40. fejezet - After Party

Sziasztok!

Most nincs semmi különleges megjegyzésem így az elejére... ti viszont kommenteljetek, kommenteljetek, és... ja igen! Kommenteljetek! :P

Jó olvasást!
Pussz,
Sabyna

***

Ahogy beléptünk a moziba, picit meglepődve néztem körül. Ugyanis nem igazán lila-sárga szín-összeállítású előtérre számítottam, főleg nem egy olyan külső után, mint amilyennel ez az épület rendelkezik. Minden esetre a rengeteg embertől nem igazán volt sem ideje, sem pedig lehetősége az esztétikára figyelni senkinek.
Az előtérbe érésünket követően a legtöbb szem ránk, pontosabban inkább a mellettem álló páromra szegeződött. Aztán mintha valamiféle megerősítést kaptak volna, páran közülük szinte egyszerre indultak el felénk.
- Üdvözlöm Robert! Csak gratulálni szeretnék az eddigi eredményeiért, és a filmben nyújtott alakításáért… - kezdte szinte mindenki a hízelgést, amire persze Robnak válaszolnia kellett. Sokszor éreztem, hogy már nagyon elege van az egészből: ugyanis mikor beszélt valakivel, hol a derekamat fogta, hol pedig az ujjainkat kulcsolta össze újra. Az utóbbi esetben alkalmanként erősebben szorította meg a kezem, ebből éreztem, hogy legszívesebben most azonnal itt hagyna csapot-papot. Azonban volt olyan pillanat is, amikor mindkettőnknek gratuláltak azért, mert egymásra találtunk, és hozzátették azt is, hogy nagyon szép pár vagyunk! Ekkor éreztem csak Rob hangjában az igazi elégedettséget, és ezt valóban őszintén köszönte meg mindenkinek.

Ahogy szerencsére elfogytak a riporterek, és rajongók, akiktől Rob a gratulációkat fogadta, végre bementünk a vetítőterembe. A változatosság kedvéért a székek, a szőnyeg, és még a falak is lilák voltak odabent. Itt már sokkal jobban körbe tudtam nézni, mert a bent levő emberek nagyrésze már elfoglalta a helyét.
Robbal megálltunk az ajtóban, és kicsit nyújtózkodva kezdtük keresni a helyünket. Pár pillanatra rá megláttam Jennie-t, így közelebb húzódtam Robhoz:
- Gyere, azt hiszem, megvan a helyünk! – mondtam a füle mellett, majd magam után húztam.
Ahogy odaértünk, megnyugodva tapasztaltam, hogy az összes színész az első pár sorban ült le. Éppen be akartam csusszanni az egy, egymás melletti két üres szék egyikéhez, mikor meghallottam Jennie hangját.
- Kriszti! Gyertek ide, foglaltam helyet! – kiáltotta oda nekem, illetve nekünk, és mutatta a székeket. Én pedig – természetesen Robot magam után ráncigálva – elindultam a helyünkre. Nem akartunk átmászni az egész soron, így inkább elölről megkerültük a középső blokkot…

