Féltékenység és büszkeség - Rob szemszöge

Sziasztok!

Éééés megérkezett!!! Amire már - reményeim szerint - sokan vártatok!:) Méghozzá egy kis Rob szemszög! (Pet, jól gondoltad!!! :P)

Remélem, elnyerni majd a tetszéseteket! Jó olvasást kívánok (és természetesen most is várom a hozzászólásokat!!)!

Pussz,
Sabyna

***
„A magyar lány összetöri imádott vámpírunk szívét!” – olvastam el az első utamba kerülő netes cikk címét. Természetesen Kriszti tegnap esti gólyabálja volt a téma, egész pontosan pedig azt közölték le, miként csókolta meg őt egy férfi… aki persze nem én vagyok!
Az ismeretlen pedig számomra nem is olyan ismeretlen: hiszen a főnöke, Josh Graham az! De az a nyomorult mégis mi a jó fenét keres egy gólyabálon?? Ráadásul mi jogon ölelgeti, és csókolja meg az én barátnőmet?!
Fogalmam nincs, mégis mi ütött belém, de egy szempillantás alatt elöntötte az agyamat a méreg, és egy határozott mozdulattal úgy lecsaptam a laptopom tetejét, hogy még az asztal is beleremegett. Felugrottam, és az idegtől nem látva, szinte fújtatva járkáltam fel-alá a szobában.
A járkálásom közben mindig az ágy melletti éjjeliszekrényen heverő telefonomra kaptam a tekintetem, de ahogy ránéztem, újra fortyogni kezdett bennem a düh, és végül arra jutottam, hogy nem hívom fel Krisztit. Úgyis csak ideges lennék, és ahogy ismerem magam, kiabálnék vele. Ezt pedig nem akarom…
Kell egy pár nap, amíg összeszedem magam, legalább annyira, hogy el tudjam játszani, hogy nem vagyok túlzottan ideges a csók miatt!
Ránéztem az órámra, és akkor vettem észre, hogy már 5 perce késésben vagyok. Őszintén megvallva, a jelen helyzetben a legutolsó dolog, ami érdekel, az a forgatás, és a színészkedés! De mivel szerződés köt, akárhogyan is, de odavonszolom magam, és próbálok jó képet vágni a dologhoz! Legalábbis egy darabig…

