61. fejezet - Nerja /I. rész/

Sziasztok!

Igaz, hogy csak vasárnap délutánra ígértem az új fejezetet, de a sok díj, amit az elmúlt időszakban kapott a blog, illetve a biztató kommentek, amiket írtatok, igencsak ösztönzően hatottak rám! A másik oka pedig az, hogy holnap délutántól szombat késő estig nem leszek itthon - és gépközelben sem -, ezért nem voltam biztos abban, hogy elkészülök vasárnap délutánig a frissel! Éppen ezért ma nekiültem, és kikanyarítottam az új részt, amit most fel is teszek nektek! :)

Illetve még valami: olvastam az előző fejezet kommentjeinél, hogy páran nem értettétek a címet! Nos... pont ezt szerettem volna elérni! Mármint nem azt, hogy ne értsétek, hanem hogy egy kicsit megkavarjon Titeket! :)) Tudom, piszok disznó vagyok! :))
Az "Az első" cím igazából számomra - elsődlegesen - azt jelentette, hogy Rob és Kriszti kapcsolatuk első közösen töltött két hetére készül!
De hogy igazából ezen felül jelent-e majd még valamit... az majd kiderül! :PP

Puszi mindenkinek,
Sabyna

***

Miután hosszú, forró csókkal köszöntöttük egymást, Rob mosolyogva csúsztatta a kezét az enyémbe, és saját táskáját a vállára dobva, elkapta az enyémet is, és magával húzott a kijárat felé.
Ahogy odaértünk az ajtó elé, és az kitárult előttünk, mindenféle előjel nélkül csapott meg az andalúziai forróság. A gépből kilépve rögtön a légkondicionált folyosón, majd a terminálban találtam magam, ezért az elmúlt 15-20 percben semmit sem érzékeltem abból az izzó levegőből, ami most a meglepetés legnagyobb erejével hatott rám.

El sem tudtam képzelni, hogy szerelmem mégis hogy bírja így beöltözve, amikor én legszívesebben az egy szál topomat és farmerszoknyámat is lerángatnám magamról!
Minden esetre nem sokat tudtam elmélkedni, és efféle gondolatokat ébresztgetni, mert Rob tovább húzott, méghozzá egy, a parkolóban álló hófehér, lesötétített X6-os BMW-hez. A szemem elkerekedett, a szám pedig valószínűleg tátva maradt, ahogy megálltam az utas oldal felőli ajtónál, amíg Rob betette a csomagokat a csomagtartóba.

- Mi a baj kicsim? Miért nem ülsz be? – kérdezte mosolyogva, ahogy előrejött, és egy ügyes mozdulattal megkerülve engem, kinyitotta nekem az ajtót.
- Áh… én csak…
- Nem tetszik? Pedig neked szántam! – mondta komoly hangon. Azonnal rá kaptam a tekintetem! Valószínű láthatta rajtam, hogy ha meg tudnák szólalni, biztosan leharapnám a fejét, ezért inkább befejezte a kis játékát, és elvigyorodott. – Csak vicceltem! Nem akartam, hogy taxival mennyünk a házig, mert akkor valaki biztosan rájönne, hol vagyunk! Ezért béreltem! De persze ha kérsz egy ilyet, akkor…
- Jaj, olyan disznó vagy! – mosolyogtam el magam végre én is, és elkapva az ingét, közelebb húztam magamhoz, és lágyan megcsókoltam. Ám ez a csók valami miatt olyan tüzet keltett bennem, hogy úgy éreztem, csak egyre többet, és többet akarok belőle!
- Kicsim, ezzel várnod kellene egy kicsit… – térített észhez Rob kuncogva. Azonnal észbe kaptam én is… fogalmam sincs, mi üthetett belém!
- Oh, persze… igazad van! Menjünk! – mondtam, majd – talán kicsit túl indulatosan is – kinyitottam az ajtót, és beültem. Rob is bepattant a másik oldalon, és már indított is.

Az úton nem igazán beszélgettünk, mert Rob a vezetésre, én pedig a csodálatos tengerpartra koncentráltam, ami mindvégig mellettünk húzódott. Igazából még akkor sem teljesen tudatosult bennem, hogy valóban két egész hetet fogunk itt tölteni kettesben, amikor már csak spanyol szavakat hallottam magam körül…
Egy pillanatra mindent kiürítettem a fejemből, nem gondoltam az égvilágon semmire, csak lehúztam az ablakot, lehunytam a szemeimet, és mélyet szippantottam a Mediterrán-tenger sós illatából. Élveztem, hogy semmilyen kötelezettségem nincsen, csak annyi a dolgom, hogy jól érezzem magam a párommal, akit annyira szeretek!