Valószínű Jennie-vel ugyanazon a hullámhosszon járt az agyunk, mert, ahogy odaértünk, felállt, és kijött a sor szélére. Arra gondoltam, illetve ezek szerint Jen-nel gondoltunk, hogy mivel Rob a színész, neki kellene Peter mellett ülnie. Így mikor Jennie kilépett mellénk, szembefordultam Robbal, a mellkasára tettem a kezem, majd egy kicsit felágaskodtam, és úgy mondtam, a hangzavar miatt közvetlen a fülébe:
- Szívem, szerintem neked kellene Peter mellett ülni, én pedig ülök Jennie mellé. Rendben lesz így?
- Nem lesz rendben így! – mondta, és közben ellenállhatatlan mosolyra húzódott a szája. Erre én is elmosolyodtam, és visszakérdeztem:
- És miért is nem lesz rendben így?
- Közel három hónapig nem voltál a közelemben! Azt hiszed, hogy majd most elengedlek? Nem-nem! – mondta, és teátrálisan megingatta a fejét. Aztán újra elmosolyodott.
Én is elmosolyodtam, és megráztam a fejem, utánozva őt. Álltunk egymással szemben, fürkészve egymás tekintetét… majd egy hirtelen gondolattól vezérelve újra lábujjhegyre álltam, és apró puszit nyomtam a szájára.
Mielőtt még bármiféle hév elkaphatott volna, Jennie-re néztem.
- Köszi Jennie, de azt hiszem, mellettem fog ülni. Viszont ettől függetlenül ülhetek én belülre…
- Nekem végülis mindegy, csak gondoltam, hátha az apja mellé akar ülni! – mosolyodott el Jennie, majd hozzátette: - De igazából megértem, hogy Peter helyett téged választ! - és ezzel Jennie visszaindult a helyére.
Ahogy ő beért, én is elindultam volna, de Rob visszahúzott, és édesen, érzelmektől csordultig fűtötten megcsókolt. Egyszerűen nem tudtam mit tenni, a kezeim egyből önálló életre keltek. Az egyikkel a nyakát karoltam át, a másikkal pedig beletúrtam a hajába. Válaszként erre ő még jobban magához húzott, és a kezei is végigsimítottak a csípőmön, majd elindultak lejjebb.
Egyre forróbbnak éreztem a teremben uralkodó hőmérsékletet, és szépen lassan kezdtem elveszíteni magam fölött azt a bizonyos kontrollt. Igazából nem a szex hiányzott – bár egyértelmű, hogy ez is hozzá tartozik egy normális párkapcsolathoz –, hanem a közelsége, az érintése, és a csókjai azok, amiknek a hiánya már percről percre, egyre mélyebbre húzott az őrültség tengerének feneke felé.
Egyre jobban kezdtünk belemelegedni a dolgokba, Rob egyszerű, romantikus csókja is egyre szenvedélyesebbé és követelőzőbbé kezdett válni, amikor hirtelen odalépett mellénk a teljes színészgárdából még hiányzó triumvirátus: Kellan, Jackson és Taylor. A szószóló természetesen most is Kellan volt:
- Héhéééj, Robi fiú! Azért nem kéne szegény Krisztit megerőszakolnod így, mindenki előtt! Legalább légy diszkrétebb… - mondta vigyorogva, és ahogy elkezdett kitisztulni az agyam a nyelvünk érzéki játékának mámorától, szépen lassan Kellan szavai is eljutottak a tudatomig. Valószínűleg Robnak is valamikor ekkor érhettek el az agyáig az előbb hallottak, mert belemosolygott a csókunkba, majd mikor elszakadtunk egymástól, elnevette magát. Aztán diszkréten megtörölte a száját, én pedig összedörzsöltem a két ajkam, végül pedig már én is mosolyogtam.
Mindemellett egy picit bele is pirultam Kellan mondandójába, illetve inkább abba, hogy az igen élénk hangjára szinte mindenki odakapta a tekintetét. Ki somolyogva, ki kérdően, ki pedig bosszúsan nézett ránk… legalábbis azok közül, akikre rápillantottam. A zavaromat azzal próbáltam meg leplezni, hogy szorosan Rob karjaiba zártam magam. Ő pedig készségesen ölelt át!

Ahogy körém zárta karjait, és az arcát a hajamba fúrva apró puszikat adott a fejemre, hirtelen a színházakban levő, csilingelő hangra lettünk figyelmesek. Őszintén megvallva csak következtetni tudtam arra, hogy ez valószínű a film kezdetét jelentheti, hiszen még nem voltam amerikai moziban…
- Na, csüccs le! Mindjárt kezdődik a film… - erősítette meg Rob a feltételezésem. Ezzel egy árva szó nélkül elengedtem őt, és beültem a székembe, Jennie mellé. Ő persze őszinte, boldog mosollyal nézte végig az előbbi kis jelenetünket, így szinte természetes volt, hogy hozzáfűz majd valamit. Nem is kellett sokáig várnom erre!
Miután Rob is leült, és elsötétedett a terem, Jennie közelebb hajolt, és odasúgta:
- Látod, ezért féltél annyira! Gyönyörűek vagytok együtt, és messziről sugárzik Robról, hogy szerelmes! Remélem, most már 100%-osan megnyugodtál!
Erre én csak mosolyogva felé néztem – amit valószínű nem látott –, és most már teljes őszinteséggel, és nyugodtsággal válaszoltam:
- Teljes mértékben!
És ezzel, szinte végszóra, el is kezdődött a film.