*

Egy-két nappal később már elég nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak éreztem magam ahhoz, hogy beszélni tudjak Krisztivel. Nem beszélve arról, hogy már rettentően hiányzott! Alig várom, hogy 11-én, igaz, ha csak egy-két órácskára is, de a karjaimban tarthassam, és érezzem, hogy velem, mellettem van!
Így felkaptam a telefont, és már hívtam is!
- Szia édes! – szólt a telefonba a csengő-bongó, mosolygós hangján.
- Szia Kicsim! Mi újság?
- Hát, a szokásos. Dolgozom, tanulok, és nagyon hiányzol!
- Te is nekem kicsim! Milyen volt a bálod? Remélem jól érezted magad! – kérdeztem. Fogalmam nincs, mi ütött belém, hiszen nem is akartam kitérni erre. Meg akartam várni, míg ő hozza fel a témát!
- Hát… elment! Jó volt a zene, a társaság is nagyon jó volt, és képzeld, még pultos srác is volt, aki koktélokat kevert! Viszont történt valami, aminek nagyon nem fogsz örülni! – mondta, és hallottam a hangján, hogy vacillál, elmondja-e vagy sem. Bennem is tombolt minden, mint egy hurrikán.
- Mi történt? – kérdeztem vissza, mint aki nem tudná. Próbáltam teljes nyugodtságot színlelni. Elvégre színész vagyok… csak nem megy olyan nehezen! Áh… Krisztivel szemben nehezebb ezt tennem, mint ha kiállnék egymillió ember elé beszédet mondani!
- Hát… az a helyzet, hogy Josh megjelent a bálon, Angie kísérőjeként. Így velem is táncolt, és… szóval megcsókolt! – mondta ki végre. A kezem akarva-akaratlanul ökölbe szorult, és azt hittem, most azonnal beszakítom a falat. Behunytam a szemem, hangtalanul vettem egy mély lélegzetet, és miután kifújtam, megszólaltam.
- De nem értem… ha Angie kísérője volt, miért veled táncolt? – kérdeztem kimérten.
- Mert úgy gondolta, hogy nem hagyhatja ki ezt az alkalmat. De ne aggódj, megkapta érte a beosztását! Megbeszéltük a dolgokat, és felfogta, hogy én a tiéd vagyok! Nem fog többet próbálkozni!
- Kicsim, tudod, hogy bízom benned! – mondtam neki, és magamra erőltettem egy mosolyt. Magamban viszont dúltam-fúltam, és legszívesebben most azonnal Londonba utaznék, és négyszemközt elmagyaráznám Josh-nak, hogy kit csókolgasson!
- Igen tudom! Szeretlek!
- Én is szeretlek! – válaszoltam Krisztinek, és ezzel a szóval valahogy eltűnt belőlem a méreg, és csak a közelgő találkozásunkra tudtam gondolni… amit még nem akartam elmondani neki! Meg akarom őt lepni, mint ahogy ő tette a TCA-n!
Krisztire igazából nem is voltam mérges, hiszen tisztában vagyok vele, hogy szeret, és nem csalna meg – Kristen éppen ellenkező véleménye ellenére sem –, Josh-t viszont felakasztanám az első fára, ha megtehetném! Nem volt elég, hogy Erik, aztán pedig az egyik legjobb barátom mászott Krisztire, de még a főnöke is?! És mindezt akkor, amikor még véletlenül sem vagyok a közelben!
- És ti mit csináltatok, hogy most vége a forgatásnak? Gondolom volt valami záró-est, vagy parti, iszogatás. Nem?
- Áh, csak David rendezett egy záró koktélpartit. Ráadásul szülinapja is volt, így két dolgot is ünnepeltünk! De én korán leléptem… nem volt valami nagy szám a buli! Vagy talán én voltam túl fáradt.
Elmondtam neki a fotósorozatot is, amit csinálunk majd Kristennel, illetve beszélgettünk még egy kicsit. A végén már olyannyira vele akartam lenni, hogy majdnem elköptem azt is, hogy lesz londoni megálló a promo-tourban. De végül sikerült kijavítanom magam, így megúsztam a lebukást… bár tuti, hogy megsejtett valamit! Hogy lehetek ennyire hülye??!!
Minden esetre jobbnak láttam menteni a helyzetet, így elköszöntünk egymástól. Teljesen olyan, mintha valamiféle varázsereje lenne: egy-egy telefonbeszélgetésünk alkalmával ki tudja hozni belőlem az addig palástolt érzelmeket. Szerintem még a családom sem hiányzott annyira soha, mint Ő!

