37. fejezet - Dubai (2/2)

Szijasztok!

Ez a rész kicsit hosszabbra sikeredett, de remélem azért még belefér a "rövidebb" keretbe! :)
Nem akarlak túlzottan felcsigázni titeket, de a következő rész egy meglepi fejezet lesz! :) Kicsit el fog térni az eddigiektől! :P

Na, de nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást nektek & természetesen most is várom a sok-sok kommentet!!! :)

Pusssz,
Sabyna

***

Belépve a liftbe, a kísérőnk a 4-es gombot nyomta meg… vagyis a 4. emeleten lesznek a szobáink. Így már le is mondhattam az akvárium-falú szobáról. Na de mindegy! Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy bármilyen szobát is kapok, pazar lesz!
Mikor a lift csilingelt egyet, jelezvén, hogy megérkeztünk, a szívem egyre hevesebben kezdett verni. Nem tudom miért, de valahogy mindig feldobnak az ilyen dolgok. Mikor apuval utaztam, akkor is az első dolog, amire a legjobban kíváncsi voltam, az a szobám volt. Nincs ez másképpen most sem!
Kiszálltunk a liftből, és balra indultunk el. 425... 426… 427… kapkodtam jobbra-balra a fejem, elhaladva a szobák előtt. Végül megálltunk a 429 előtt.
- Nos, ez lenne az egyik szoba. Természetesen Önök döntik el, hogy melyik a hölgyé, és melyik az Öné, uram! – mondta elöljáróban a kísérőnk Josh-ra nézve, majd lehúzta a „szobakulcsot”, és kitárta előttünk az ajtót.
Nem is tudom, miért lepődtem meg a szoba szemkápráztató szépségén. Kék alapon fehér virágos szőnyeg, hatalmas, a tengerre néző ablakok, íróasztal, plazma tv, és a szoba legdominánsabb részét képező, méretes ágy, ami fehér és piros színekben pompázott. Csak pár dolog, ami első pillantásra eljutott az agyamig. Hát… luxusszálloda, az biztos!
- A másik szoba pedig az ezzel szemben lévő, 430-as! – mondta, megtörve a csendet a londiner. Megfordultam, és csak akkor láttam, hogy Josh is teljesen le volt taglózva. Valószínű, mikor Dubaiban volt, nem itt szállt meg… vagy csak el is feledkezett róla, milyen gyönyörű!
Alig láthatóan elmosolyogtam magam, majd a londiner után léptem a szemben lévő ajtó elé. Ennél is lehúzta a kártyát, majd benyitott. Ez a szoba még csodálatosabb volt, mint az előző. Legalábbis számomra!
Valahogy sokkal nőiesebb, harmonikusabb. Már ekkor eldöntöttem, hogy nekem ez kell! Reménykedtem, hogy Josh lesz olyan udvarias, és megkérdezi, hogy melyiket választom, mielőtt lecsapna egyikre!
A szobában egyébként vajszínű padlószőnyeg, és sötét bútorzat volt, illetve a kilátás szintén a tengerre nézett, de nem a nyílt részére, hanem a pálmafa-szigetre. Mondhatni, egész Dubai a lábaim előtt hevert! Virágok, íróasztal, plazma tv, és szintén egy hatalmas ágy, csak ezen a fehér mellett a sötétbarna játssza a főszerepet.
- Nos Honey! Melyiket választod? – lépett hozzám közelebb Josh. Megfordultam, és rá néztem, ő pedig mosolyogva nézett vissza rám. Az első dolog, ami feltűnt, az viszont a londiner eltűnése volt…
- Hova tűnt a kíséretünk? – kérdeztem.
- Hát, feleslegesnek érezte már magát, így elment. Nem is vetted észre?