A kezem a picivel több, mint két órás film alatt végig Rob combján feküdt, természetesen összefonódva az övével. Egy másodpercre sem engedte el, és előfordult olyan is, hogy egy-egy nagyon apró puszit nyomott a kézfejemre. Ezek általában olyan alkalmakkor voltak, amikor a film Edward és Bella romantikus pillanatainál járt.
Nem, mintha nem örültem volna ezeknek a mini csókocskáknak, de néhányszor annyira nem számítottam a kis önkéntes akciójára, hogy összerezzentem.
Mint ahogy ebből következtetni lehet, Rob nem igazán – vagy talán reálisabb, hogy egyáltalán nem – figyelt a filmre. Hol a szabad, jobb kezével felkönyökölt a karfára, és rádöntötte a fejét, hol pedig teljesen elterpeszkedett a székben, és lehunyta a szemét. Úgy éreztem, hogy talán most nyugszik le egy kicsit, mert jelen pillanatban nem törhet rá senki sem!

Ahogy a film véget ért Edwardnak azzal a bizonyos, leánykérős kérdésével, kicsit csalódott voltam, mert néztem volna még tovább. Rob viszont felült a székében, és egy „Végre vége!” mondatocskával egybekötött sóhajtással el is intézte a dolgot. Jelentőségteljesen ránéztem.
- Most miért nézel így? – kérdezte mosolyogva, de az ő arcán is ott bujkált az értetlenség.
- Mi az, hogy végre vége? Hiszen ez a te filmed, kint pedig rajongók százai várnak rád, hogy ezt ünnepeljék. Téged ünnepeljenek! Te pedig csak ennyivel elintézed? Nem is nézted a filmet…
- Hát nem. Utálom magam a képernyőn, vagy mozivásznon nézni. Nem tehetek róla, de kiráz a hideg, amikor magamat látom egy filmben! Sajnálom… - és ezzel lehajtotta a fejét.
- Jó, most nem azért mondtam! Csak meglepett… én azt gondoltam, hogy legalább végignézed azt, amiért éjt nappallá téve dolgoztál két és fél hónapon keresztül! Ráadásul azt mondtad, ez a kedvenc könyved is. Vagy a közel 3 hónap alatt változott az álláspontod?
- Nem-nem! Semmit sem változott, most is ez a kedvencem! Csak… nem érdekelnek a filmjeim, ennyi! De ahogy látom, te nézted helyettem is! Most mondhatnám, hogy majd elmeséled, de azt hiszem, lesz jobb dolgunk is… - mondta, a végén pedig mosolyra húzta a száját. Aztán a jobb kezét a tarkómra csúsztatta, és közelebb húzva magához megcsókolt. Ez szinte pontosan ugyanolyan csók volt, mint a film kezdése előtti. Mindent vitt!

A következő pillanatban viszont meg kellett szakítani az édes játékunkat, ugyanis szinte szó szerint körbeállták a vendégek azt a pár sort, amiben a színészek foglaltak helyet. Meglepődtem ugyan, de valahol mégis számítottam erre. Amikor körbepillantottam, már Ashley, Taylor, és Kristen is fogadták a gratulációkat. Illetve egy fekete hajú férfi is, aki szerintem a rendező lehetett.
- Ne haragudj Kriszti, kiengednéd Peter-t? – kérdezte hirtelen Jennie.
- Jaj, hát persze! Bocsánat! – válaszoltam, és közben fel is pattantam, hogy kiengedjem őt.
Ahogy Peter elém ért, közelebb hajolt, és odasúgta:
- Örülök, hogy újra együtt vagytok! Jó így látni titeket! – mondta mosolyogva, majd adott egy puszit az arcomra, és továbbhaladt.