*

Elérkezett a fotózás napja. Reggel, mint szokásomhoz híven, most is elaludtam! Fárasztó volt a repülőút vissza LA-be, és hát igen… minek nekem telefon, ha nem állítom be ébresztőre! Még szerencse, hogy van hús-vér ébresztőórám…
- Rooooob!!! A rohadt életbe, kellj már fel!!!! Ha itt égetem magam a folyosón, legalább azt tedd már meg, hogy kivonszolod a segged az ágyból, és kinyitod ezt a kib*szott ajtót! - … Kristen személyében, aki már legalább egy perce tombolva veri az ajtómat.
Kikászálódtam az ágyból, beletúrtam a hajamba, hogy legalább álljon valahogy, és mosolyogva indultam az ajtó felé.
- Mi van már??!! – kérdeztem nyújtózkodva, és ásítva.
- Süket vagy?! Már kb. 10 perce verem az ajtód! Mindenki felkelt az emeleten, csak te nem! Legközelebb rád küldöm a rajongóidat, azok majd felráznak! – dúlt-fúlt Kristen, miközben önállósítva magát, belépett az ajtón, és az első fotelba ledobta magát. Tényleg 10 perc lett volna…?
- Neked is jó reggelt! – mondtam, miután becsuktam az ajtót, és megindultam az ágyam felé. Most vettem csak észre, hogy Kristen már teljes harci díszben van. Vagyis a szokásos tornacipő, farmer, deréknál összecsomózott póló, fekete kapucnis felső, és a kötelező tartozékká vált napszemüveg.
Megvakartam a zselétől, illetve mindenféle hajfixálótól kicsit már viszkető fejem, aztán odaléptem a szekrényemhez, és kerestem benne egy használható ruhát. Farmer, póló, ing, zokni, alsógatya. Minden megvan! Bevonultam a fürdőszobába, felöltöztem, fogat mostam, mosakodtam, majd egy-két jól irányzott borzolással belőttem a hajam, és már készen is voltam.
Visszamentem a szobába, és keresni kezdtem a kabátom. Ekkor láttam Kristent, hogy a teraszon cigizik.
- Miért jöttél ki?! Tele van a hotel környéke paparazzikkal! Még a végén bekavarnak megint!
- Na és akkor mi van? Aláírtuk a szerződést, nem?? Vagy talán félted a kapcsolatod a csajoddal?
- Kriszti nem a csajom, hanem a barátnőm! És igen! Amúgy is féltékeny, nem kell, hogy még jobban az legyen! – mondtam, és rákönyököltem a terasz korlátjára.
- Még ha legalább oka lenne a féltékenykedésre! A másik meg az, hogy ő is csinálja a fesztivált a főnökével, nem igaz? Ki tudja, most éppen hol, és mit csinálnak…
- Állj le Kristen! Ne idegesíts, így is folyton ezen jár az agyam! Inkább menjünk! – mondtam, és elindultam befelé.
- Tőlem… - mondta Kristen, és egy utolsó slukk után ledobta a cigijét.
Felvettem a cipőm, a kabátom, aztán bedugtam a telefonom a zsebembe, felvettem a napszemüvegem, és a kapucnim, majd indultunk is.
A hotel bejáratánál várt ránk Stephanie és John, Kristen menedzsere, hogy elkísérjenek a fotózásra. Ahogy kiléptünk, azonnal körbefogtak minket a biztonságiak, bár most abszolút semmi okuk nem volt rá, hiszen egy árva lesifotós sem volt a közelben. Meg is lepődtünk ezen Kris-szel, de nem teketóriáztunk, inkább gyorsan beugrottunk a lesötétített Mercibe. Steph és John egy másik autóval jöttek, így nem kellett egy kocsiban nyomorognunk.

A fotózás zökkenőmentesen ment, bár a szünetekben állandóan Kristen zsörtölődését kellett hallgatnom.
- Nem hiszem el, basszus! Hogy lehet rám ilyen ruhát adni??? Lépni sem tudok benne! Ez a paróka meg egyszerűen besz*rás! Ráadásul úgy nézek ki, mint egy hulla, nem pedig mint egy gyönyörű vámpír! Azt hittem, hogy egy híres divatlap fotósának és stylistjának legalább van ízlése! Hogy engedheti EZT a Summit??!! – kérdezte, és végigmutatott magán.
Őszintén megvallva engem nem nagyon érdekelt, hogy mit adnak rá, mert állandóan csak Krisztin járt az agyam. Ő biztosan ebben a ruhában is gyönyörű lenne! Nem, mintha Kristen nem lenne csinos, de… Kriszti teljesen más! Ő sokkal… nőiesebb!
- Roob!! Figyelsz te rám egyáltalán??!! – bökött meg Kristen.
- Ja, aha… persze! – mondtam zavarodottan.
- Akkor mit mondtam az előbb? – kérdezte, és kérdőn nézett rám a hatalmasra nyitott, koromfeketére festett szemeivel.
- Hát a parókádról, és a ruhádról beszéltél… - mondtam, félig meddig kérdezve, és reménykedtem, hogy azóta nem mondott mást.
- Igen… kb. 5 perccel ezelőtt! Muszáj neked állandóan álmodoznod? Esküszöm, rosszabb vagy, mint egy kisiskolás! Biztos, hogy 23 éves vagy, nem 10-zel kevesebb??!! – kérdezte gúnyosan, majd látva, hogy semmi hatással nincs rám az előbbi szónoklata, lemondóan megingatta a fejét, és eltipegett az igen érdekes formájú ruhájában.
Kristen-nen én csak mosolyogni tudtam. Mindenen csak problémázott, és állandóan csak azokat a kiskapukat kereste, ami által bele tud kötni a másikba. Én mondjuk az elmúlt több mint 1,5 év alatt már megszoktam a természetét és a viselkedését, de egy idegennek ez eléggé zavaró lehet.
Ő tipikusan az az ember, aki első ránézésre ítél. Ha nem tetszik neki valaki, azzal a továbbiakban nem foglalkozik. Ha pedig valaki keresztbe tesz neki akármilyen módon, azzal igencsak bunkó tud lenni! Engem valahogy el tud viselni, de a stábban vannak ám olyanok, akikkel abszolút nem jön ki. Ilyen például Ashley. Ash hanyatt-homlok ellentéte Kristennek! Ráadásul most az is tesz egy lapáttal az Ashley féle utálatára, hogy Kriszti barátnője lett. Ki érti a nőket…?!
Szerencsére a fotózás nem tartott egész nap, így 3 körül el tudtunk szabadulni. Kristen mondta, hogy ő még nem jön vissza a hotelbe, mert Joan Jett-tel találkozik. El akarja hívni őt a New Moon premierre… én már rég elhívtam Emilie-t, akivel a ’Remember Me’-t forgattam!
Nem volt más hátra, mint előre… irány a hotel! Visszamentem a szobámba, lezuhanyoztam, hozattam egy sört, és az üveggel a kezemben ledobva magam a szobában levő kanapéra, tervezgetni kezdtem a londoni pár órácskát az én Krisztimmel!
Már elújságoltam Peter-éknek, Ash-nek, Nikkinek, Kellan-nak, és szinte mindenkinek a stábból, hogy 11-én végre találkozom Krisztivel! Ők is nagyon örültek az örömömnek – Kellan, mint ahogy tőle ez elvárható volt, egy-két pikánsabb megjegyzést is tett arra a „találkozóra” –, és mindemellett egybehangzóan megígértették velem, hogy ha nem hozom magammal Krisztit a premierre, akkor jobb, ha én se megyek!
Illetve azon felbuzdulva, hogy sajnos csak egy napot leszek Londonba, eldöntöttem, hogy a jövő évet biztosan nyaralással fogjuk kezdeni! Egy teljes hét, édes kettesben, valahol a tenger partján, elzárkózva a kíváncsi külvilágtól… Andalusia-ra gondoltam, de majd Krisztivel együtt eldöntjük!
Visszatérve a londoni állomásra… úgy terveztem, hogy meglepem őt a háza előtt. Steph segített megtudni a címét, úgyhogy nem lesz ezzel semmi probléma. Már alig várom, hogy lássam a teljesen ledöbbent, gyönyörű arcát. És azt, hogy végre megölelhessem, megcsókolhassam! Már csak pár nap…