- Nem. Azt hiszem… nagyon elmerültem a szoba látványában! – válaszoltam, és elcsodálkoztam saját magamon. Ennyire elbambultam volna?!
- Áh, értem! Akkor, ha jól sejtem, már választottál is! – mondta Josh.
- Igen! Határozottan! Ezt választom! – mondtam, majd elmosolyodtam.
- Okés! Nekem amúgy is a másik tetszett jobban! Na de… mit terveztél mára? – kérdezte.
- Hát, nem is tudom! Kipakolni valószínű nem fogok, hiszen csak 4 napot vagyunk itt. Aludni szintén nem fogok még, mert egyrészt szundikáltam a gépen, másrészt bolond lennék, ha kihagynám az első dubai-i estémet…
- Igazad van! Mit szólnál hozzá, ha lezuhanyoznánk, átöltöznénk, és úgy egy óra múlva találkoznánk a lifteknél? A repülőgépen utánanéztem egy kicsit az Atlantisnak, így van egy-két része a hotelnek, ami biztosan tetszeni fog!
- Állok elébe! Akkor egy óra múlva a lifteknél! – válaszoltam, és megfogva a poggyászomat, bevonultam vele a szobámba. Ahogy csuktam be az ajtót, Josh még mosolyogva nézett utánam, aztán integettem neki, és becsuktam azt.
Körbenéztem a szobában, kinyitottam az ablakot, kinéztem, és egyszerűen élveztem, hogy itt vagyok. Természetesen Rob is bele-belekúszott az agyamba nem egyszer se kétszer, mégis úgy voltam vele, hogy most inkább nem gondolok rá, mert akkor tuti, hogy az első, ami az eszembe jut, az a veszekedésünk lesz!
Kerestem egy helyet a poggyászomnak, majd kikutattam egy ruhát, amit felveszek. Nagy dilemmában voltam, mert nem akartam túl feltűnő, és – Josh miatt – túl szexi sem lenni, viszont tombolt a hőség, így a két lehetőség közül inkább azt választottam, hogy Josh nézzen, minthogy melegem legyen…
Éppen azért úgy döntöttem, hogy az egyik kedvenc, igencsak merész szabású ruhámat veszem fel. Rövid is, kivágott is, ezért a férfi szemek biztosan hamar megtalálnak majd, de melegem az tuti nem lesz benne! De azért jobban örültem volna neki, ha Rob mellett vehettem volna fel…
Lezuhanyoztam, felfrissítettem magam, felöltöztem, majd kerestem egy, a ruhámhoz illő cipőt. Végül rá is leltem a megfelelőre: egy kék magas talpú szandálra. Szeretem a kéket, így sok nyári ruhám ilyen színű… a cipőket pedig mindig hozzájuk illően választom.
Mikor aztán végleg elkészültem, felkaptam a kistáskám, és elindultam.
Ahogy kiléptem a szobából, már láttam Josh-t a lifteknél. Kicsit jobban megszaporáztam a lépteimet, így gyorsabban értem a találkozási helyünkre.
- Wow, ezt nevezem! Nem azt mondtad, hogy barátod van? – kérdezte ámuldozva.
- De igen! Miért? – néztem rá értetlen szemekkel.
- Hát… ha én lennék a barátod, biztos nem nézném jó szemmel, ha jó pár kilométerre tőlem, egy „idegen” pasi oldalán ilyen cuccban flangálnál! Elnéző párod van! – mondta, és közben végignézett rajtam, tetőtől-talpig.
- Valószínű neki sem fog… illetve neki sem tetszene a dolog, de tudod… megbízunk egymásban! – mondtam. Ideje lenne már közölnöm Josh-sal, hogy ki a barátom!
- Értem! Akkor mehetünk? – kérdezte.
- Igen, persze. – válaszoltam, és ezzel egyidőben meg is nyomtam a lifthívó gombot.