Mintha Rob megérezte volna a gondolataimat, ugyanis éppen akkor, amikor arra gondoltam, hogy mennyire szeretem őt, megéreztem az ujjait a combomon. Óvatosan kinyitottam a szemeimet, és az ülés nyaktámlájának döntött fejemet felé fordítottam.
- Köszönöm! – mondtam.
- Mit szívem? – kérdezett vissza azzal a hamiskásan édes mosolyával, amit kimondhatatlanul szeretek.
- Hogy elhoztál ide! Hogy kirángattál a szürke hétköznapokból, és hogy… hogy itt lehetünk! Te és én! Köszönöm! – mosolyogtam, és néztem Őt. Nem vártam válaszreakciót, vagy bármi ilyesmit, csak azt akartam, hogy tudja.
Ő azonban hirtelen félreállt az út szélén. Meg akartam kérdezni, hogy most meg miért állt meg, de nem volt rá elég időm… ugyanis épphogy megállt az autó, ő kicsatolta a biztonsági övét, és azzal a lendülettel áthajolt hozzám, és hihetetlen szenvedélyesen megcsókolt.

Miután a hirtelen jött csókunkat megszakította, a homlokát az enyémnek támasztotta, és csak annyit mondott:
- El sem tudod képzelni, mennyire szeretlek!

A rögtönzött kis romantikus perceinket követően nagyjából még tíz percet kanyarogtunk a gyönyörű kilátáshoz képest igencsak gyér forgalmú úton, amikor Rob egyszer csak egy kisebb földútra kanyarodott. Nem kérdeztem semmit, csak egyszerűen rápillantottam.
- Nyugodj meg! Tudom az utat! Pár perc és ott vagyunk! - válaszolt a fel nem tett kérdésemre.

Igazából nem voltam ideges, hiszen eddig sem vette elő a térképet, és még tanácstalan sem volt egyetlen egy körforgalomnál sem azzal kapcsolatban, hogy mégis merre kellene mennünk. Az azonban akarva akaratlanul is felkeltette az érdeklődésem, hogy azon felül, hogy a vezetés egyre jobban megy neki, mégis hogyan ismeri ki magát ilyen jól egy idegen helyen?! A feszített tempójú forgatás alatt mégis hogy volt neki ideje arra, hogy bevágja az utat a Malaga reptértől egészen… egészen… de hova is megyünk??? Körbenéztem, hátha találok egy árva táblát a közelben, amiről legalább ezt megtudhatnám, hogy hol vagyunk, de egy-két kisebb fán, hatalmas köveken, és kopárságon kívül semmit sem láttam.

A következő pillanatban azonban egy olyan dolog került a szemem elé, amire aztán végképp nem számítottam! Egy hatalmas, világos, igen extrém kiépítésű és formájú ház!
Igazából nem is tudom, mire számítottam… egy hotelre? Egy kis vityillóra?? Vagy egy sátortáborra??? Nem is tudom! De azt igen, hogy arra egészen biztosan nem gondoltam, hogy egy, a belvárostól, sőt… mindentől kellőképpen távol eső, tengerparti házban fogjuk eltölteni a csodálatosnak ígérkező két hetes nyaralásunkat! Az első közös nyaralásunkat!

Szinte ugyanabban a pillanatban, amikor Rob állóra blokkolta a kerekeket, kipattantam a kocsiból, és úgy meredtem a házra, mint aki előtt éppen Jézus jelent meg! Nem akartam hinni a szememnek! Még pislogtam is egy párat, hogy valóban jól látok-e, és hogy valóban ott vagyok-e, ahol…

- Tetszik? – lopózott mögém Rob, és hátulról alig érezhetően a derekam köré fonta a karjait. Végül a vállamra támasztotta az állát, és úgy várta a válaszomat.
- Ez egyszerűen… meseszép! El sem hiszem, hogy itt vagyunk! – simultam bele még jobban a karjaiba.
- Pedig elhiheted szívem! Ez a ház csak és kizárólag a miénk… két teljes hétig! – éreztem, ahogy a fülem mellett elmosolyodik. Turpisságot gyanítottam a dologban, de túlságosan is izgatott voltam ahhoz, hogy ezen jártassam az agyam!
- Jártál már itt? – mondtam ki hangosan is a hirtelen eszembe ötlött kérdést.
- Hát… nem! De képeken láttam, és az szinte ugyanolyan, mintha jártam volna már itt! Gyere, nézzünk körül!
- De előbb a cuccokat be…
- Majd később! Most gyere… - csúszott ki mögülem, de egyik karját még mindig a derekamon pihentetve, elindultunk a bejárati ajtó felé.