*

Az elmúlt hetemet az Eclipse-el kapcsolatos apróbb utómunkálatok, egy tokiói kiruccanás, és a londoni látogatásom tervezése tarkította. Viszont nem telt el egyetlen olyan nap sem, hogy ne álmodoznék a találkozásunkról, és persze nem telt el egyetlen nap sem anélkül, hogy Kristen ne szólna be nekem valamit emiatt!
- Minek tervezel ilyen sokat??!! Ha előre elrendezel mindent, tuti, hogy úgyse jön össze… - mondta egyik délelőtt, miközben a szobámban, a kanapén ülve éppen chipset rágcsált.
- Miért kell neked állandóan ennyire pesszimistának lenned?! – kérdeztem vissza mogorván. Igaz, hogy csípem Kristen-t, de az elmúlt hét során teljesen kikészített az állandó fanyalgásával. Minden miatt húzta az orrát!
- Hehe… - nevette el magát, majd folytatta: - Lehet, hogy fiatalabb vagyok, mint te, de picivel talán tapasztaltabb! Hidd el nekem, ha előre tervezel, abba mindig beüt valami gebasz! A spontán dolgok a legjobbak, és legizgibbek! Miért nem mész oda teljes inkognitóban??? Legalább megtudnád, mit csinál a csa… szóval barátnőd, mikor nem vagy mellette! – zárta le a mondandóját vigyorogva, és tovább rágcsálta a chipset.
- Veled ellentétben én bízom a páromban! Sajnálom, hogy Mike-kal így alakult a kapcsolatotok, de Kriszti nem olyan, mint ő!
- Ja, megbízol benne!!! Amíg át nem b*ssza a fejed egyszer! Na, de nekem aztán tök mindegy! A te életed… de aztán hozzám ne gyere vigasztalódni! Illetve jöhetsz, csak nem sírni… - vigyorodott el ismét. Elkerekedett szemekkel néztem Kris-re, mire észrevette, hogy mennyire meglepődtem, és hanyagul hozzátette: - Jaj, de nézz már így! Csak poénkodtam!
- Rendben! Na, de én mentem zuhanyozni! Tegnap este már nem volt kedvem… Ha jön valaki, ne nyiss ajtót! Oké???!!! – adtam ki az utasítást Kristennek.
- Csak nem félsz, hogy valaki meglát a szobádban?! – kérdezte mosolyogva.
- De igen, rettegek! – nevettem el magam, majd bementem a fürdőbe, és becsuktam az ajtót.

