66. fejezet - Közös otthon, közös élet

Sziasztok!

Megérkeztem a következő résszel, ami remélem mindenki tetszését elnyeri majd. Én személy szerint imádtam! Megírni és olvasni is egyaránt! :)

Viszont ezzel egy időben sajnos van egy rossz hírem is!

Holnap gólyatáborba megyek, ami azt jelenti, hogy szeptember 1-jén érek majd haza, a késő délutáni órákban! Így sajnos nem tudom megmondani pontosan, hogy mikor fogok tudni elkészülni az új fejezettel! :S
Az egyébként már 100%-ig biztos, hogy Kriszti szemszöge egy, maximum két fejezet erejéig pihenni fog azért, hogy elmesélhessem nektek, Rob mégis mit csinált az alatt a bizonyos fél év alatt! :) Csak persze időt kell találnom arra, hogy megírhassam a részeket...

Ígérem, hogy amennyire csak tudok, sietek! Előreláthatólag - ha semmi váratlan nem jön közbe - jövőhét vasárnapra elkészülök a Rob szemszöge - Fél év /I.rész/ fejezettel! Ha viszont vasárnap mégsem kerülne fel egy friss rész, akkor utána való hét közepére lesz várható!

Előre is köszönöm a megértést!

Üdv mindenkinek,
Sabyna

ui.: A már kapuk előtt álló sulikezdéssel kapcsolatosan pedig mindenkinek jó tanulást & rengeteg kitartást kívánok! :)

***

Az este további részét fizikailag a csapattal töltöttük, lelkileg és érzelmileg azonban tökéletesen egymásra voltunk hangolódva Roberttel. A fennmaradó pár órában végig hol egymás kezét fogtuk, hol úgy ültünk egymás mellett, hogy ha csak a ruhánk is, de összeérjen. Érdekes érzés volt!

Nagyjából fél 3, vagy talán már 3 óra is lehetett, amikor igencsak látszott mindenkin, hogy kezd fáradni, így miután Nikki-ék mondták, hogy lassan indulnának, mindenki csatlakozott az ötletükhöz.
A klub előterében elköszönt mindenki mindenkitől, majd miután a taxit rendelteknek megérkezett a fuvar, az autóval érkezettek is leléptek… vagyis mi is elindultunk a mellékutcácskába.

- Figyelj csak kicsim! A világért sem akarok tolakodó lenni, de nem lesz gáz, ha hajnalban mész vissza Jenékhez? Nem fognak felébredni a lányok? – kérdezte Rob már Jenék háza felé autókázva.
- Hát… igazából ezen én is gondolkodtam! Bár Jennie azt mondta, bármikor mehetek, de azért nem szeretném, ha tényleg felkelteném a kiscsajokat! Nem jelentene gondot, ha nálad húznám meg magam reggelig? – kérdeztem komolyságot erőltetve a hangomba, de miután az utolsó hang is kijött a számon, önkéntelenül is elmosolyogtam magam. Milyen lehetetlen kérdés már, hogy nem jelent-e gondot a páromnak, ha nála alszom?! Nevetséges…
- Viccelsz? – mosolyodott el Rob is, feltételezhetően ugyanúgy a furcsa kérdés miatt.

Így Rob az első utcán bekanyarodott jobbra, aztán keresett egy másik utcát, ahonnan vissza tudott fordulni a főútra – hiszen a Four Seasons pont az ellenkező irányban volt.

Ahogy odaértünk a hotelhez, Rob egyenesen a mélygarázsba ment, majd miután leparkolta az autót, a szobájába indulás előtt automatikusan összekulcsolta az ujjait az enyémekkel. Boldogan, mondhatni pár centivel a föld felett lebegve tipegtem mellette, és Robon is látszott, hogy majd’ kicsattan az örömtől és elégedettségtől.
Izgatott voltam nagyon, hiszen tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy számunkra az esti – vagyis inkább hajnalig tartó – parti még koránt sem ért véget… én legalábbis nem úgy terveztem!

