4. fejezet - Az esti "randi"

Mikor hazaértem, akkor döbbentem rá, hogy még nem is kajáltam ma. Ledobtam a cipőket az előszobában, a táskámat, a kocsi kulcsot, és kimentem a konyhába. Kivettem a, még tegnapról megmaradt milánóit, és bevágtam a mikróba. Eközben rápillantottam az órára (ami a mikrohullámú sütőn van), és akkor látom, hogy 2 óra. Áh, van még időm! – mondtam magamban. Bementem a szobámba, átvettem egy itthoni ruhát, ami pedig rajtam volt, bedobtam a szennyes kosárba. Hallottam, hogy megáll a mikró, kimentem, bekapcsoltam a konyhában levő kis tévét, és szép lassan elfogyasztottam az ebédemet. Olyannyira lassan, hogy 3 óra volt, mire felálltam az asztaltól. Ekkor eszembe jutott, hogy fel kellene hívnom Timet az utunkkal kapcsolatban. Kimentem az előszobába, kibányásztam a telefonomat a táskámból, és már ki is kerestem a nevét a névjegyzékből. Hívás.
- Igen? – szólt a telefonba Tim.
- Szia Tim. Andrássy Krisztina vagyok, Andrássy Gábor lánya.
- Oh, sziiaa. Remélem te is jössz apukádékkal Londonban. Nagyon szeretnélek már megismerni, Gábor rengeteget mesélt már rólad.
- Ami azt jelenti, pont ebben az ügyben kereslek. Apuék sajnos dolgoznak, tesómék pedig nyaralnak, így én tudnék csak menni. Illetve nem csak én, hanem vinném magammal 3 barátnőmet is. Ez nem probléma?
- Jaj, viccelsz? Dehogy probléma! Nyugodtan hozzad őket is! Örülök, hogy legalább te elfogadtad a meghívásomat. Egy kikötésem azonban lenne! Az egy hét alatt egy pár órát találkoznod kell velem. Mint már említettem, nagyon szeretnélek megismerni. Ez ugye nem jelent gondot?
- Nem dehogy! Örömmel. – válaszoltam, és közben egy kis mosolyt is elengedtem.
- Aztán sikerült választani, hogy melyik hotelben szeretnétek megszállni?
- Igen, egybehangzó döntéssel született meg a választás. A Ritz Hotelben. De persze csak ha ez nem go… - nem tudom befejezni, mert Tim közbevágott.
- Nem! Én ajánlottam fel a lehetőségeket, így természetesen ott fogtok lakni az egy hét alatt, amit választottatok. Akkor lefoglalom nektek a két királynői szobát. Egymással szembe van a kettő, két különböző, lélegzetelállító kilátással. Na de nem jártatom a szám, majd meglátjátok. De lenne még egy fontos kérdés. Mivel szeretnétek közlekedni?
- Hát, őszintén szólva, erre még nem is gondoltam. A lányok igazából az idejük nagy részét szerintem az Oxford Street-en fogják tölteni, nekem viszont el kell majd mennem egy kicsit messzebb is… Így talán egy bérautó lenne a legjobb.
- Igen, én is erre gondoltam. Van egy nagyon jó ismerősöm, akinek autókölcsönzője van pont a Heathrow mellett. Lefoglalok nektek egyet, rendben?
- Rendben, és ha odaértünk, rendezzük a számlát.
- Nem, természetesen én állom. Veheted ezt… szülinapi ajándéknak! – mondta, a hangjában pedig érezhető volt, hogy mosolyog. – Tehát 4 csinos, magyar lány Angliában. Hmm… Mit szólnál egy új típusú metál fekete Volvo C70 cabrio-hoz? Most a Volvo-k amúgy is nagy dicsőségnek örvendenek, az Alkonyat című film és Edward Cullen miatt. Bár itt nálunk nem annyira jó az idő, hogy állandóan nyitott tetővel lehessen szaladgálni, de hátha arra az egy hétre kivirul Anglia?? Gondolom vezetni te fogsz, így a te nevedre foglalom le, rendben?
A megdöbbenéstől csak egy ’Rendben’-t tudtam kinyögni. Egy vadonatúj Volvo cabrio? Istenem, mivel érdemeltem ezt ki?? Elképzeltem, ahogy ott fogunk hasítani az autópályán nyitott tetővel, vagy akár a belvárosban szép lassan, és mindenki minket fog nézni. Bár én nem vagyok az a „Igen, és akkor is engem nézzetek!” típus, de Anginak biztosan nagyon fog tetszeni. Az álmodozásomból Tim hangja ébresztett fel:
- Krisztina, hallo. Itt vagy még?