Eközben már Robot is elkapta a „lavina”, vagyis szinte a fél mozi körülötte állt, és jobbról-balról fogadta a gratulációkat. Vele egyidőben már szinte minden egyes színésznél volt valaki, így valamennyien mosolyogtak, és köszöngették az elismeréseket.
- Hölgyeim és Uraim! Kérem, fáradjanak át egy svédasztalos állófogadásra a Glendon Ave-en található helyszínre. Az autóik már kint várják Önöket, a pontos címmeghatározással. Köszönjük! – mondta be egy kedves, női hang a hangosbemondóban. Ezzel szépen lassan oszlani is kezdett a tömeg.

Még úgy további tíz percig ücsöröghettem a helyemen, természetesen Jennie-vel együtt, amikor végre Peter és Rob is felszabadultak.
- Indulhatunk? – kérdezte Peter, és rám mosolygott, majd odalépett Jennie-hez, és átkarolta a derekát.
- Már éppen itt az ideje! – válaszolt neki Jennie, és egy gyors puszit nyomott a szájára.
Rob is átkarolta a derekam, és így sétáltunk ki a teremből, szinte utolsóként.

Ahogy kiértünk a moziból, akkor vettük csak észre, hogy szemereg az eső. Többen is bezsúfolódtak a bejárathoz, amíg várták az autókat, illetve taxikat. Ekkor odalépett elénk Nikki és Ashley:
- Sziasztok! Mi még gyorsan hazaugrunk hozzám, hogy átöltözzünk, de sietünk. Az after partin találkozunk! – mondta Ashley, és egy aranyos mosoly után el is tűntek Nikkivel együtt.

Pár pillanattal később meg is érkezett a mi autónk is, és a még mindig kint várakozó rajongók hatalmas ovációja közepette beszálltunk. A sofőr bármiféle kérdezés nélkül azonnal indult is, amint becsukódott mögöttünk az ajtó.
Egyikőnk sem kérdezte meg, hogy hová megyünk, csak ültünk, és elmerengtünk egy kicsit. Én bebújtam Rob karjai közé, és már majdnem el is aludtam, amikor adott egy puszit, és megszólalt:
- Hahó… kicsim! Megérkeztünk! – mondta, én pedig felnéztem rá. Csillogott a szeme, és édesen mosolygott. Nem tudtam megállni, hogy ne adjak egy picike puszit a szájára. Neki sem kellett kétszer mondani, visszacsókolt.
Aztán kinyílt az ajtó, és nekünk ki kellett szállnunk – ha akartuk, ha nem! Bár valószínű mindketten inkább a másodikra szavaztunk volna…

Ahogy kipattantunk, igyekeztünk minél előbb bejutni az épületbe, mert az eső egyre sűrűbben esett. Ráadásul szinte senkinél nem volt kabát, így még kellemetlenebb volt a helyzet. A másik fele a dolognak pedig az, hogy még egy kicsit fáztam is! Kellett nekem a miniruha…

Mivel Robot és Peter-t szinte azonnal észrevették, intett a biztonsági őr, és már nyílt is az ajtó előttünk. Belépve az after partihoz berendezett terembe, ledöbbentem. De ahogy elnéztem, nem csak én, hanem minden egyes ide érkező személy. Gondoltam, hogy nem csak egy egyszerű, átlagos állófogadás lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire lenyűgöző lesz a díszítés.
Hatalmas fák, szökőkút, hófehér oszlopok, koktélbár, és minden kék, illetve itt-ott piros és fehér színekben pompázott. Az egész olyan olaszos, ha a filmet nézzük, akkor pedig Volterrás – pontosabban Volturis – volt…

Ahogy számíthattam is rá, a parti temérdek része alatt Rob nélkül koktélozgattam, beszélgettem a többiekkel, vagy éppen csak tengtem-lengtem. Igazából nem zavart, mert tudtam, hogy mit vállalok, és azt is, hogy végülis Robnak itt is kötelezettségei voltak, de volt azért olyan alkalom, amikor unatkoztam, és már nagyon hiányzott, hogy újra mellettem legyen.
Amikor el tudott szabadulni egy-két percre, akkor természetesen egyenesen hozzám jött, és átölelt, megcsókolt, vagy éppen csak megállt velem szemben, és beszélgettünk. Nem győzött bocsánatot kérni, amiért egyedül kell hagynia… én pedig nem győztem leállítani őt emiatt.