Belépve a szobába – pontosabban lakosztályba – újra csak elöntöttek az édes emlékek, hiszen Rob szinte minden alkalommal, mikor LA-ben volt, ebben a szállodában szállt meg… pontosan ebben a lakosztályban. A látvány pedig csak még jobban megerősített abban, amit kigondoltam!

- Szívem, ha gondolod, elmehetsz zuhanyozni! – szólt ki a hálóból a nappaliba Rob.
- Azt hiszem, most inkább pihentetem a lábaimat egy kicsit! – szóltam vissza. Talán mégis az alacsonyabb sarkú szandált kellett volna megvennem! - elégedetlenkedtem magamban.
Lepuffantam a kanapéra, lerúgtam a lábaimról a tűsarkú kínzóeszközöket, majd, mint aki jól végezte dolgát, elterültem a pihe-puha ülőalkalmatosságon.
- Csak nyugodtan! Viszont akkor én elszaladok letusolni! Nyugodtan rendelj valamit, ha kell, vagy… csinálj bármit kicsim! – sietett oda hozzám, majd a fejem fölül nyomott egy fordított puszit a számra. Abban a pillanatban el is akart rohanni a fürdőszobába, én viszont elkaptam a pólóját, visszahúzva Őt, és ugyanúgy fordítottan megcsókoltam.
Érdekes és új formája volt ez a csókolózásnak… legalábbis számomra, hiszen eddigi életem során még nem kaptam ilyet senkitől, és nem is adtam! Talán ezért is élveztem ennyire! Bár meg kell hagyni, nem volt túl kényelmes…
- Rossz vagy! – mosolyodott el, miután ravaszul rámosolyogva elengedtem Őt. Ezt követően elindult a fürdő felé, de visszanézett ám egyszer-kétszer. Végül azonban elveszett a fehér ajtó mögött.

Pár pillanatig csak a boldogság tengerében úszkálva, és a mérhetetlen örömöm jeleként mutatkozó levakarhatatlan mosollyal az arcomon feküdtem a kanapén, de aztán egy légből kapott ötlettől vezérelve felültem. Ránéztem a hófehér fürdőszobaajtóra, majd rákoncentrálva arra a bizonyos helyiségre, meghallottam a zuhanyból áramló víz csobogását.
Éreztem, hogy szépen-lassan újra eláraszt a rózsaszín köd, és ugyanabban a pillanatban szinte elviselhetetlen vágyat éreztem az iránt, hogy azonnal Rob után menjek.

Végül nem is gondolkodtam, csak cselekedtem! Lábujjhegyen és lassan odaosontam az ajtóhoz, miközben megigazítottam a ruhám. Mikor az ajtóhoz értem, utolsó igazításként beletúrtam a hajamba, aztán pedig halkan benyitottam.
Hatalmas gőz volt a fürdőben, így valószínűleg Rob semmit sem észlelt abból, hogy belopakodtam. Láttam, hogy hajat mos, így halványan elmosolyodva visszacsuktam az ajtót, majd ledobtam magamról a ruhát, és csipkefehérneműt.
Vettem egy mélyebb levegőt, hogy egy picit azért gátat szabjak az egyre jobban elhatalmasodó vágyaimnak, majd kinyitottam a zuhanykabin ajtaját.

Rob azonnal megfordult, a tekintete pedig találkozott az enyémmel. A nagy ledöbbenés pillanatát követően Rob szemei végigpásztáztak rajtam, újra felfedezve minden apró porcikámat, majd a kérdő tekintete újra összegabalyodott az én vágyakozó, érzéki pillantásommal.

Beléptem a zuhanykabinba, majd visszacsuktam az ajtót, és szembefordultam Roberttel – ám most már csak pár ujjnyi távolság volt kettőnk között!
- Kriszta… te… annyira gyönyörű vagy! – mondta akadozott hanggal, és még mindig teljesen letaglózva.
- Köszönöm! – köszöntem meg újra a bókot, majd csábítóan rámosolyogtam, miközben megszakítva a közöttünk fennálló apró távolságot, hozzá simultam. Elzártam a csapot, majd felnéztem tökéletes, vággyal teli, éhes szemeibe… pár pillanattal később pedig óvatosan lábujjhegyre álltam, és szinte már kínzó lassúsággal kényeztetni kezdtem puha, kissé remegő ajkait.