Lezuhanyoztam, hajat mostam, és a végén egyszerűen csak élveztem, ahogy a langyos víz csurog végig rajtam. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott a közös fürdőzésünk Krisztivel! Mit meg nem adtam volna most egy hasonló, közös zuhanyozásért vele…
Elzártam a csapot, és épp törölközni akartam, amikor meghallottam Kristen hangját. Hallgatóztam…
- Igen??!... Ja, te vagy? Hello. Mindjárt jön, csak… épp zuhanyozik… De ha annyira fontos, szólhatok neki! – beszélt valakivel Kristen, és közben vigyorgott. Mivel rólam volt szó, biztosan engem keresnek. Csurom víz voltam, de nem érdekelt! A derekam köré csavartam a törölközőt, és kiléptem az ajtón. Épp végszóra, mert már majdnem letette a telefont!
- Okés, akkor szi…
- Kristen, ki az? – szóltam oda neki, és elindultam felé. Közben beletúrtam a vizes hajamba, hogy ne lógjon a szemembe.
- A csajod… - jött a válasz. Elkapott az öröm, és a méreg is egyszerre. Az öröm azért, mert Kriszti hív, a méreg meg azért, mert megint így beszél Kristen Krisztiről.
- Megmondtam, hogy ő a barátnőm, nem pedig a csajom! – torkoltam le Kristen-t, majd átvettem a telefont. Kris elvigyorodott, és végignézett rajtam, a szeme pedig megakadt a törölközőmön. Aztán megcsikizte a hasam, majd mögém állt, és a hátamat kezdte simogatni. Én viszont előrébb léptem, és szembe fordultam vele. Ő pedig vállat rántott, és leült az ágyam szélére.
- Szia kicsim! Csak nem valami baj van? – köszöntem végre a szerelmemnek.
- Nem, nincs semmi baj! És veled mi újság? Hogy-hogy nálad van Kristen?! – kérdezte, és szinte kézzel fogható volt a hangjában a féltékenység.
- Egy óra múlva megyünk néhány extrát felvenni a filmhez, ami majd a dvd-re kerül fel, így átjött. Én pedig pont akkor készülődtem zuhanyozni. De ugye biztos nincs semmi baj szívem? Nem szoktál ilyenkor hívni…
- Baj nincs, csak el kell mondanom valamit. De kérlek, ígérd meg, hogy nem leszel ideges…
- Az attól függ… - rosszat sejtettem.
- Naa, kérlek édes! Ígérd meg!
- Jó, rendben! Megígérem! Csak mondjad…
- Szóval… most hívott Josh, hogy holnap reggel el kell utaznunk, egy fontos ügyfél miatt. A férfi éppen nyaral, és eközben feljelentették őt, így a kihallgatás miatt mi utazunk hozzá, hogy ne zavarjuk meg a pihenését. Tudom, hogy nem örülsz neki, de bízz bennem kérlek! Nem fog történni semmi Josh és köztem! Ígérem! – hadarta el szinte egy szuszra. Úgy éreztem, hogy összeomlik bennem minden. Pont ezt mondta Kristen az előbb!!! Vagyis hogy ne tervezzek előre!
Most is ökölbe szorult a kezem, mint mikor a képeket láttam róluk, és egyszerűen nem tudtam, hogy reagáljak. Így csendben maradtam pár pillanatig.
- Hány napra? – kérdeztem meg, ami igencsak fájdalommal telire sikeredett. Bár még élt bennem az aprócska, halvány remény, hogy csak egy-két nap.
- Négy. – jött a rövid válasz, ami mindent összezúzott bennem! Egyrészt ha 4 nap, akkor nem Anglia, másrészt pont az a 4 nap, amibe 11.-e is beleesik.
- És hova utaztok?
- Dubaiba. – válaszolta Kriszti. Azt hittem a város neve hallatán leülök a földre. Dubaiba???? Pont Dubaiba viszi Josh Krisztit?!
- Dubaiba??? Most ugye viccelsz?! – nevettem fel gúnyosan. Egyszerűen kitört belőlem. Kristen csak nézett rám, hatalmas szemekkel.
- Nem!
- És te ezt be is vetted? Cöh… nem mondom, jó dumája lehet ennek a Josh-nak, ha így át tud ejteni!
- Most miért mondod ezt?! – kérdezte, és ezzel úgy éreztem, túlcsordult az a bizonyos képzeletbeli bögrém.
- A rohadt életbe Kriszta, ne legyél már ennyire naiv! Messziről bűzlik, hogy csak azért visz, hogy becserkészhessen! Nem veszed a lapot?! És biztos azt is megtudta valahonnan, hogy 11-én Londonba utaznék, így gyorsan el akar távolítani még a közelből is… - akadtam ki teljesen. Soha nem beszéltem még így senkivel, Kristen is teljesen ledöbbent arcot vágott velem szemben, még mindig az ágyon ülve.
- Na idefigyelj Rob! Ne beszélj így velem! Én nem tehetek erről… és különben is! Mi az, hogy Londonba jössz 11-én? Miért nem tudok én erről?!
