3. fejezet - Az én meglepim!

- Hát csajok, az a helyzet, hogy tudjátok, apum közgazdász, és rengeteget utazik. Millió ismerőse van, millió különböző helyen. Egy héttel ezelőtt éppen Angliában volt, és egy nagyon jó barátja felajánlott neki egy hetes nyaralást. Illeve nem csak neki, hanem a családnak. De mivel apum nagyon elfoglalt most, anyukám dolgozik, tesómék pedig most éppen nyaralnak, ezért csak én maradtam az utazásra. Viszont van még további 3 repülőjegyem, és arra gondoltam, eljöhetnétek velem. Lehetne ez egy… olyan… vizsgaidőszak-záró kiruccanás Londonba. Na mit szóltok?? – kérdeztem mosolyogva. Először mind a hátman teljesen ledöbbent arccal néztek rám, aztán Nelli elmosolyodott, Szilvi szintén mosolygott, de sok kétséget láttam a szemében, Angi pedig áthajolva az asztalon szorosan megölelt.

- Ezt nem hiszem el!!! – mondta az örömtől teljesen kivirulva, aztán visszaült a helyére velem szemben, és folytatta: - London? Egy teljes hét Londonban? De… én ezt nem értem. Jó, rendben, örülök, meg minden, de ki fogja ezt fizetni? Mármint oké, hogy a repülőjegyek megvannak, de a szállás, meg ilyesmi?

- A pasi, vagyis apum jó barátja mindenre gondolt. Mivel nyaralni hívott meg, ezért egyértelműen el is intézte a szállást. Egy belvári hotelben leszünk, de olyannyira aranyos volt, hogy nem foglalt le szállást, még! Vagyis vissza kell szólnom, hogy mi megyünk négyen, és hogy melyik hotelt választjuk. Két alternatíva van. Az egyik a Mostyn Hotel az Oxford Street-től egy utcányira, illetve a másik a Piccadilly-n található Ritz Hotel. Illetve van még egy harmadik lehetőség is, a Stafford Hotel, de ez egy picit más jellegű, mint a másik kettő. De ti választotok! – mondtam mosolyogva.

- Hát, őszintén megvallva Kriszti, erre nem számítottam. Én nem tudom, hogy veletek tudok-e menni, mert ugye ott a munka…

- Jaj, Nelli, de hiszen neked is van szabadságod, és amúgy is nyár van, ilyenkor nyaralni kell. – harsogta Angi. Úgy éreztem egy kicsit, hogy ő az egyetlen, aki örül a melgepetésemnek.

- És mi lesz velem? Egy hét Zoli nélkül? Jó, tudom, nem vagyunk összenőve, vagy ilyesmi, de eddig bárhova mentünk nyaralni, mindig együtt mentünk. – mondta Szilvi.

- Én azt hittem, mindenki örülni fog ennek a lehetőségnek. Egy hét Londonban, a szállást tekintve szinte luxus körülmények között, ráadásul ingyen. Egy olyan hosszú és kemény év után, ami a hátunk mögött van! Mind a tanulás, mind a munka terén. – először Szilvire és Angira, majd Nellire nézve. - Nem gondoltam volna, hogy ennyi akadályba ütközök!- mondtam magam elé nézve, szomorúsággal a hangomban.

- Nem, nem, dehogy is. Biztosan megoldjuk. Én végülis kivehetek egy hét szabit, Anginak ahogy látom, semmi ellenvetése nincs, Szilvinek pedig egyenesen felüdülés lesz Zoli nélkül egy hét. Vagy talán inkább Zolinak…? - mondta Nelli, és elkezdtünk mind a négyen hangosan nevetni.

- Rendben, oké, benne vagyok, menjünk! – mondta erre Szilvi, és megemelte az italát, amit időközben ő és Nelli rendeltek: Igyunk a következő heti… Apropó, mikor megyünk?

- Vasárnap indulunk a délelőtt 10 órási géppel. Kb. fél 1-1 körül érünk majd Londonba.

- Wow, jó hogy időben szóltál. Még meg kell akkor vennem pár dolgot. De azért remélem beterveztél egy oxford street-i vásárló-körutat!? – kérdezte, illetve inkább mondta Angi.

- Igen, persze. A program nincs betervezve egy hétre előre, azt csinálunk, amit csak akarunk. Illetve ti, mert nekem első nap lesz egy kis dolgom, úgyhogy egyedül hagylak majd titeket úgy 5-6 óra hosszára.

- Miért, hova kell majd menned? Csak nem randid lesz? – kérdezte Szilvi, és mindhárman mosolyogtak.

- Jaj, dehogy is. Gondoltam, ha már lúd, legyen kövér. Beszéltem apu egyik kollégájával…

- Azzal a jóképű sráccal, hogy is hívják?? Tomi? – szólt közbe Angi.

- Igen, a Tomival… Szóval beszéltem vele, hogy nincs-e valami jó kis ügyvédi iroda Londonban, ami tudna fogadni engem egy „tanulmánykörútra”, mivel tudjátok, úgyis Londonban szeretnék majd dolgozni, mint ügyvéd. És Tomi szerencsére ismer ott egy embert, aki a Dunstan & Dunlevy Attoneys of Law jogi cégnél dolgozik, ez egy jónevű vállalat Londonban, sőt egész Nagy-Britanniában, és egyeztetett vele, hogy hétfőn, vagyis augusztus 3-án 9-től tudnak fogadni. Nem szándékozom 2 óránál tovább maradni, de ezt majd még úgyis megbeszéljük hétfő reggel. De akkor mindenkinek rendben van a vasárnap délelőtti indulás? Ferihegyen talizunk olyan 8 óra körül, max. fél 9-kor.