Mint pár perccel később kiderült, Josh nagyon is otthon van a szállodák terén, és ha valóban nem is volt még itt, az internet igencsak kikupálta őt a közel 6 órás repülőút során. Ugyanis úgy vezetett az étterem, illetve a koktélbár felé, mintha tökéletesen ismerné a járást.
Az azonban abszolút nem érdekelt, hogy mégis hogy jutottunk idáig, amikor végre megpillantottam azt a dolgot, amire már régóta vágytam. Az akváriumot! Az étterem egyik fala az volt, valamint volt egy terem is, ami csak és kizárólag a nézelődni vágyóknak volt kialakítva. Oda be lehetett állni, és nézegetni a halacskákat, rájákat, és mindent, ami úszkált a vízben. Egy búvárnak éreztem magam a tenger mélyén, csak éppen búvárfelszerelés nélkül… Gyönyörű volt!
A koktélbár ezzel szemben nem nézett az akváriumra, a színösszeállítás mégis azt a hatást keltette, mintha bevilágítana a tenger tökéletes kéksége.
Most nem volt kedvem semmi alkoholos italt inni, ezért csak alkoholmentes koktélt kértem. Nagy meglepetésemre Josh is maradt a ’non-alkoholos’ esténél… Igen, már lassan esteledett, vagy inkább azt mondanám, hogy késő délután volt. Olyan 6 körül járhatott az idő.
Nagyon sok kedvem nem volt este bármit is csinálni, így megállapodtunk Josh-sal, hogy elmegyünk vacsizni.
Átsétáltunk a bár melletti étterembe, majd leültünk egy, természetesen az akvárium-fal melletti, üres asztalhoz, és rendeltünk. Én maradtam a szokásos salátámnál, Josh viszont – közölve, hogy sorry, de ő nem érzi magát kecskének – rántott bordát rendelt.
- Egyébként nincs semmi, amit szeretnél elmondani nekem? – szólalt meg pár perc hallgatás után. Nem tudom, miért, de eddig sem volt túl nagy étvágyam, viszont ahogy feltette ezt a kérdést, még a maradék is, egy szempillantás alatt elpárolgott. Letettem a villámat, a szemébe néztem, és próbáltam kiolvasni belőle valamit. A fene egye meg azt a tökéletes pókerarcát! – mondtam magamban. Semmit sem lehetett leolvasni róla!
- Mire gondolsz? – kérdeztem vissza tudatlanul.
- Például arra, hogy a barátod az egyik leghíresebb színész! Úgy éreztem, hogy elég jó viszonyban vagyunk ahhoz, hogy ezt közöld… és ne úgy jöjjek rá, hogy Angie elpletykálja, vagy hogy az ex-barátnőm felhív, hogy benne vagyok az újságokban! Először el sem akartam hinni, aztán utánanéztem, és valóban szembe találtam magam egy közös képünkkel, ami a gólyabálodon készült – mellette pedig a rövid cikkel! Nem szóltam, mert vártam, hogy te mondd el magadtól… eddig bírtam magamban tartani! Miért nem mondtad el?! – kérdezte komolyan, de nem mérgesen, vagy megvetően.
- Nem tudom! – válaszoltam, nem túl meggyőzően és értelmesen. Aztán egy pár pillanat múlva, mikor már nagyjából összeszedtem a gondolataimat, megszólaltam: - Azt hiszem, féltem. Azt hittem, hogy ha megtudod, hogy egy színész a párom, azt fogod gondolni rólam, hogy egy számító kis liba vagyok, aki a dúsgazdag barátja ismeretségét használja ki. Hiszen te nem tudhatod, hogy kerültem a céghez… nem magamtól, hiszen akkor soha nem mertem volna jelentkezni, illetve nem is vettek volna fel Mr. Dunlevy-ék. Apukám egyik jó barátja viszont ismeri a főnökünket, és ő szólt az érdekemben. Te viszont biztos azt gondoltad volna, hogy Rob segített! Másrészt… igen, tudom, nagyon hülye vagyok, de… azt gondoltam, hogy nem olvasol újságot, és nem fogod meglátni a rólunk készült fotókat. Ne haragudj! – mondtam megbánóan, és a földre néztem.
- De mégis miért féltél attól, hogy mit fogok gondolni rólad??
- Mert elegem van már azokból az emberekből, akik rám néznek, felismernek, és azt gondolják, hogy azért vagyok Robbal, mert gazdag, és ismert! Az elmúlt pár hónap alatt olyan volt csoporttársaimtól kaptam e-maileket, illetve sms-eket, akikkel egy árva szót sem beszéltem a két egyetemi évem alatt. Undorító, hogy ilyeneket feltételeznek rólam az emberek anélkül, hogy ismernének! – fakadtam ki, és már majdnem egy könny is elindult a szememből.
- Érdekes! Én akkor sem feltételeztem volna ezt rólad, ha már a legelején ezzel indítasz! – mondta Josh.
- Persze, most ezt mondod! Egészen mást gondoltál volna, ha ezzel indítok! De hogy-hogy Angie mondta el?
- A gólyabálon részletesen ecsetelte a barátnőinek, hogy valójában milyen nőszemély is vagy, ha egy olyan pasit megcsalsz, mint Rob Pattinson. Én persze elkerekedett szemekkel néztem rá, mert sejtésem sem volt, honnan ismerheti a barátodat, amikor elmosolyodott, és elmondta, ki is az a Robert Pattinson. Ezért is féltékeny rád! Nem csak miattam… - mesélte el Josh, a végére elmosolyodott.
- Sejtettem, hogy tudja, ki vagyok! És számíthattam volna rá, hogy elmondja neked. Csak az a furcsa, hogy eddig magában tartotta ezt a hatalmas szenzációt! – mondtam gúnyosan.
- Nem baj, ne is törődj vele! A lényeg, hogy megbeszéltük végre, és ezentúl jobban fogunk vigyázni a paparazzikkal!
- Tessék?! – kaptam fel a fejem.
- Jaj, csak vicceltem… Nem kell engem mindig komolyan venned! – mosolygott.
Miután túltárgyaltuk a dolgokat, és a vacsit is befejeztük, közös megegyezéssel elvonultunk aludni. Elég fáradt voltam már ahhoz, hogy bedőljek az ágyba, és egy szempillantás alatt elaludjak.