- Csak oda kellett volna ülnöd a géphez, és az első velem foglalkozó rajongói oldalra felmenned! Titkoltam előtted, mert sejtettem, hogy nem netezel, így meglepetésként meg tudok jelenni a lakásod előtt. De most ez így k*rva jó! Mégis miért nem tudsz te nemet mondani a főnöködnek? Talán csak nem tényleg van köztetek valami??!! – mondtam, pedig én magam is tudtam, hogy képtelenség. Egyszerűen mondanom kellett valamit, és mérhetetlenül féltékeny voltam. Vele akartam lenni, napok óta tervezem… még ajándékot is vettem neki. Erre az a k*csög elviszi őt… és pont Dubaiba??!!
- Ezt inkább most fejezd be! És különben is, nem én tehetek arról, hogy mindent elrontottál a titkolózásoddal! Nagyon jól tudod, hiszen mondtam… előfordul, hogy el kell utazni! Még egy órája sincs, hogy beszéltem Josh-sal, így én sem tudtam róla! Egyébként meg engem ne gyanúsítgass, mert egyáltalán nincs rá semmi okod! Nem is tudom, hogy inkább kinek kellene féltékenykednie… hiszen nem nálam van ott az állítólagos „csak barátok vagyunk” kollégám, amikor zuhanyozok!!! – akadt ki ő is teljesen.
- Tudod mit? Nincs kedvem ezt hallgatni! Menj, és érezd jól magad a főnököddel Dubaiban! – emeltem ki a főnököd szót, és kinyomtam a telefont.
Olyan dühös voltam, hogy szó szerint fújtattam. Megpróbáltam lenyugtatni magam, de nem sikerült. Így ki kellett töltenem valamin a mérgem...
A kezemben levő telefonomat megszorítottam, majd felnéztem, és az ágyam mögötti falhoz vágtam teljes erőmből. Apró darabokra hullott, természetesen az ágyra... így beleértve Kristen fejét is.
- Normális vagy?! Tönkretetted a telefonod! – mondta, és elkezdte összeszedegetni a darabokat.
- Sz*rok rá, fogyóeszköz! – mondtam, és elkezdtem le-föl járkálni a szobában, közben pedig eszeveszettül túrtam a hajam.
- Fogalmam nincs, mit mondott Kriszti, de nyugodj meg, és mondd el! Hátha segíthetek… - mondta Kristen, és most valahogy aranyosnak, gondoskodónak tűnt.
- Elutazik! – mondtam, és tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet, hogy lenyugtassam egy picit a bennem levő, kitörni készülő vulkánt. Aztán folytattam, még mindig járkálva: - Elutazik Dubaiba, 4 nagyra, Josh-sal! Holnap reggel! El tudod ezt hinni?! – kérdeztem.
- Hát… nem lehet, hogy ő is csak most tudta meg?
- Állítólag most hívta őt Josh, de… én már nem tudom, mit higgyek! Fogalmam sincs! Utálom... ezt az egészet! A színészetet, a Twilight-ot, mindent!!! Ha most nem lennék híres, nem kéne itt b*sznom a rezet, amikor a barátnőm elutazik az állítólagos „főnökével” egy olyan országba, ahova legszívesebben én vittem volna őt! – akadtam ki, most Kristennek.
- De ha nem lennél híres, nem vihetnéd őt Dubaiba, sőt nyaralni sem, és… ki tudja, talán meg sem ismerted volna!
- Ne kezdd most, hogy mert biztos a pénzemért van velem! Kérlek, ne… - mondtam neki, és ledobtam magam a kanapéra, a fejem pedig a térdeimre támasztott két kezem közé vettem. Rendesen belefájdult a fejem az egészbe!
- Most kivételesen nem így értettem! Hanem úgy, hogy ha nem lennél színész, lehet nem lettél volna akkor és ott, amikor és ahol ő… Elképzelhető, hogy soha nem találkoztatok volna! Ne utáld a hivatásod! Ez nagy hiba lenne! – mondta, és leült mellém, majd simogatni kezdte a hátam. Éreztem, hogy közelebb bújik, és azt is, hogy a karomon végighúzza a kezét.
- Kristen… ne haragudj, de most szeretnék inkább egyedül lenni! Menj el, kérlek! Majd… majd beszélünk! – mondtam, és felálltam.
Kris fürkészni kezdte az arcom, amivel éppen a földet néztem… aztán felpattant, és elindult az ajtó felé.
- Rendben! Bármire szükséged van, csak szólj! – mondta, és kiment az ajtón.
Én pedig felvettem magamra egy gatyát és egy pólót, majd felkaptam a cigimet, és kiültem a teraszra. Jót tett a friss levegő… valahogy kitisztult a fejem tőle! Egymás után szívtam el vagy 4 szál cigit, mire végre úgy éreztem, másra is tudok gondolni, azon kívül, hogy Kriszti megcsal Josh-sal!