- Rendben, nekem jó! – mondta Nelli, és közben helyeselt Angi és Szilvi is.

- Okés, akkor már csak egy feladat van hátra. Melyik hotel legyen a kiválasztott?

- Oh, hát nem kérdés, a Ritz. – mondta Angi. Valahogy sejtettem, hogy azt fogja választani.

- Szerintem nem kellene annyira felvágni. Nekem teljesen megfelel az első. Mit is mondtál? Monsly? Mortyn?

- Mostyn. Mostyn Hotel. – mondtam, és Nelli egy korty üdítő ivása közben bólogatott.

- Most az lenne a legjobb, ha én a harmadikra szavaznék. – mondta Szilvi mosolyogva, majd folytatta: - Na de nem. Bocsi, de én is a Ritz-re szavazok. Ha már nyaralunk, akkor nyaraljunk! – erre Angi mosolygott, Nelli pedig egy belenyugvó pillantást intézett felém.

- Rendben csajok, akkor Ritz. Még ma felhívom Tim-et, és elmondom neki a választásunkat. Egyébként ő is ezt ajándlotta. – tettem hozzá mellékesen.

- Jaj, most jut eszembe csajok. Hogy fogok én moziba menni? Jövőhéten akartam megnézni egy filmet, amire még mindig nem jutottam el, és még játszák a mozik… - harsogta Nelli.

- Miért, milyen film az? – kérdeztem.

- A Twilight. Állítólag nagyon jó film, vámpírok meg minden, ami kell…

- Jaj, én láttam azt a filmet. Nehogy azt gondold, hogy horror, tiszta romantika az egész. Annyi, hogy a srác vámpír benne, és összejön egy ember lánnyal. De meg kell hagyni, a főszerepet játszó srác nem kispályás. Nagyon jól néz ki! És ráadásul ha jól tudom, angol. – mondta áradozva Angi: - Ha másért nem is, de a főszereplőért érdemes megnézned!

- Valahogy csalódtam volna Angi, ha a pasin kívül talán a film is érdekelt volna… - mondta nevetve Nelli, amire Angi válasza csak egy grimasz volt. Majd felém fordulva folytatta: - Kriszti, neked nincs kedved megnézni velem a filmet? Elmehetnénk péntek este, vagy holnap…

- Hát sajnos nem tudok menni Nellim, mert még jó pár dolgot el kell intéznem indulás előtt. De ha gondolod, megnézhetjük dvd-n, ha hazajöttünk Londonból. Már biztos megjelent. Vagy esetleg Szilvivel el tudsz menni… – mondtam Szilvire nézve.

- Igen, én szívesen elmegyek veled, ha gondolod. Engem is érdekelne a film. – bólogatott Szilvi.

- Rendben, persze, a kérdés következőleg a tiéd lett volna. – válaszolta Nelli mosolyogva.

- Okés csajok, akkor minden rendben van. Most nekem viszont mennem kell. Még össze kell pakolnom az útra, illetve egy pár dolgot azért is, mert holnap hazamegyek anyuékhoz, és csak szombat este jövök vissza Pestre. Illetve készülődnöm kell a ma esti találkozómra is.

- Találkozó? Csak nem Erikkel? – kérdezte Angi, miközben odabiccentett Erik felé.

- De igen, vele. Vagyis remélem ráér ma este…

- Tali? Erikkel?? Micsoda??? – kérdezte Szilvi és Nelli szinte egyszerre.

- Nekem most tényleg rohannom kell. – mondtam, miközben felálltam, és felvettem a blézeremet, a tárkámat, majd két puszit nyomtam mindhárom barátnőm arcára. - Angi, léci, meséld el nekik a jelenetet, ami történt, mikor ideértem. De lehetőleg diszkréten, és csak az igazat. – mondtam mosolyogva.

- Persze, persze. Szia csajszi, és vigyázz magadra. Vasárnap 8-kor felpakolva Ferihegy. – mondta Angi.

- Igen, de addig szerintem még beszélünk telefonon. Na pussz csajok. – mondtam már elindulva Erik felé. Éppen egy asztaltól lépett el, közvetlenül elém.

- Hova hova kislány? – kérdezte egy mosollyal az arcán, és egyenesen a szemembe nézett.

- Épp hozzád jöttem. Ráérsz ma este? Persze csak ha fennáll még a vacsora-ajánlatod… - mondtam egy kis lemondással a hangomban, bár reméltem, hogy igen lesz a válasza.

- Jaj, hát persze, hogy ráérek. Örülök, hogy találkozunk. Érted megyek mondjuk… 8-ra?

- Rendben, az tökéletes lesz. A helyszín pedig legyen meglepetés. Na de most sietnem kell, ne haragudj. Akkor este… Szia! – kiáltottam vissza, miközben elindultam a székek és asztalok között kifelé. Már azt sem hallottam, hogy visszaköszönt-e, de azt éreztem, hogy a szeme végig rajtam volt, amíg el nem tűntem a kis utcában, ahol leparkoltam.