- Igen, igen, ne haragudj, csak elkalandoztak a gondolataim.
- Értem. Akkor hagyom is, hogy tovább kalandozzanak. Jövő héten találkozunk. Amikor ráérsz, csak hívj fel, és összefutunk bárhol, bármikor.
- Rendben. Szia.
- Szia és jó utat nektek! – ezzel letette.
Még mindig alig tértem magamhoz. Tudtam, hogy apukám elég befolyásos ember, de hogy ilyen gazdag barátja legyen, aki csak úgy kifizet 4 személyre 2 Ritz Hotelbeli szobát, és még egy autót is kölcsönöz nekünk! És nem is akármilyet… Nah jó, fel kell eszmélnem, nincs idő az álmokra, és gondolatokra. Ébresztőőő Krisztina!!!! Hiszen már alig maradt i… idő????!!!!! már fél 4 volt. Vagyis közel fél órát beszéltem Timmel.
Gyorsan kimentem a konyhába, elmosogattam, és utána előbányásztam egy hátizsákot, illetve a hatalmas gurulós poggyászomat, és elkezdtem pakolászni. Az egyik stóc ruha az, amit anyuékhoz viszek arra a három napra, a másik pedig az egy hetes angol útra kell.
Csak pakoltam, pakoltam és pakoltam. Mikor végre kész lettem, leültem az ágyra, és hátradőltem. Kifulladtam. Ennyi cuccot összeválogatni, mihez mit lehet felvenni, és mihez mit nem. És persze 66-szor átnézni, hogy mindent elraktam-e. Ekkor jutott eszembe, hogy 8-ra jön értem Erik. Ránéztem az órára, és fél 7-et mutatott. Nagy nehezen feltápászkodtam, a poggyászt beraktam a sarokban álló fotelbe, a hátizsákot pedig, amit anyuékhoz viszek, az éjjeliszekrényem mellé. Aztán bevonultam a fürdőszobába.
Lezuhanyoztam, hajat is mostam, megszárítottam, aztán szépen lassan felöltöztem. Mivel egy se nem túl meleg, se nem túl hűvös nyári nap volt, egy rövid farmernadrágot, egy fehér ujjatlan felsőt, és egy lábujjközi papucsot vettem fel. Mire végleg elkészültem, csengett a kapucsengő. Erik volt az. Bezártam az ajtót, és már baktattam is le a lépcsőn.
- Szia Erik! – köszöntem neki, ahogy kiléptem a kapun.
- Szia Kriszti! Nagyon csinos vagy! – és közben végignézett rajtam, alig észrevehetően.
- Oh, köszönöm. Hova megyünk?
- Nem tudom, válassz egy éttermet! – mondta, miközben elindultunk. Kivételesen nem vezettem – és ő sem –, sétáltunk!
- Igazából, tudom, hogy vacsoráról volt szó, de mikor hazajöttem a Toriból, azt hittem, meghalok éhen, így ettem. Ne haragudj rám, kérlek! Viszont ha te é…
- Nem-nem, semmi gond. Akkor egy capuccino?
- Rendben, mehetünk! – mondtam mosolyogva.
Útközben rengeteget beszélgettünk, bár nem mentünk annyira messzire, körülbelül fél óra lassú, nyugodt séta a lakásomtól. Így már csak azt vettem észre, hogy a kis kávézó előtt vagyunk, ahova indultunk. Egy csendes környéken található, és elég nyugodtak az ide járó emberek is. Ezalatt azt értem, hogy nem üvölt a zene, nincsenek részeg állatok, akik beléd kötnek. Néha még a csajokkal is voltunk itt meginni egy-egy kávét, vagy forró csokit.
Bementünk, és leültünk egy üres asztalhoz. Körülbelül 2 perc múlva már ott is volt előttünk egy fiatal lány – valószínű gyakorlaton van –, és felvette a rendelésünket. Majd elment. Erik pedig megtörte a nagyjából 10 másodperces csendet, amit tartottunk a pincérlány távozása után:
- Kriszti, el sem hiszed, mennyire örültem, amikor megkérdezted, hogy ráérek-e. És igazából most egy picit talán örülök is annak, hogy étterem helyett ide jöttünk. Itt többet tudunk beszélgetni.
- Igen, és van is miről. – kezdtem bele a mondandómba: - Az a helyzet Erik, hogy a lányokkal vasárnap Londonba utazom, egy teljes hétre. Holnap reggel pedig apuékhoz megyek, és csak szombat délután jövök vissza Pestre. Ezért is szerettem volna veled ma találkozni. Mindenképpen el akartam köszönni.
