65. fejezet - Viper Room

- Kérdezhetek valamit? – törtem meg a csütörtöki Huntington Beach-i, nyugodt este csendjét. Ez az este is ugyanolyan visszafogottan, de annál romantikusabban telt, mint az előző napi. Csak most már közelebb engedtem Robot magamhoz… egész pontosan Ő egy vastag betonkerítésnek, én pedig a mellkasának dőlve a karjaiban feküdtem.
- Persze kicsim! – válaszolta Rob, majd adott a nyakamra egy puszit.
Pár pillanatig csak szótlanul, egyenletesen lélegezve figyeltem az előttünk elterülő tengert, és a víz felett repdeső madarakat. Olyan boldogok voltak, olyan szabadok! Élvezték, hogy repülhetnek… és ez még emberi szemmel, a földről is tisztán látható, és érezhető volt! Hirtelenjében megirigyeltem őket, de aztán sóhajtottam egy mélyet, és kiböktem a kérdésemet.
- Miért nem kerestél?
- Ezt meg hogy érted? Hiszen te kérted, hogy… - kaptam meg a várt reakcióját, éppen ezért gyorsan félbe is szakítottam.
- Igen, így van. Tudom! De… őszintén szólva nem gondoltam, hogy ennyiben fogod hagyni a dolgot! Persze nagyon örülök, hogy így tettél, mert legalább volt időm átgondolni mindent, és lenyugtatni magam, de… valahogy mégis megleptél azzal, hogy nem is érdeklődtél felőlem!
- Igazából én érdeklődtem! Folyamatosan! Csak mindenkivel, akivel beszéltem, megígértettem, hogy egy árva szót sem szólnak neked! Beszéltem Jess-szel, Audrey-val, Szilvivel, Mátéékkal, sőt… még Eriket is felhívtam. Szinte már minden napos szokásommá vált, hogy kérdezősködjek, hogy mi van veled, jól vagy-e! Másodsorban meg a keresztfiaimat sem akartam cserbenhagyni, így nagyjából négy hónappal ezelőtt titokban Magyarországra utaztam, hogy láthassam őket!
- Magyarországra? Ez komoly?? – fordultam hátra olyan lendülettel, hogy még szegény Rob hasába is belekönyököltem. – Jaj, ne haragudj! – tettem a kezem fájdalomenyhítésképpen a feltűnőek kemény hasfalára.
- Semmi baj! – mosolyodott el édesen, majd megfogta a kezem, lassan a szájához emelte azt, és adott rá egy aprócska puszit. Pedig azt inkább nekem kellett volna adnom… - Egyébként pedig igen! Magyarországra utaztam, de szerencsére sikerült titokban tartanom, bár még én magam sem tudom, hogyan! A veled való találkozást illetően viszont a megfelelő alkalomra vártam! Úgy voltam vele, hogy ha túl korán találkoznánk, talán azt gondolnád, hogy rád akarom erőltetni magam, és nem bocsátanál meg. Ezért adni akartam egy kis időt! Hidd el, nem volt könnyű visszafognom magam, hogy ne utazzak azonnal Londonba, és akár éjszakázzak a házad előtt! Időnként már szó szerint elviselhetetlen volt a tehetetlenségem!
- De mégis hogy vettél ekkora erőt magadon? – néztem az emlékek felidézése miatt fájdalommal teli szemeibe.
- Az igazság az, hogy amíg nem adtad vissza a gyűrűdet, valahogy nem is jutott el az agyamig, hogy tulajdonképpen mit is csináltam! Egyszerűen nem gondoltam, hogy ez olyan fontos lenne… vagy nem is tudom pontosan, mit hittem! De amikor a tenyerembe tetted a gyűrűt, és azt mondtad, soha többé ne keresselek… olyan érzés volt, mintha a szívemet keresztülszúrták volna! Nem akarok itt nagyokat mondani, de komolyan úgy éreztem magam abban a pillanatban, mintha meghaltam volna! Ahogy eltűntél, csak álltam a szoba közepén, és teljesen lefagyva meredtem a gyűrűdre! Akkor értettem meg igazán, hogy milyen hatalmas nagy hibát követtel el, és ami még rosszabb, hogy valószínűleg most veszítettelek el örökre! Aztán ahogy letisztázódtak bennem a dolgok, megfogadtam, hogy soha többé nem iszom, és nem használok semmilyen drogot, illetve azt is, ami felől már egyébként sem volt semmi kétségem: mégpedig hogy harcolni fogok Érted! Megesküdtem magamnak, hogy bármi áron, de visszaszerzem a bizalmadat, és megmutatom, hogy én is tudok felelősségteljesen viselkedni, és élni! – vallotta Rob.
Teljesen letaglózott minden egyes szava! Persze ha valaki kívülről hallotta volna ezt a beszélgetést, és ráadásképpen még az előéletünket sem ismerné, biztosan azt mondaná, hogy milyen nagy papucs ez a srác, és még nyálas is! Én viszont azt mondom, hogy életem legszebb vallomása volt ez! Olyan, amire tudat alatt minden nő vágyik!