*

Az elkövetkezendő napjaimat a film promottálásával töltöttem. 6.-án Los Angeles, 11.-én London, 12.-én Madrid, 14.-én pedig München. Nem mondom, hogy jól éreztem magam, de minden esetre segített valamelyest elterelni a gondolataimat!
Persze a rajongókkal való találkozások egyben azt is jelentették, hogy 5-ből legalább 3-an megemlítették Krisztit, és hogy milyen szépek vagyunk együtt… én erre természetesen csak mosolyogtam, és megköszöntem! Ők szerencsére nem vették be a Summit által kitalált zagyvaságot, miszerint Kristen és én… pfff! Ezzel ellentétben viszont képes voltam bármin felfújni magam, ha úgy szóltak hozzám a kollégáim, barátaim, vagy akár a rajongóim, ami éppen nem tetszett!
Amikor viszont nem voltak rajongók, és sajtótájékoztató, úgy éreztem magam, mint aki egy mély kútba esett, és nem tud szabadulni. Képes voltam órák hosszat az új telefonommal szemben ülve bámulni, vagy a kezembe fogva azt, sétálgatni, amit egyébként másnap, ugyanazzal a számmal kaptam Kristentől. Vártam a barátnőm hívását, ezzel egyidőben pedig folyton vacilláltam, hogy én hívom fel!
Éreztem, hogy mindenkit kikészítek magam körül ezzel a viselkedéssel, de abszolút nem törődtem senkivel. Alig ettem, a cigiket láncban szívtam, és amikor csak tudtam, inkább a szobámban punnyadtam…
Egyszer már odáig jutottam, hogy elegem van, nem bírom tovább, és felhívom Krisztit… de mikor éppen kicsengett volna, kinyomtam! Féltékeny voltam, és fájt, hogy így beszéltem vele, illetve az is, hogy nem bíztam meg benne, mégis mindezek felett a büszkeségem nyert!
Vészesen közeleg az LA-i premier is, a barátnőm pedig még meg sincs hívva! Peter meg fog ölni! És Jennie is… Nikki és Ashley már tudják, hogy összevesztünk, jól meg is kaptam tőlük a magamét! Azt mondták, 13-áig kapok határidőt! Ha addig nem hívom fel Krisztit, és nem hívom meg a premierre, 1: ők hívják el, 2: soha többé nem beszélnek velem! És ahogy ismerem őket, képesek megtenni!
Ezért eldöntöttem, hogy legkésőbb 13-án félreteszem a büszkeségem, és felhívom Krisztinát!

***
Harper's Bazaar fotósorozat (néhány kép)

Rob telefonja (a régi, és az új is!) - Apple iPhone 3gs