Másnap reggel 9 körül ébredtem fel. Első dolgom volt kinyitni az ablakot, és kikukkantani, hogy valóban itt vagyok-e Dubai-ban, vagy csak álmodtam. Az érzékeim azonban nem csaltak… ahogy kitártam az ajtót, az angol, illetve a magyar, igencsak hideg szél helyett kellemes meleg levegő csapott az arcomba, természetesen a tenger friss illatával karöltve.
Épp ki akartam élvezni a dubai-i időjárás adta lehetőségeket – mármint hogy tél közeledtével egy szál pizsiben üldögélhetek a nyitott ablak előtt –, halk kopogást hallottam.
- Jövök! – szóltam hangosabban, majd elindultam az ajtó felé. Egyáltalán nem lepődtem meg, hogy Josh állt az ajtóban.
Azért jött, hogy szóljon, egy óra múlva találkozónk van az ügyfelünkkel. Így miután Josh elment, gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet, és valamivel visszafogottam ruhát vettem fel a tegnapinál. Nem nehéz kitalálni, hogy ebben is a kék mindenféle árnyalata dominált, illetve volt benne egy kis fehér is. Valamint ehhez is a tegnap esti szandált vettem fel.
Valószínű nem telt egy órába a készülődésem, mivel jóval az ügyfél érkezése előtt a megbeszélt helyen voltunk Josh-sal: vagyis a szálloda egyik teraszán.
Az ügyféllel való beszélgetésünk úgy 2, maximum 3 óra hosszán át tartott… ez alatt szinte az egész eddigi életét megtudtuk, részletesen. Persze nem mi kérdeztük, ő mesélte el, mi pedig nem akartuk bunkó módon félbeszakítani.
Az elköszönésünkkor volt alkalmunk megköszönni, hogy ilyen nagylelkű velünk szemben, amiért ebben a szállodában helyezett el minket, mire a válasza csak annyi volt, hogy: „Szóra sem érdemes!”. Furcsa, hogy még vannak ilyen emberek a világon! Nem vagyok előítéletes senkivel szemben sem, mégis arra számítottam, hogy egy beképzelt férfi lesz, aki majd elkezd nekünk dirigálni, hogy mit hogyan csináljunk. Ezzel szemben minden kérdésünkre – vagyis voltaképpen Josh kérdéseire – választ, mindemellett pedig minden, a válaszához kapcsolódó apróbb tényt is részletesen ecsetelt. Úgyhogy, pozitívan csalódtam!
A találkozó után Josh bejelentette, hogy neki lenne egy-két elintéznivalója, így a mai nap biztosan nem fogunk tudni elmenni sehová csámborogni. Nagyon sajnálta, hogy el kell mennie, én viszont annál jobban örültem annak, hogy végre egy kicsit egyedül lehetek!
Felmentem a szobámba, elővettem a hatalmas strandtáskámat, belepakoltam a strandtörölközőmet, a naptejet, illetve a szükséges dolgokat – telefon, zsebkendő, útlevél, és pénztárca –, majd a ruha alá felvettem a fürdőruhámat, és a szandált is lecseréltem egy egyszerű kék, lábujjközi papucsra.
Amint elkészültem, már zártam is az ajtót, és célirányosan az aquapark felé indultam el. Útközben viszont leragadtam a hátsó medencénél. Úszni nem volt túl sok kedvem, ezért inkább elfoglaltam egy napozóágyat, bekentem magam naptejjel, majd elterültem, és napoztam. Nem csináltam semmi extrát, mégis élveztem. Nem éppen a szó legszorosabb értelmében, de egyedül, a gondolataimmal… és ha a gondolataim, akkor Robert! Azon morfondíroztam, hogy milyen jó lenne, ha most ő is itt lehetne velem. Mennyire élveznénk az együtt töltött napokat! De neki sajnos a több napos nyaralások a forgatások miatt nem iktathatóak be…
Úgy nagyjából fél órát fekhettem a hátamon, amikor úgy éreztem, talán ideje lenne megfordulni.