- De hát csak egy hét, nem igaz? Azt csak kibírom valahogy! – mondta mosolyogva.
- Igen-igen, de van itt más is… - kezdtem el újra, de a kávézó végében levő „pihenőrészről” (ez egy kicsit elkülönítettebb rész, kanapékkal, és egy tv-vel) egy csapat lány hangos örömujjongása, majd „Oooh”-zása hallatszott. Megmondom őszintén, ez nagyon meglepett, mert mint említettem, ez a hely nagyon csendes és nyugodt. Általában. Pont ebben a pillanatban ért vissza a pincérlány, és letette elénk a csészéket. Éppen indulni akart, amikor megszólítottam:
- Ne haragudj! Megmondanád nekem, hogy mi volt ez a sikoltozás? Szülinapot ünnepelnek? Vagy a vizsgák végét?
- Nem-nem… Az Alkonyatot nézik. Éppen egy rajongói oldal találkozóját tartják, és esti programként engedélyt kértek rá, hogy megnézhessék közösen a filmet. Azt mondták, amennyire tudnak, nem lesznek hangosak. – mondta a pincérlány mosolyogva.
- Értem, köszönöm! – mondtam. Erre csak bólintott egyet, és elment. Odafordultam Erikhez:
- Nem is értem… Miért van mindenki ennyire odáig meg vissza ezért a filmért? Nelli is erre a filmre hívott el, de sajnos nem tudok elmenni vele, pedig már engem is nagyon érdekel, hogy mi ez az Alkonyat-mizéria. Te láttad már?
- Igen, láttam. Jó film, de kimondottan csajoknak való film. Romantikus a végtelenségig. Meg hát a lányok valószínűleg azért is szeretik jobban, mert szívdöglesztő a főszereplő srác benne. Legalábbis szerintük. Szerintem egy teljesen átlagos pasi. Na de mondani akartál valamit! – mondta, és kortyolt bele a cappucinojába, de a szemkontaktust még mindig tartotta. Illetve akarta, de én lenéztem az asztalra. Így kezdtem bele:
- Szóval, mint mondtam, nem csak a nyaralásról van szó… - mondtam, és sóhajtottam egyet, majd felnéztem Erik szemébe: - Erik, az a helyzet, hogy… én… - nagy levegőt vettem, és kinyögtem: - Szóval én vagy még ebben az évben, vagy a jövő év elején Londonba költözöm. És ez már 80%-ig biztos! – Erik elkerekedett szemekkel nézett rám. Teljesen ledöbbent azon, amit mondtam.
- De… de te még iskolába jársz! Befejezed a jogot és dolgozni fogsz? De miért? És mi lesz a barátaiddal? Mi lesz velem? – kérdezte szinte kétségbeesetten.
- Nem, nem fejezem be az iskolát, csak átiratkozom. Már beadtam a jelentkezésem a Cambridge jogi karára, és nagy esélyem van rá, hogy fel is vesznek. Erről az egészről még csak anyu és apu tudott. Illetve most már te is! Senki más! Így kérlek szépen, nagyon kérlek, senkinek egy szót se, rendben? Irtóra fogtok nekem hiányozni, ezért is megyek el a csajokkal egy hét közös nyaralásra, illetve most ezért is fogadtam el a meghívásodat. De remélem azért még lesz egy-két ilyen alkalom, mielőtt elmegyek. A lányok csak jövő héten tudják majd meg!
- De én akkor sem értem. Miért mész el? Nem jó itt? Vagy miért?
- Igazából imádlak titeket, és mindent imádok, de tudod, hogy mik a jövőbeli terveim. És most úgy adódott, hogy sikerült egy jó nevű ügyvédi irodába bejutnom egy kis „tanulmánykörútra”, viszont amit szintén nem tudnak még a lányok, ez a cég-bemutatás nem csak azért lesz, hogy megnézzem, hanem azért is, mert ha felvesznek az egyetemre, akkor szeptembertől részmunkaidősként fogok dolgozni náluk. Ez egy hatalmas lehetőség, amivel élni kell Erik. Erre szokták mondani, hogy ilyen csak egyszer adódik az életben, ezért ki kell használni! – mondtam, és közben minden ujjammal a csészémet birizgáltam az asztalon.
- Értem. – válaszolta, és hallottam a hangjában a csalódottságot (és talán egy pici fájdalmat?).
Ezek után megittuk a cappucinoinkat, Erik fizetett, majd elindultunk hazafelé. Már majdnem éjfél volt. Igazából maradtam volna még, de holnap korán indulok anyuékhoz, így nem akartam annyira sokáig maradni. Erik pedig hazakísért. A csendből, ami egész a lakásomig tartó úton ránk telepedett, tisztán érezhető volt a feszült hangulat.