Először Rob is belement ajkaink lassú, nyújtott táncába, de ahogy egyre jobban és jobban ragadta magával a hév, a számat elhagyva először az arcomra, aztán a fülem mögötti kis gödröcskébe, a nyakamra, majd a vállamra adott mézédes csókocskákat.
Míg a csókolózásunk közben a mutatóujjammal a hasán játszadoztam, a puszik hatására már én is egyre kevésbé bírtam fékezni magam, így a kezeim automatikusan felcsúsztak Rob nyakába, és körbefonták azt.
- Sze… szeretlek! – nyögtem szerelmem fülébe, miközben az érzéki kis játéka közepette próbáltam megzabolázni a torkomból fel-felszakadó zihálásokat.
A vallomásom hatására abbahagyta a testem kényeztetését, újra a szemeimbe nézett, és mikor már teljesen elvesztem a szinte már izzó tekintetében, halkan, mégis tisztán és érthetően szólalt meg:
- Nagyon szeretlek Kriszta! Nagyon! – majd hevesen lecsapott az ajkaimra.

Forró, mégis szerelmes csókjai szó szerint levettek a lábamról, így nem tudtam – és nem is akartam – mást tenni, mint felugrani az ölébe. Igaz, majdnem sikerült visszacsúsznom a vizes, sikamlós bőre miatt, de miután a fenekem alá téve kezeit, megtartott, már könnyedén a dereka köré kulcsoltam a lábaimat.
- Akarlak! – szólaltam meg mámoros hangon két csók között, majd szándékosan lejjebb engedtem magam egy picit az ölében – ezzel is nyomatékosítva szavaimat!
- Biz… biztosan akarod? – kérdezett vissza Rob zihálva.
- Igen! Mindennél jobban!
Ezzel megfordult a zuhanykabinban, nekitámasztott a falnak, aztán először megemelt egy kicsit, majd szépen óvatosan visszaengedett – ezzel teljesen és tökéletesen elmerülve bennem!

Először lassú, kényelmes tempóban haladtunk, de ahogy fokozódott a vágy bennünk, úgy növekedett a lökések száma és erőssége is. Végül már annyira hajtott mindkettőnket a beteljesülés utáni vágy, hogy egyszerűen nem bírtam egy helyben maradni… először aprócska puszikkal ösztönöztem Robot, majd mikor elértem a száját, forró csókot váltottunk.
Nem tudom, mennyire volt lehetséges ez – vagy elképzelhető az is, hogy csak én éreztem így, de – még eszeveszettebb tempóra váltott, ami azt eredményezte, hogy pillanatokon belül mindketten mennyi magasságokba szárnyaltunk.

Miután egymás vállára borulva megpróbáltunk lehiggadni egy picit, Rob – még mindig az ölében tartva – kilépett a zuhany alól, és megállás nélkül, egyenesen a hálószoba hatalmas franciaágyához ment.
Szépen lassan lefektetett, óvatosan fölém helyezkedett, és ezzel kezdetét vette egy újabb, édes előjáték, amit egészen reggelig tartó szeretkezés követett.