Nem sokra rá, megérkezett Nikki és Ashley is. Nikki hasonló stílusú ruhát vett fel, mint amiben a premieren volt, Ashley viszont teljesen az ellenkezőjét a korábban viseltnek. Rövid volt és ezüstszínű. Ahogy megláttak, azonnal odajöttek hozzám, de aztán mindkettejüket megrohamozták a vendégek, így ismét egyedül maradtam. Leültem az egyik padra, a szökőkúttal szemben, és tovább iszogattam az igen különleges, szintén a Volturi „tiszteletére” készült koktélomat. A változatosság kedvéért Vampire Coctail volt a neve, de azért mielőtt elkezdtem volna inni, megkérdeztem a pultos srácot, hogy mi van benne: vanília fagyi, Triple Sec, fehér krémcsoki likőr, és grenadin szirup. Illetve hozzátette, hogy egy csepp, jó minőségű, 0 RH pozitív vér. Erre elmosolyodtam, így ő is, és rögtön rávágta, hogy az utóbbi csak vicc volt.

Már épp belemerültem volna a szökőkút vízsugarai lebilincselő játékának bámulásába, amikor Rob hirtelen odaguggolt elém. Annyira megijedtem, hogy ha csak félig is lett volna a poharam, tuti magamra borítottam volna.
- Te jó ég! Ne ijesztgess, mert a végén még szívrohamot kapok! – mondtam, és közben vettem pár mélyebb lélegzetet, hogy megnyugodjak. Valószínű nem ijedtem volna meg, ha nem méláztam volna el annyira…
- Azért azt csak nem! De… végülis ha leöntöd magad, akkor legalább lesz mivel kimentenem magam, és hazamehetünk! Mit szólsz? – kérdezte vigyorogva. A kezei közben pedig a lábamat simogatták.
- Azt, hogy hülye vagy… - válaszoltam, és teátrálisan elmosolyogtam magam.
- Lehet! Sőt, biztos… de te így is szeretsz, nem? – kérdezett vissza, közben odaédesgette magát az arcomhoz, és egy nagyon apró, édes puszit nyomott a számra.
- Azt hiszem! De te már megint többet ittál a kelleténél, ugye?! – néztem a szemébe, ami már szinte ragyogott. Örültem neki, hogy ez a fényes csillogás egyrészről az ittlétemnek tudható be, de az már kevésbé dobott fel, hogy a másik fele viszont a piának, amiket az este folyamán összeitattak vele. Hát igen… nem tud nemet mondani!
- Hát… ittam, nem tagadom! De nem vagyok részeg! Megígértem, hogy nem rúgok be többet, úgyhogy nem is teszem! Viszont gyere most velem, kérlek… szeretnélek bemutatni valakinek! – zárta rövidre a témát, majd megfogta a kezem, és felhúzott a padról.