Kettős érzések kavarogtak bennem. Egyrészt már alig vártam, hogy körülnézhessek odabent, és felfedezhessem ennek a csodának minden egyes apró zegét-zugát. Ugyanakkor féltem is belépni az ajtón, mert – gyerekes gondolat, tudom, de – tudtam, hogy akkor ténylegesen is megkezdődik a két hetünk… ami után újra el kell majd válnunk ki tudja, mennyi időre!
Ám gyorsan abba is hagytam a morfondírozást, hiszen egy ilyen csodálatos napon, és egy ilyen fantasztikus helyen semmi másra sem szabad gondolni, csak a boldogságra!!!
Így szerelmem oldalán nekiindultam felfedezni a „lakosztályunkat”!

Belépve az ajtón, egy hatalmas, szinte teljesen egybefüggő tér köszöntött minket. Sehol sem volt ajtó, csak boltívek. Egy óriási konyha, egy hozzá kapcsolódó ebédlő, végül pedig egy igencsak tágas nappali töltötte ki az egész bal oldali részt.
Ami mégis a háznál is jobban lenyűgözött, az a kilátás volt! Egy szikla tetejére építették, ráadásul csak egy-két méterre a szikla szélétől. Így a nappali kanapéjából ülve belátható az egész tenger! Mintha csak meghajolna előttem…

Az épület jobb oldalán volt a hálószobánk, illetve az egyetlen helyiség, ami ajtóval és a házon található legkisebb ablakokkal volt ellátva: vagyis a fürdőszoba. Az én fantáziámat azonban mégis a hálószobában található hatalmas, pihe-puhának látszó, szinte már hívogató ágy indította be. Elsietni azonban semmit sem akartam!

- Ez szavakkal egyszerűen leírhatatlan! – álltam szembe Robbal, és mindkét karommal körülfogtam a derekát.
- Imádom, amikor boldognak látlak! Olyankor még gyönyörűbb vagy! – fésült egy kósza tincset a fülem mögé, majd mosolyogva adott egy puszit a homlokomra. Elmosolyodtam.
- Szeretlek! – bújtam hozzá, ő pedig szorosan magához ölelt.

A következő fél órában Rob a kajával – igen-igen, nem írtam ám rosszul –, én pedig a kicsomagolással foglalatoskodtam. Nem volt nehéz elpakolászni, ugyanis a hálóban annyi szekrény volt, hogy ha az összes ruhámat idehoznám, akkor sem tudnék minden polcot teljesen megtölteni.
Nagyon szívesen kipakoltam volna Rob ruháit is, de ragaszkodott hozzá, hogy azt majd ő megcsinálja! Így én sem ragaszkodtam foggal-körömmel a dologhoz! Inkább ráhagytam…

Miután végeztem, levettem a papucsom, és a lehető leghalkabban osontam át a hálóból a konyhába. Amikor odaértem a boltív alá, láttam, hogy Rob az összes tudását éppen a köré összpontosította, hogy elkészítse – valószínűleg a világ legdizájnosabb és legfinomabb – szendvicseit. Elmosolyogtam magam, majd lábujjhegyen odatipegtem mögé, és hátulról átölelve őt, a hátára hajtottam a fejemet.
- Mindjárt kész vagyok! – mondta, miközben a lehető legnagyobb óvatossággal és pontossággal karikázott fel egy paradicsomot.
- Ne segítsek?
- Nem-nem! Boldogulok!
- Rendben! Akkor addig… kimegyek a teraszra! – mondtam, majd felágasodva nyomtam egy aprócska puszit a nyakára. Aztán otthagytam.

A nappaliból egy üveges tolóajtó vezetett ki a teraszra. Ez a terasz azonban nem az a szokásos kinézetű volt, mint amilyen általában a tengerparti házaknál… de hát őszintén, ennél a háznál mi szokásos kinézetű?
Tehát ez a „terasz” igazából csak egy előtér-féle volt, hiszen nem voltak kint napozóágyak, se medence, se asztal, se hintaágy, se semmi. Még korlát vagy virág sem. Mégis, ahogy kiléptem rá, újra magával ragadott az a csodálatos érzés, amit akkor éreztem, mikor először megláttam a házat. A kilátás pedig újra csak tetézte mindezt!