Ahogy odaértünk a kapuhoz, láttam Eriken, hogy már inkább indulna, és egyedül lenne egy kicsit, így elköszöntem tőle, és már fordultam a kapu felé. Ekkor minden annyira gyorsan történt. Ahogy léptem egyet a kapu felé, közben a táskámba kutattam a kulcsom után, Erik utánam nyúlt, megfogta a bal karomat, maga felé fordított, egyik kezével körbefogva a derekamat, másikkal pedig megfogva a jobb kezemet, (amiben a táska is volt) magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt. Annyira meglepődtem ezen, hogy azt sem tudtam, mit tegyek. Teljesen leblokkoltam. Ugyanis annak ellenére, hogy Erikre tényleg csak jó barátként tekintek, ez a csók… borzalmasan jól esett. De aztán hirtelen felocsúdtam, és eltoltam egy kicsit magamtól, épphogy annyira, hogy a szánk már nem ért össze, és rendesen bele tudjak nézni a szemébe.
Még a csóktól kicsit megtántorodva kérdeztem meg:
- Mit csinálsz?
- Kriszti, ma a kávézóban… Nem mondhattam el, és nem mutathattam ki, hogy mit érzek irántad. Mikor azt mondtad, hogy te nem akarsz tőlem semmit, mert nincs rá időd, meg a karriered, stb., akkor nagyon elkenődtem, és úgy voltam vele, hogy talán igazad van. Azt elviselem valahogy, hogy csak barátok vagyunk, de aztán nem tudnám, hogy egyik sem. És most… amikor mondtad, hogy elmész. Egyszerűen el kellett mondanom, ki kellett mutatnom, hogy mit érzek irántad. Krisztina, én szeretlek! Nagyon szeretlek, és nem tudom, mit fogok csinálni, ha elmész! Tudom, hogy a távkapcsolat nehéz dolog, de azt szeretném, hogy hozzám tartozz. Semmit sem szeretnék jobban, csak hogy veled lehessek! – ekkor ismét meg akart csókolni, de én már elfordítottam a fejem. Ezzel vette a lapot, és levette a kezét rólam és feltartotta a kezeit, mint amikor a filmekben valaki megadja magát a rendőröknek: - De most már látom, hiba volt! – mondta.
- Az. Sajnálom Erik, de én… nem érzek irántad többet a barátságnál! És talán a barátságunkat akkor sem adnám fel, ha többet éreznék. Kérlek bocsáss meg! Meg tudom, hogy nem is működne a tanulá…
- Ne, kérlek ne gyere megint a tanulással! Úgy érzem, hogy ez csak egy kifogás neked! Méghogy nincs időd arra, hogy barátod legyen, és hogy a karrierépítés a legfontosabb. Érdekes módon Szilvinek már 5 éve barátja van, és meg tudja oldani. Olyannyira, hogy ha jól tudom, együtt is élnek! És te nem tudod megoldani? Jó, rendben, értem. Jó kifogás sose rossz! – mondta ingerülten, és megemelve a hangját. Sose láttam még ilyennek őt. De az utolsó mondatánál én is felkaptam a vizet:
- Na már ne is haragudj Erik, de hogy mondjam el neked, milyen nyelven, hogy nem tetszel!!?? Nem akarok veled járni! Ennyi, kész vége! És nem akarom, hogy ezen összevesszünk, mert semmi értelme. – mondtam én is indulatosan, de a végére már visszahalkítottam a hangom.
- Jó, tudod mit? Vége! Menj csak Londonba, szedj össze ott valakit, és élj vele boldogan. Vagy élj a tanulásodnak, és majd 40 évesen rájössz, hogy nincs semmid, csak egy szakmád, és egy jól kereső állásod, de senki nem vár haza esténként!! Ha neked ez kell, tessék! Remélem így is boldog leszel! Na szia! – ezzel hátat fordított és elviharzott. Én pedig a megdöbbentéstől teljesen lemeredve álltam a kapu előtt, és az villant az agyamba, hogy „Ezt valóban én váltottam ki belőle?”. Nagyjából 5 percet álltam ott, aztán felmentem. Átvettem a pizsamaként üzemelő francia bugyimat és szürke pólómat, és bedőltem az ágyba. Úgy nagyjából fél órát gondolkodtam a történteken, és vagy ezerszer pörgettem végig a szemeim előtt a mai estét, azt a hibát keresve, amit vétettem. Ami miatt Erik ennyire dühös lett rám. Arra, hogy mikor aludtam el, nem emlékszem.