Persze erre a hosszú monológjára legszívesebben egy kiengesztelődött, szerelmes nőként reagáltam volna… ám az a bizonyos női büszkeség még mindig ott hadakozott bennem, így hiába akartam bármi romantikusabbat is tenni, nem tettem! Egyszerűen csak elmosolyodtam, és újra – de most azért valamivel szorosabban – bújtam vissza Rob karjaiba.

*

A pénteki napot – bármennyire is tartottam tőle a rajongók és a lesifotósok miatt – Los Angelesben töltöttük. Természetesen a félelmem „miért is ne” alapon beigazolódott, és Robot a hoteljától egészen Jennie-ék házáig követték a paparazzik. Hihetetlenül idegesítőek voltak, én mégis próbáltam tudomást sem venni róluk. Robnak viszont ez már szinte rutinszerűen ment!
Sétálgattunk, vásárolgattunk, ebédeltünk, fagyiztunk, majd megint sétálgattunk az utcákon és parkokban – nyomunkban három lesifotóssal, és úton-útfélen belénk botló RPattz rajongókkal. Robert persze jókedvűen, örömmel adott autogramokat, és állt a fényképezőgépek elé egy-egy fotó erejéig. Én pedig türelmesen vártam, hogy a bálványozó fiatalabb és idősebb lányok valóra válthassák pillanatnyi legnagyobb álmukat.

Épp az egyik rajongótábortól köszöntünk el, amikor megszólalt Rob telefonja. Benyúlt a zsebébe, és miután rápillantott a kijelzőre, visszacsúsztatta a készüléket a helyére.
- Miért nem veszed fel?
- Csak Ashley az. Biztos a nemsokára kezdődő közös forgatásunkkal kapcsolatban hív. Majd visszahívom, nem fontos!
- Robert! Ne legyél ilyen! Vedd fel… az az egy perc nem oszt, nem szoroz! – kérleltem. Végül sóhajtott egyet, újra belenyúlt a zsebébe, és kivette a telefonját.

- Szia Ash! – köszönt a telefonba. -… Igen, velem van! ... Adhatom őt, ha… Hát, nem is tudom! Igazából én mást terveztem estére! ... Jó, egy pillanat! Megkérdezem! – fordult hozzám:
- Kicsim! Mit szólnál egy esti partihoz? Ash, Nikki, Nikki barátja, Jackson, Kellan, és Kellan barátnője lenne ott. A program igazából Jackson bandájának koncertje lenne, de aztán valami dj zenél a Viper-ben, így a csajok nagyon akarnak menni. De természetesen csak akkor, ha Te is csatlakozol!
- Hát… ha jól hallottam, azt mondtad, mást terveztél. Mi mást, ha szabad tudnom? – kérdeztem mosolyogva.
- Igazából semmi extrát. De ha menni szeretnél a koncertre, mehetünk. Jackson bandáját én is szeretem.
- Akkor… igen! Én szeretnék menni! De tényleg csak akkor, ha neked ez nem probléma!
- Nem persze! Akkor megmondom Ash-nek! – tette újra füléhez a telefont, és közölte a jó hírt Ashley-vel, aki erre olyat sikított a telefonba, hogy Rob szabályszerűen röhögve tartotta el a fülétől a készüléket.

Így egy gyors, és meglehetősen korai vacsorát követően Rob hazavitt, hogy szépen lassan el tudja készülni az esti bulira. Megbeszéltük, hogy 9-re jön értem, aztán egy hosszú, összegabalyodott tekintetű pillanat után Rob adott egy puszit az arcomra, majd mosolyogva elköszönt.