Sajnos nem értünk el a célunkhoz anélkül, hogy Robot megintcsak ne állította volna meg egy-két fiatal lány, illetve színész-, vagy énekesnő, azért, hogy fényképet csinálhassanak vele. Aztán egy számomra igen meglepő dolog történt... Az egyik lány ugyanis azzal a kéréssel állt elő, hogy szeretne kettőnkről csinálni egy fényképet. Először Rob sem akart hinni a fülének, hiszen nem sűrűn kérnek tőle ilyet – inkább mindenki vele akar közös képet –, de aztán boldogan mosolyogva, készségesen álltunk a leányzó fényképezőgépe elé.
Miután a rajongó-lányok elégedetten, legalább ezer wattos mosollyal távoztak tőlünk, Rob újra összefonta az ujjainkat, és elindult a fehér fotelekkel teli „ülőszekció” felé. Aztán megállt az egyik asztalnál, én pedig kíváncsian néztem az ott helyet foglaló, háromszemélyes társaságot. A következő másodpercben pedig ledöbbentem, és valamilyen szinten zavarba jöttem.
- Lizzy, Vic, Emilie! Bemutatom nektek Krisztinát, a barátnőmet! – mondta Rob a három szőke lánynak. A pír az első két névhez tartozó személy miatt öntött el. Hiszen ők Rob nővérei!
A lányok mindhárman felálltak, és megkerülve az asztalt, elém álltak. Majd sorban elkezdtek bemutatkozni, Rob bemutatását meg se várva…
- Szia Kriszti! Én Elizabeth Pattinson vagyok, de kérlek, szólíts csak Liz-nek, vagy Lizzy-nek. Egyébként én vagyok Rob kisebbik nővére. Örülök, hogy megismerhetlek végre! Robtól már sokat hallottam rólad! – mutatkozott be Lizzy. Olyan aranyosan mosolygott, és várta, hogy végre mukkanjak meg, hogy ettől még jobban zavarba jöttem. Még szerencse, hogy félhomály volt, így nem látszott, hogy a fejem már lassan egy jól megérett paradicsom, vagy az előbb elkortyolgatott koktélom grenadin szirupjának színéhez kezd hasonlítani.
Végül erőt vettem magamon, és kézfogáshoz nyújtva a kezem, megszólaltam:
- Én is nagyon örülök, hogy megismerhetlek! Kriszta Andrássy vagyok.
- Jaj, hagyjuk a szokásos formalitásokat! – mondta, miután ránézett a kezemre, aztán már csak arra eszméltem fel, hogy megölelt, és adott két puszit. Majd mosolyogva hátrébb lépett, átadva ezzel a helyet a nővérének.
- Szia! Én pedig Victoria vagyok, Rob másik nővére, és én is örülök, hogy végre találkoztunk!
- Szintúgy! Kriszta Andrássy vagyok! Szia… - mondtam, és már automatikusan adtam neki egy-egy puszit.
Aztán elém lépett egy körülbelül velem egy magas, szintén szőke hajú lány, és Robra pillantott. Ő pedig azonnal vette a lapot, és már be is mutatott minket egymásnak.
- Kicsim! Ő itt a volt kolléganőm, Emilie de Ravin! Még a Remember Me alatt dolgoztam vele, ő a másik főszereplő. – mondta nekem, majd Emilie-hez fordult. – Emilie, ő pedig itt a barátnőm, Krisztina Andrássy.
- Szia Emilie! Őszintén örülök, hogy megismerhetlek! – köszöntem Emilie-nek, és nála azért még tartottam magam ahhoz a bizonyos formalitáshoz.
- Szia Krisztina! Én is örvendek! De ahogy Lizzy-ék, szerintem mi is maradhatunk a baráti pusziknál. Mit gondolsz? – kérdezte mosolyogva.
- Természetesen! – mosolyogtam vissza, és üdvözöltük egymást.
- Nahát, lányok! Ennyi puszi ide-oda! Nekem nem akartok adni? – szólalt meg Kellan a hátunk mögött. Hátrakaptam a fejem, és akkor láttam meg, hogy nem egyedül jött. Vele volt még Jackson, Taylor, és még két, számomra idegen srác.
- Hát, sajnos pont kifogytunk belőle! Sorry, majd máskor Kellan! – mondta Lizzy mosolyogva, majd visszaült a helyére, Victoria mellé.
- Nagy kár! És te Kriszti? – lépett oda elém Kellan.
- Khm… ezt azért talán mégsem kéne! – szólt közbe Rob, és megveregette barátja vállát. Aztán Kellan elvigyorogta magát, és súgott valamit Robnak, mitől Rob is elmosolyodott, és rám nézett. Kíváncsi voltam, hogy mit súgott a kedves, nőcsábász kollégája, de ha így nyíltan rákérdezek, úgysem mondják el, ezért inkább megvárom, amíg Robbal kettesben leszünk…
- Rob, milyen paraszt vagy! Hát be sem mutatsz??! De végülis… majd én bemutatkozom! – mondta az egyik ismeretlen srác, és odalépett hozzám. – Szia Kriszti! Én Sam Bradley vagyok, Rob egy gyerekkori barátja! Ő pedig a másik gyerekkori barát, Bobby Long. De gondolom sok durva sztorit hallottál már rólunk…
- Sziasztok! Nem, még nem sokat! De most nagyon kíváncsivá tettél ám… - mosolyogtam, miközben kezet fogtam mindkettőjükkel, majd Robra pillantottam, aztán pedig vissza Sam-re és Bobby-ra.
- Áh… a fele sem igaz! Rob sokszor halandzsázik! Ne higgy el neki mindent ám!
- Oh… hát akkor odafigyelek majd, mit higgyek el neki, és mit ne!
- Rendben! De egyet őszintén elárulhatok! Olyan kelekótya, amióta együtt vagytok, hogy lassan már a saját nevét is elfelejti. Ez pedig nem más, mint a szerelem! Szerelmes a drága… - hülyült Sam, mire mindenkiből kitört a nevetés. Rob pedig pillanatok alatt olyan vörös lett, mint egy rák.
- Hát… neki legalább van egy rendes, gyönyörű barátnője, akibe szerelmes lehet! Nem úgy, mint egyeseknek… - válaszolt helyettem Lizzy, kicsit megnyomva az ’egyeseknek’ szót. Erre mindenki nagy „úúúú”-zásban tört ki, és most Sam-en volt a sor, hogy égjen egy kicsit.