- El sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál! – mondta Rob, mikor már egymás karjaiban feküdve – régi szokásához híven – a hátamat simogatta, majd adott egy puszit a hajamra.
- Azt hiszem, el tudom! – kuncogtam.
Pár percig csak csendben feküdtünk – miközben én erősen hadakoztam az álmosság ellen –, majd Rob egyszer csak se szó, se beszéd elengedett, kikelt az ágyból, felkapta az alsónadrágját, és valamit keresni kezdett az ágy melletti kis szekrény legfelső fiókjában.
- Mit keresel? – kérdeztem már félálomban.
- Semmit sem keresek, mert direkt ide raktam! Szóval… - ült le mellém az ágyra, mire magam elé húzva a takarót, én is felültem: -… a fél éve történtek, és az azt követő szakításunk ellenére én még mindig nagyon szeretlek Téged Kriszta! Tudom, hogy akkor borzasztóan megbántottalak, éppen ezért adtad vissza ezt… - vette a tenyerébe egy újabb fekete dobozkából a már jól ismert, és egyébként imádott eljegyzési gyűrűmet: -… én mégis reménykedem abban, hogy azután, ami ma hajnalban, illetve az elmúlt két hétben történt velünk, közöttünk… ha nem is teljesen, de valamennyire elég volt ahhoz, hogy újra bízni tudj bennem! Merem állítani Krisztina, hogy eddigi életem során senkit nem szerettem úgy, ahogyan Téged szeretlek, és ezért szeretném, ha újra elfogadnád tőlem ezt a gyűrűt!

Pár pillanatig újra elöntöttek az emlékek, és ezzel együtt a pánik, mint ahogy Andalúziában is történt… most azonban abszolút semmi kétségem nem volt afelől, hogy hordani akarom azt a gyűrűt, és mielőbb feleségül akarok menni a velem szemben ülő férfihoz!
- Igen! Örömmel elfogadom! – nyújtottam a bal kezem, ő pedig felhúzta rá a csodaszép gyűrűmet.
- Komolyan nagyon szerelek Kriszta! Egyszerűen megőrülök érted! – mondta Rob komoly arccal, és csillogó szemekkel.
- Ssss! – tettem újra a szájára az ujjam. – Én is nagyon szeretlek! – vallottam, majd megcsókoltam. Ő pedig szépen lassan felkúszott az ágyra, a derekam mögé fonta a kezét, és óvatosan visszadöntött a pihe-puha, hófehér selyempárnák közé.

- És mikor szeretnél elvenni? – kérdeztem mosolyogva, a testén végigfeküdve.
- Mikor szeretnél hozzám jönni? – kérdezte vissza, szintén mosolyogva.
- Kérdésre kérdéssel válaszolsz? Ez így nem ér! – kezdtem el piszkálni a mellkasát.
- Na, jó! Akkor… az igazság az, hogy meghagyom Neked a döntést édesem!
- Persze-persze! Ti férfiak, mindig a csajokra hagyjátok a fontos döntéseket!
- Ez így nem igaz! Csak mi akármit is mondanánk, valami miatt tuti nem lenne jó! Ezért maradnak ezek a dolgok Rátok!
- Március? – kérdeztem rá pár pillanat tanakodás után.
- Rendben! – kaptam meg a gyors választ, majd ravasz mosolyra húzta a száját: - Viszont lenne itt még valami!
- Micsoda? – kérdő tekintette néztem Rá.
- Az esküvő előtt veszünk egy házat! – közölte egyszerűen.
Először még jobban elkerekedett a szemem, majd hiába próbáltam kinyögni valamit, nem jött ki hang a torkomon. – Tudom, hogy most tiltakozni szeretnél, hiszen te nem keresel milliókat… én viszont úgy gondoltam, megveszünk egy közös házat az én kontómra. Majd maximum később törlesztesz! – mosolyodott el halványan. Az én szemeim pedig még nagyobbra dülledtek, szó szerint majd’ ki estek… a szótlanságon túl pedig már levegőt sem tudtam venni!
- Hogy micsoda? És mégis te hogy gondoltad ezt a törlesztés dolgot? – találtam meg hirtelen a hangom.
- Hááát… igazából természetben! – mondta, mire én játékosan rácsaptam a mellkasára, belőle meg kitört a nevetés.
- Te nem vagy normális! – mosolyodtam el én is.
- Én előre szóltam, hogy megőrjítesz! Na, de kicsim! Tényleg! Évek óta csak gyűlik és gyűlik a számlámon a pénz! Ki másra költhetném, ha nem Rád… Ránk!??
- Na, jó! Egy feltétellel… - mutattam a mutatóujjammal az egyet.
- Éspedig?
- Én állom az esküvőt!
- Figyelj kicsim, itt Angliában…
- Nem édes, most Te figyelj! Nem vagyok ám olyan csóró, mint amilyennek hiszel! Gyűjtögettem rendesen! Másrészt meg… komolyan azt hiszed, hogy mikor megkérted a kezem két évvel ezelőtt, nem kezdtem el tervezgetni az esküvőnket magamban?! Tisztában vagyok az árakkal! Tudom, mit vállalok! Szóval, elfogadod a feltételemet?
- Ellenvetés nélkül! – mosolyodott el, majd nyomott egy gyors puszit a számra: – De egyáltalán nem nézlek csórónak! Nem értem, honnan vetted ezt a marhaságot!
- Jól illett a mondandómba! – nevettem el magam.
- Akkor csak nem tévedtem akkorát, mikor azt mondtam, rossz vagy! – mosolyodott el ő is, majd megcsókolt.