Szerelmes tinédzserlány hevében meséltem el gyorsan mindent Jennie-nek, majd 8 óra után pár perccel rohamléptekben indultam fel a nappaliból az emeleti szobámba, onnan pedig a fürdőbe.
Miután végeztem a tusolással, beromboltam a szobába, és szélsebesen válogatni kezdtem a nemrég vásárolt ruhák között. Nagy dilemmában voltam, mert azt ugyan tudtam, hogy rövid, szexi, mégsem túl kihívó ruhát szeretnék felvenni… Igen ám, mindez könnyű is lett volna, ha nem lett volna a 12 új ruhadarabomból 9 rövid, szexi, mégsem túl kihívó! Volt kék, bordó, sárga, fehér, és öt darab fekete.
Nagy nehezen a színeseket kiszórtam a lehetségesek közül, illetve rögtön három fekete is kiesett, mert azokon mind volt valami szín, vagy dísz. Abban viszont ezer százalékig biztos voltam, hogy Rob egyszerű, sötét ruhában jön majd, így én is hozzá hasonlóan – vagy talán őt kiegészítve – akartam megjelenni!
Ezért esett a választásom végül egy nem túl hétköznapi, mégis egyszerű, csinos, és nem mellesleg mind a három fontos kitételemnek megfelelő darabra. Gyorsan kiterítettem az ágyra, kerestem hozzá egy megfelelő – és szintén a Jennie-vel lerótt számtalan vásárlókörutunk szerzeményének betudható – fekete magas sarkú szandált, végül pedig felöltöztem, feldobtam egy natúr sminket, és kivasaltam a hajam. A legvégére nem maradt más, mint hogy befújjam magam a kedvenc parfümömmel – amit egyébként Rob is imád!

Éppen kereken 9-et mutatott az óra, amikor már teljes puccban tipegtem le a lépcsőn. Ahogy leértem, kikukkantottam az ajtó melletti ablakon, hátha már megérkezett Rob, de se a bérelt autót nem láttam sehol, se pedig csengetni nem hallottam. Így fogtam magam, és a nappali felé vettem az irányt.
Belépve a helyiségbe teljesen ledöbbentem, Rob ugyanis ott ült, és csendben beszélgetett Jen-nel, és Peter-rel. Természetesen a szandálom kopogásának köszönhetően azonnal felfigyeltek az érkezésemre, így szinte egyszerre fordultak felém. Az arcuk azonban mindhármuknak különböző érzelmeket tükrözött…
Jennie meglehetősen büszkén és elismerően mosolygott, Peter szintén elismerően, de azért férfihoz méltón ravaszul vigyorgott, Rob azonban nem mosolygott, hanem inkább nagyon is komoly arcot vágott. Először azt gondoltam, hogy valamit elcsesztem magamon, vagy valami nagyon nem tetszik neki, de végül nagy nehezen megnyugtattam magam, amikor láttam, hogy milyen éhes szemekkel néz végig rajtam fentről lefelé, majd fordítva.

- Hát… ennyit sikerült kihoznom magamból! Ha gondolod, indulhatunk! – mondtam mosolyogva Robnak, aki még mindig legelésző szemekkel bámult. Aztán hirtelen, mintha magához tért volna, pislogott egyet, felpattant, és odasietett hozzám.
Útközben nem túl feltűnően ugyan, de azért én is végignéztem rajta. Elkönyvelhettem, hogy jól döntöttem a ruhával kapcsolatban… Rob sötétkék koptatott farmerjához, szürke pólójához, és sötétkék, szinte már fekete kabátjához tökéletesen passzolt az én érdekes fazonú, mégis egyszerű hatást keltő ruhám.
- Jó szórakozást srácok! Érezzétek jól magatokat! – kísért ki minket Peter, nyomában Jennie-vel.
- Rendben, apu! – szólt vissza Rob viccelődve, majd mosolyogva hozzám fordult. – Eszméletlenül gyönyörű vagy! – búgta a fülembe, mire nekem is mosolyra görbült a szám.
- Köszönöm!

*

A Viper Room nagyjából félórányi út volt Jennie-ék házától, de mi azalatt az idő alatt nem igazán beszélgettünk. Inkább hallgattuk a rádiót, illetve Rob a vezetésre, én pedig az éjszakai LA-re koncentráltam.
Ahogy odaértünk, Rob nem a klub előtt, hanem egy mellékutcában parkolt le. Onnan átsétáltunk a Viper-be, és – természetesen soron kívül – bementünk.
Ash-éket már a belépésünk utáni második pillanatban megláttam. Természetesen ők is rögtön kiszúrtak, és Nikki, illetve Ashley hatalmas lendülettel ugrottak a nyakamba. Áldottam Robot, hogy nem ment el mellőlem, hiszen ha Ő nincs ott, és nem fogja a derekam, valószínűleg hanyatt estem volna. De persze ez egy futó pillanatig sem bosszantott, inkább együtt örültem a csajokkal!