Alig pár perce üldögélhettem az édes semmittevésben a „terasz” sziklaszirt felé vezető 2 fokos lépcsőjén, amikor:
- Gondoltam, szívesen ennél itt kint! – szólalt meg Rob, majd leült mellém, a kezében egy-egy tálcával. Átadta az egyiket, majd az övét az ölébe tette, és már falatozni is kezdett.
- Jó étvágyat! – mondtam, majd én is óvatosan nekikezdtem az egyik, minden jóval púpozottra pakolt szendvicsnek.
- Hmm… tessék? – nézett rám szerelemem. Rápillantottam, mert nem értettem, hogy miért kérdez vissza. Rosszul mondhattam valamit?
Az értetlen, ugyanakkor kérdő tekintetemre nézve megadta a választ:
- Az előbb magyarul mondtál valamit… de ezt még nem értem! Jo etvagyat???
- Komolyan magyarul mondtam?! Jaj, ne haragudj, csak… elkalandoztak a gondolataim! Egyébként azt mondtam, hogy… jó étvágyat! – mondtam neki, most már angolul.
- Áh, értem! Neked is! – mosolyodott el, majd folytatta az evést.

Az első napunk pikk-pakk elszállt, ráadásul mindez kimerült abban, hogy összebújva ültünk a lépcsőn, és bámultuk a tengert, este pedig a naplementét. Ami pedig azután történt, azt az ’Életünk’ nevű albumnak ’Első közös nyaralásunk első éjszakája’ című fejezete alatt őrizzük majd mindketten! Annyit azért elárulok, hogy igen izgalmasra sikeredett…

***

Az első hetünk Andalúziában fantasztikusan és változatosan telt. Persze voltak azért mélypontok, hiszen annak ellenére, hogy amikor csak tehettem, Robbal közösen, vagy egyedül élveztem a szabadságot, kötelezettségeim is voltak. Hiszen a főnököm, Josh csak úgy engedett el, ha alkalmanként azért dolgozom is. Az ügyek pedig még Andalúziában, ezen a gyönyörű tengerparton sem oldódtak meg maguktól!
Ekkor persze Rob nem egyszer, se kétszer felkapta a vizet, és toporzékolt, hogy miért kell nekem még itt is dolgoznom!? Pedig tisztán és világosan megmondtam neki még elutazásunk előtt, hogy mik voltak Josh feltételei! És még így is engedékeny volt velem, ugyanis az alkalmazottak nagy része jelen pillanatban is dolgozik!

Amikor viszont éppen hullámhegyeink voltak, akkor mindketten majd’ ki csattantunk a boldogságtól és a kiegyensúlyozottságtól.
Már az első 3-4 nap után úgy éreztem, mintha nem is csak nyaralnánk, hanem együtt élnénk. Felemelő érzés volt… nagyon tetszett!
Minden este egymás karjaiban aludtunk el, és másnap szintén egymás karjaiban ébredtünk! Voltak reggelek, amikor Rob hozott nekem reggelit az ágyba, volt, amikor pedig én keltettem őt a gőzölgő kávé friss illatával, és egy ébresztő, ám annál finomabb reggeli csókkal.

Mikor már abszolút semmi kedvünk nem volt a házban kuksolni, Rob még azt is bevállalta, hogy a világhírneve ellenére bemenjünk a városba egy kicsit szétnézni. Vásárolgattunk, megnéztünk pár nevezetességet, ebédeltünk, fagyiztunk, este pedig beültünk egy Coconuts nevű klubba. Élveztük, hogy végre kettesben lehetünk!
Fantasztikus hangulatot csináltak a helyiek – nem hiába spanyol vér csörgedezik bennük –, és még Rob kedve sem romlott el, sőt… a nap folyamán csak elvétve egy-két ember ismerte fel őt!

***

Mikor vasárnap bebújtam az ágyba szerelmem mellé, és a halk, egyenletes szuszogása mellett a tenger morajlását hallgattam, eszembe jutott, hogy már el is töltöttük a két hetünk első felét. Egy hét múlva ilyenkor már a repülőgépen fogunk ülni, visszafelé repülve Londonba! – gondoltam.
Sóhajtottam egy hatalmasat – amitől Rob is megmoccant –, majd még közelebb bújtam szerelememhez, és lehunyva a szemem, tovább hallgattam a hullámok hangját… amik szépen lassan álomba is ringattak.

***
X6-os BMW

A nyaraló kívülről
Konyha
Ebédlő
Nappali
Hálószoba
Fürdőszoba
Tengerpart
Naplemente