Miután mindenki bemutatkozott mindenkinek, körbeültük az asztalt, és sztorizgattunk, illetve iszogattunk. Rob már csak egy pohár sört ivott, de azt is lassan kortyolgatva, én pedig maradtam egy szűz koktélnál.
Amint kiürült a poharunk, Rob rám nézett, és láttam rajta, hogy már holt fáradt. Így jobbnak láttam, ha megyünk. Elköszöntünk az asztalnál levőktől, majd gyorsan megkerestük a „fontosabb” embereket, mint például Rob kollégáit, és az időközben megérkező Steph-et, vagyis Rob menedzserét. Miután már mindenkitől elköszöntünk, és kiléptünk az épületből, akkor jutott csak eszembe, hogy egy árva ruha sincs nálam, hiszen a csomagomat Jennie-nél hagytam.
- Ne izgulj! Holnap elmegyek a táskádért, a hotelben pedig adok majd valami ruhát… bár ha jobban belegondolok, nem is lesz rá szükséged! – mondta mosolyogva, majd ezt követően maga elé fordított, szorosan magához húzott, és megcsókolt.
Ahogy a szánk elvált egymástól, Rob leintett egy éppen arra közlekedő taxit. Az pedig rögtön meg is állt…
- Várj! – húztam vissza a kezét, ahogy tett egy lépést a taxi felé.
- Mi a baj kicsim? – kérdezte, miközben kicsit aggódva visszanézett rám.
- Messze van a hotel, ahol megszálltál?
- Hát… eléggé. A Chateau Marmont!
- Mit szólnál hozzá, ha sétálnánk? – kérdeztem.
- Nekem rendben van, de meg fogsz fázni. Meg rendben, most nem esik az eső, de bármelyik pillanatban eleredhet!
- Nem fogok megfázni, de megígérem, hogy ha egy nagyon picit is elkezdek fázni, vagy szemeregni kezd az eső, hívhatsz egy taxit! Rendben?
- Na jó, rendben! – válaszolta belenyugodva, és szólt a taxisnak, hogy mégsem kell elvinnie.
Így hozzásimultam Robhoz, és kéz a kézben indultunk el a kis utcában, majd kiérve a főútra, egyenesen a hotel felé.

***
Bruin Theatre:
/érdekesség: több, mint valószínű, hogy valóban ebben a moziban volt a premier!!!/

After Party helyszíne:

Vampire Coctail:

Kriszti és Rob: (hát nem édesek együtt?? :P)

Rob nővérei:
1. Lizzy
2. Victoria

+ Emilie de Ravin

Rob gyerekkori barátai:
1. Sam
2. Bobby