Ahogy felültem, és teljesen vízszintesre állítottam a napozóágy támláját, teljesen úgy éreztem, mintha valaki figyelne. Körülnéztem, de senkit sem láttam, aki kimondottan engem nézett volna. Így hasra feküdtem, és tovább napoztam. Na igen… a hátránya annak, ha az ember egyedül strandol az, hogy nincs, aki bekenje a hátát. Nem mondom, hogy nem jött oda hozzám egy-két igencsak jóképű srác azzal az ajánlattal, hogy szívesen bekennék a hátam, nehogy megégjek… én viszont mosolyogva, illedelmesen elutasítottam őket. Szerencsére elsőre meg is értették a hárításomat, nem kellett magyarázkodnom!
Már újra a hátamon napoztam, amikor hirtelen valaki eltakarta a napot előlem, a következő pillanatban pedig apró, hideg vízcseppeket éreztem a hasamon. Kinyitottam a szemem, és azonnal felismertem, hogy Josh az!
- Jaj, neeee…. kérlek! – mondtam nevetve, és próbáltam a kezemmel takarni magam, miközben Josh folyamatosan spriccelt. Mikor már végképp nem tudtam magam megvédeni az egyre szaporodó vízcseppek elől, úgy döntöttem, felállok, és elszaladok. Épp fel akartam kelni a napozóágyról, amikor Josh a jég hideg kezével elkapta a derekam. Megpróbáltam lefeszegetni a karját a derekamról és a hasamról, de mondanom sem kell, sokkal erősebb volt nálam. Két nagyobb lépéssel megkerülte az ágyat, és szorosan magához húzva tolni kezdett a medence felé.
- Nee, Josh! Kérlek, ne! Nem voltam még a vízben, forró vagyok. Ha most bedobsz… nagyon megbánod! – mondtam, miközben teljes erőmmel Joshnak feszülve próbáltam visszafelé tolni magam. Ahogy hozzásimultam, éreztem, hogy ő is fürdőnadrágban van, illetve a hideg és nedves, meztelen mellkasából ítélve – aminek teljes felülete a hátamnak nyomódott – már úszott is egyet.
Aztán eszembe jutott valami! Tudom, számító kis dög vagyok, de hogy menteni tudjam a bőröm, be kellett vetnem mindent! Így ha már nem tudtam szabadulni a karjaiból, ezt használtam ki. A nedves testét kihasználva megfordultam a körém záródott két kar között, és a szemébe néztem. A kezeimet a mellkasára tettem, és még mindig a szemébe nézve rámosolyogtam.
- Ne nézz így rám! – mondta, ő is mosolyogva. Még pár pillanatig mosolyogtam, és csak a szemébe néztem, így végül éreztem, hogy elenged. Ahogy mindkét karja lehullott rólam, én is elengedtem őt, majd elléptem mellette, és elindultam a napozóágyam felé.
Aztán hirtelen indíttatásból megfordultam, visszaléptem, és megpróbáltam Josh-on lökni egyet. Ő viszont nagyon is stabilan állt, így meg sem tudtam mozdítani. Ezzel szemben ő elkapta a kezem, magához rántott, és beugrott velem a vízbe. Hát, igencsak vérpezsdítő volt a több mint másfél órás napozás után a jéghideg víz… de nincs mit tenni, megérdemeltem! Hiszen én kötözködtem!
A nap további részét itt, a medencénél töltöttük, egészen addig, míg szépen lassan el nem szivárgott mindenki. A rengeteg vízben levés, napozás és beszélgetés után felmentünk zuhanyozni, majd a szokásos helyen találkoztunk, és beültünk vacsizni, és meginni egy-egy pohár bort.
Miután elfogyasztottunk mindent, elvonultunk a szobáinkba. Zuhanyozni, illetve hajat mosni már nem kellett, így csak átöltöztem pizsibe, megmostam a fogam, és ledobtam magam az ágyra. Bekapcsoltam a tv-t, és elkezdtem nézni valami filmet, de annyira kiszívott a víz, és a nap, hogy pár perc után már békésen szundikáltam is.