*

Még aznap este vissza kellett repülnöm Londonba, hogy az időeltolódás miatt időben hazaérjek, és még pihenni is tudjak. Ám az, hogy eljöttem, koránt sem jelentette az elválásunkat Robbal, sőt… nagyon is együtt maradtunk, hiszen visszarepült velem a szigetországba!

Míg én továbbra is – ám immár teljes munkaidősként, és diplomás ügyvédként – dolgoztam a Dunstan & Dunlevy-nél, Rob megérdemelt pihenését töltötte… ami igazából a tv-nézés és lustálkodás helyett abban mutatkozott meg, hogy egész álló nap egy jó nevű ingatlanközvetítő oldalán járta végig Londont és környékét, a közös álomházunk után kutatva.
Természetesen minden egyes új háznál felhívott, és ha nem is teljesen, de amennyire lehetett, részletesen elmondta, hogy milyen színűek a falak, mekkora maga a ház, milyen a fekvése, hány szobás, stb., stb., stb. Aztán pedig halmozottan küldte a fotókat e-mailben!

Igazából már a repülőút alatt tervezgettünk, így én elmondtam neki, hogy nekem mik a terveim: 1. nem szeretnék egy monstrumban élni, ami már felér egy palotával, 2. semmi extrémitás, vagyis normális családi ház formája legyen, 3. otthonos, családias legyen, ne pedig egy művi valami! Ezekkel a kitételeimmel pedig Ő is teljes mértékben egyetértett!

Hosszas, ám igen kitartó keresgélés után, pont egy olyan október eleji hétvégén, amikor együtt mentünk megnézni az eladó ingatlanokat, megpillantottuk azt a házat, ami első ránézésre mindkettőnk szívébe belopta magát! A három kitételnek tökéletesen megfelelt, és mindemellett még egy, Rob szüleinek utcájához hasonló, kertvárosi részen is helyezkedett el.
Bementünk a házba, megnéztünk minden egyes helyiséget, majd a kertbe is kimentünk, és ezzel szinte már láttam is a közös jövőnket, ebben a csodálatos környezetben.

Rob látta rajtam, hogy mennyire beleszerettem a házba, így amíg én álmodoztam, ő lefoglalózta a házat. A többi papírmunkát pedig másnap intéztük, együtt.

Szerencsére nem kellett sokáig várnunk a beköltözéssel sem… bár a bevásárlás, berendezés, és otthonossá tétel nem igen tartozott a könnyen és egyszerűen, rövid időn belül megoldható feladatok közé. Végül lassacskán ugyan, de november végére már mindennel elkészültünk. És valóban álmaink otthonát kaptuk!

Így december 31-én, egy hatalmas szilveszteri partival egybekötve tartottuk meg az első közös házunk házavató buliját is – amin az összes barátunk, és szerettünk jelen volt úgy Amerikából, mint Magyarországról és Angliából is!

***
Four Seasons
Lakosztály
Fürdőszoba

Közös ház
Ház + hátsó kert
Nappali
Konyha
Hálószoba
Fürdőszobák
Emeleti előtér
2 vendégszoba