Ugyanoda szólt az asztalfoglalás most is, mint a TCA utáni partin. Valószínű azért, mert innen volt a legjobb rálátás a színpadra. Gyorsan köszöntünk mindenkinek, illetve Nikki bemutatta a párját, Olivert, Kellan pedig a barátnőjét, AnnaLynne-t, majd leültünk, és a várakozás idejét csevegéssel és hülyéskedésekkel ütöttük el.

Végül a 100 Monkeys 10 óra után pár perccel csapott a húrok közé, fergeteges hangulatot gerjesztve a játékával. Jackson egy-egy dalt kimondottan nekünk ajánlott, így a nem túl nagy, mégsem elhanyagolható közönség – ha addig még nem is, de ezzel – megtudta, hogy a hajdani Twilight cast pár tagja a klubban tartózkodik. Ez a hír azonban már nem zaklatta fel az embereket annyira, mint a saga futása alatt, de azért így is kacsingatott az asztalunk felé egy-egy, kellemes este után vágyakozó hölgyemény, vagy úriember.
Mi azonban a csapatunkon kívül senki mással nem foglalkoztunk… főleg miután Jackson, és a banda további három tagja is csatlakozott hozzánk. Koccintottunk a sikerükre, majd miután Jackson bandatársai elköszöntek tőlünk, nélkülük folytattuk tovább a partit.

A koncert befejeztével a lányok már teljesen parti hangulatban voltak, így még le sem keverte a dj az első számot, már elkaptak, és berángattak a tánctérre. Igaz, hogy négyünkön kívül senki sem táncolt még, de mi úgy partiztunk, mintha tízezres tömeg vett volna körül minket. A srácot pedig csak ücsörögtek, beszélgettek, iszogattak, és természetesen bámultak minket.

Mivel nem akartam, hogy Rob szégyenkezzen, illetve el sem akartam tiltani semmitől, halkan odasúgtam neki, hogy attól, hogy megfogadta, soha többé nem iszik, nem kell teljesen megvonnia magát a piától. Ő nem volt alkoholista, csak egyszerűen nem tudta, hol a határ. De ettől még egy-egy sört megihat egészen nyugodtan! Így lehúzott egy, maximum két üveg sört, de aztán úgy döntött, elég volt, és a továbbiakban már tonikot kortyolgatott.

Fogalmam sincsen, hogy mégis hogyan sikerült, de mikor már a srácok is egészen jó hangulatba kerültek, és én is lehúztam egy Margarita-t, ennek hatásán felbuzdulva berángattam Jacksont rázni egyet. A lányok elégedetten vigyorogva, a srácok pedig meglepődve nézték, ahogy a mindig tiltakozó Jackson most – és meg kell hagyni, nem is olyan rosszul, sőt – táncol velem a tánctér kellős közepén.
Persze egy szám alatt még nem éltem ki magam teljesen, így nagyjából fél órát táncolhattunk hol lassú, hol gyors, hol pedig latinosabb dallamokra. Természetesen mindezt olyan pozícióban, amilyet a dal éppen megkövetelt – vagyis lassúnál és latinnál igen-igen összesimulva.