Mint ha vekker szólt volna a fejemben, a harmadik nap is 9-kor ébredtem fel. A mai napunk már teljesen a miénk, vagyis nem kell találkoznunk az ügyfelünkkel, és semmi betervezett programunk nincs, csak egyszerűen élvezzük a Dubai kínálta lehetőségeket. Holnap már úgyis utazunk haza.
Ahogy eszembe jutott, hogy holnap megyünk is haza, szinte azonnal beugrott az is, hogy Rob ma van Londonban! Késztetést éreztem arra, hogy most azonnal kimenjek a reptérre, és az első géppel Londonba repüljek, de tudom, hogy csak ma van a városban, hiszen este már utazik is tovább Madridba. Nagyon elszomorított az a tudat, hogy én itt vagyok, ő pedig Londonban… pedig ha csak pár órácskára is, de vele lehetnék!
Úgy éreztem, csinálnom kell valamit, különben depresszióba esek. Így bevonultam a fürdőbe, fogat mostam, mosakodtam, megfésülködtem és összefogtam a hajam, majd felvettem a fürdőruhám, fölé egy sötétkék, rövid farmert, és egy piros ujjatlan felsőt. Felvettem hozzá egy fekete lábujjközi papucsot is, majd felkaptam a táskám, és már csak azt vettem észre, hogy csukódik az ajtóm.
Gondoltam, beszólok Josh-nak, hogy mehetnék valamerre, de miután a második kopogtatásomra sem reagált, feladtam, és elindultam lefelé. A recepción hagytam neki egy üzenetet, hogy az aquaparkban leszek, majd – most már tényleg – elindultam arrafelé.
A bejáratnál épp fizetni akartam, amikor megkérdezték, hogy a szálloda vendége vagyok-e. Mondtam, hogy igen, ezzel megkérdezték a nevem, majd pár pillanatig tartó ellenőrzés után már nyílt is a kapu előttem. Ezek szerint a szálloda vendégeinek részére az aquapark használata „relatív” ingyenes – vagyis benne van a hotelszoba árában.
Ahogy nézelődtem, megint rajtam volt a paranoia, és az a bizonyos „valaki követ” érzés, de mit sem törődtem vele. Bementem az öltözőbe, kértem egy szekrénykulcsot, átöltöztem, és minden értékemet bepakoltam. Kifelé menet leadtam a kulcsot, és nekiveselkedtem a park felfedezésének.
A délelőtt hátralevő részében felfedeztem mindent: a „vadvízi evezéstől” kezdve a hatalmas csúszdákon át a vízalatti csúszdázásig. Persze a nem a szokványos módon kell elképzelni, hanem egy hatalmas úszógumival, és egy keskeny kis alagútban az akvárium alatt. Csodaszép volt!
Josh egészen addig nem jelent meg, amíg én 1 óra körül vissza nem mentem a hotelbe ebédelni. Éppen nagyon telefonált valakivel a lobby egyik foteljában ülve, mikor felpattant, és odasietett hozzám. Így együtt mentünk kajálni.
Ebéd után bementünk kicsit a városba, vettem pár képeslapot, illetve fotóztam a gyönyörű épületeket, látványosságokat.
Vacsira értünk vissza a hotelbe, de mivel én nem voltam éhes, felmentem a szobámba. Épphogy beértem, és becsuktam magam mögött az ajtót, megszólalt a telefonom. A szívem hevesen dobogni kezdett: először azért, mert azt hittem Rob, aztán azért, mert nem ő, hanem a menedzsere, Stephanie neve állt a kijelzőn. Azonnal felvettem!
- Szia Stephanie! Mi történt?
- Szia Krisztina! Semmi sem történt, csak beszélni szerettem volna veled, két okból kifolyólag is!
- Ajjajj… most megijesztettél! De azért mondjad csak!
- Az egyik az, hogy tudom, összevesztetek Robbal! Nem mondott semmit sem, de látszik rajta, hogy teljesen kivan! Egész nap csak bolyong, a promo-tourt aránylag jól viseli, de amit előtte és utána leművel, az valami borzalom! Nem hajlandó beszélni senkivel, alig eszik, dúl-fúl, és bunkó mindenkivel, aki csak megszólítja – legyen az kolléga, barát, vagy rajongó –, mindemellett pedig folyamatosan a telefonját figyeli. Párszor már a füléhez is emelte, de aztán még mielőtt kicsengett volna, ki is nyomta. Makacs, mint egy öszvér! Annyi büszkeség van benne, hogy túlcsordulna a tenger tőle… mindenképpen fel akar hívni, és biztosan fel is fog, de attól tartok, hogy mire lejjebb enged a büszkeségéből, már késő lesz. Szóval… szeretném, ha eljönnél LA-be vasárnap vagy hétfőn. Ugyanis 16-án lesz a New Moon premier! Nagyon szeretném, ha ott lennél vele, és nem egyedül, vagy ne adja isten, Kristennel mutatkozna…!
- De hiszen szerződést írtak alá a Summit-tal erről a Robsten dologról, nem? – kérdeztem vissza, még mindig ámulva-bámulva az imént hallottaktól.
- Így van, de kellesz neki! Nem hittem volna, hogy valaha is a szerelmi életével fogok foglalkozni, de szívesen megteszem! Főleg ha rólad van szó! – mondta Steph, és hallottam a hangján, hogy elmosolyodik.
- Rendben! Ott leszek, ígérem!
- Jaj, ez szuper! A jegyed le lesz foglalva, illetve valaki vár majd rád a reptéren! Hotelszobát nem foglalok neked, mert Rob biztos nem fog elengedni egy darabig! – mosolygott megint.
- Rendben! És köszönöm! Viszont ha jól emlékszem, lenne itt még valami, ugye…?
- Igen! Figyelj oda Kriszti, kérlek, hogy mikor, kivel, és mit csinálsz!!! Van egy lesifotós a szállodátokban, és folyamatosan kompromittáló fotók, és cikkek jelennek meg rólad, és a főnöködről. Például a tegnapi kis szórakozásotokról a medencénél! Nem bánom, hogy hülyéskedtek, mert rád is fér, elismerem, de el kell fogadnod, hogy már téged is követnek a paparazzik!
- Oh, jaj… persze! Egyébként éreztem, hogy követ valaki! Tegnap és ma is! Ezentúl nagyon oda fogok figyelni! Köszönöm, hogy szóltál, és persze a meghívást is!
- Ez csak természetes! Nem akarlak megijeszteni ezzel, meg semmi ilyesmi, de… tudom, és látom, hogy te vagy a megfelelő nő, illetve társ Robert számára! Senki más… csak te!!!
- Hiszek neked Steph! Hiszek neked… - mondtam mosolyogva.
- Ajánlom is! – válaszolta ő is mosolyogva, majd folytatta: - Na de nem is zavarlak tovább! Hétfőn találkozunk! További jó szórakozást, de azért csak óvatosan!
- Rendben, úgy lesz! Szia!
- Szia Kriszta! – köszönt el Stephanie, majd letettük.
Legalább 10 centivel a föld fölött lebegtem, amíg lezuhanyoztam, majd bedőlve az ágyba – egészen az elalvásomig – a rohamléptekben közeledő LA-i New Moon premiert tervezgettem.