Időközben a csajok visszamentek az elárvult srácokhoz a boxba, majd miután kitáncoltuk magunkat, mi is csatlakoztunk hozzájuk. Felhevülten, vigyorogva értünk vissza a csapathoz, majd ledobtuk magunkat a kanapéra, és az első kezünkbe akadó italból lehúztunk egy-két decit.
Ám miután oltottam a szomjamat, a szememmel azonnal Robot kezdtem keresni… Ő azonban nem volt sehol! A pásztázás közben összeakadt a tekintetem Ash-ével, majd Nikki-ével, végül pedig már picit félve ugyan, de Kellanre is kérdőn rápillantottam.
- Valami baj van? – kérdeztem, és a szívem egyre jobban zakatolt. De már nem a tánc miatt!
- Rob kiment cigizni… - mondta Ash, de még mindig elkerekedett szemekkel, és kissé gondterhelt arccal nézett rám.
- Oké. Nekem is jót fog tenni a friss levegő. Utánamegyek! – mondtam, és már fel is pattantam. A korábbi itt jártamnak köszönhetően már tudtam, hol szokott cigizni Rob, így rögtön arrafelé vettem az irányt. Ash azonban elkapta a karom.
- Dühöng! Nagyon féltékeny! – húzott le magához a barátnőm, és súgta a fülembe.
- Tessék? – kérdeztem vissza meglepetten, és kissé hisztérikusan.
- Féltékeny! Jelen pillanatban még arra is, aki csak feléd néz! És hát… meg kell hagyni, volt egy-két pasi, aki elég erőteljesen feléd kacsingatott, mikor táncoltál. Csak ott volt Jacks, ezért nem mertek odamenni!
- Értem! Köszi, hogy szóltál! – mosolyogtam halványan Ashley-re, aki biztatóan mosolygott vissza rám, ám látszott mindkettőnkön, hogy igen feszültek vagyunk, illetve azok lettünk.

Amennyire gyorsan csak tudtam, átverekedtem magam a meggyarapodott tömegen, majd kilépve a hátsó kertrészre, azonnal megpillantottam Robot. Ott állt, a tekintete a messzi távolt kémlelte, közben pedig szívta a cigijét – ami a körülötte levő cigi csikkekből ítélve nem az első volt.

- Mi a gond? – léptem mellé, de nem néztem rá.
- Semmi fontos! – válaszolta egyszerűen, majd jó mélyet slukkolt a cigiből. Aztán eldobta a csonkot, és a kabátja zsebébe nyúlt a következőért.
- Robert! Kérlek! – befordultam elé, és rátettem a kezem arra a kezére, amelyikkel a dobozból próbálta kivenni az ki tudja hányadik „nyugtatóját”.
- Tényleg tudni akarod?! Ideges és mérges vagyok! Igazából fogalmam sincs, miért, de egyszerűen elöntötte az agyamat, és csak most kezd elpárologni…
- Nem féltékeny vagy inkább? – kérdeztem rá kerek-perec.
- Nem hiszem el, hogy jártatták a szájukat Ashley-ék!!! Direkt mondtam, hogy csak azt mondják, cigizni jöttem! Képtelenek tartani a szavukat??!! Hihetetlen! Cöh… - mérgelődött Rob.
- Nyugodj meg légy szíves! Nem történt semmi gond! Elmondták? Elmondták! Igazából jogom van tudni, nem igaz? – mosolyodtam el.
- De akkor sem akartam, hogy megtudd, mert ezzel megint csak rontok a helyzetünkön! – fordította el a fejét. – Ne haragudj, tényleg nem tudom, mi ü… - kezdte mondani újra felém fordulva, de én a szájára tettem a mutatóujjam, ezzel belé fojtva az újabb bocsánatkérést.
- Ssss! Semmi baj! – mondtam halkan, és az imádott kékesszürke szemeibe nézve elöntötte az agyamat a rózsaszín köd. Éreztem, ahogy a lábaim zsibogni kezdenek, az orrából kiáramló levegő okozta aprócska remegések pedig végigcikáznak az egész testemen.
A tekintetem a szájára emeltem, majd szépen lassan, óvatosan végigvezettem az ujjbegyem a tökéletes ívű ajkain. Végül az ujjaim a tarkójára, onnan pedig a rövid, katonás stílusú hajába vándoroltak, majd közelebb húzva a fejét az enyémhez, lágyan megcsókoltam.

Mézédesen viszonozta a kezdeményezésemet, majd a karjai nagyon lassan a csípőmre, majd a derekamra csúsztak. Ajkaink puhán, elnyújtva kényeztették egymást, hosszú-hosszú perceken keresztül. Pontosan nem tudom, hogy meddig csókolóztunk a kertben, de azt igen, hogy felért egy igazi, szerelmes első csókkal.
Miután elváltak ajkaink, és rájöttünk, hogy a többiek már biztosan hiányolnak, édesen andalogva, kéz a kézben sétáltunk vissza a várakozó baráti társaságunkhoz.

***
Kriszta haja, ruhája, szandálja
Rob

Viper Room
[1] [2] [3] [4]

A társaság a partin
Ashley
Nikki
Nikki barátja, Oliver
Kellan
Kellan barátnője, AnnaLynne
Jackson
100 Monkeys