Másnap kicsivel tovább aludtam, talán az előző este kapott fantasztikus hírek miatt, majd ébredés után összepakolásztam. Lementünk Josh-sal reggelizni – amiből már majdhogynem ebéd lett –, aztán felmentünk a csomagjainkért. Elhagyva a szobáinkat, Josh kijelentkezett, majd az első monorail-lel visszamentünk Dubai központjába. 1 órára már a reptéren voltunk. Átvettük a jegyeinket, leadtuk a csomagjainkat, majd – a késésünk miatt – alig negyed óra múlva már szállhattunk is be a gépbe.
Talán a rózsaszín köd miatt, ami Stephanie hívása után vett körül, már csak azt vettem észre, hogy egy hang felszólít minket az övek becsatolására. Ugyanis mindjárt landolunk... Londonban!

***
1. Josh szobája
2.-3. Kriszti szobája + fürdőszobája

1.-2. Kriszti ruhája + szandálja

1. Koktél-bár
2. Előtér
3. Étterem

1. Kriszti ruhája (a találkozó alkalmával, majd a strandra menet is!)
2. A hotel egyik terasza

Kriszti strandtáskája, törcsije, fürdőruhája és papucsa

A hotel hátsó medencéje

Kriszti felsője, nadrágja és papucsa (az aquaparkba menet, majd utána a városnézés során is!)

Atlantis the Palm Aquapark