2010. április 5., hétfő

Nyuszi ül a fűben...

Sziasztok kedves (még mindig hűséges) olvasóim!

Nagyon-nagyon-nagyon Kellemes Húsvéti Ünnepeket szeretnék kívánni mindenkinek! Remélem mindenkit kellőképpen meglocsoltak, nehogy elszáradjon, és mindenki jóllakott a tojásokból, sonkákból és sütikből bőségesen! :)

Valamint azt is nagyon remélem, hogy az 54 rendszeres (és az alkalmanként, illetve már a blogomra legalább egyszer is felpillantott) olvasóm közül jó páran már élőben is megcsodálhattátok Robert Pattinson urat!
Most nem azért írom ezt, hogy akárkinek is fájdítsam a szívét, vagy akár csak dicsekedjek, de nekem már volt szerencsém látni Őt úgy, hogy mindössze 3 méterre állt tőlem (pontosabban szállt be az autóba)! Igaz, előtte való nap 4 órától egészen másnap reggel 6 óráig vártunk arra az egyetlen pillanatra, hogy kijöjjön az egyik Pollack Mihály téri épületből, és a hatalmas tapsot megköszönve - amivel fogadtuk őt - elmosolyodott, integetett, és megkerülve az autót, előttünk szállt be!
Abban a pillanatban mindenkiből eltűnt a méreg, az álmosság, illetve a nyűgösség, amiért a (éjjelre már igencsak fogcsikorgatóvá váló) hidegben álltunk 14 órát, és együtt örültünk annak, hogy láttuk őt, és azt a híres, észveszejtően édes mosolyát! Illetve jó éjszakát is kívánt Nekünk! :) (igaz, hogy reggel volt, de nekem sem jutott eszembe más a "Good Night!"-on kívül)

Tehát ennyit a rövid kis élménybeszámolómról! Amint lezárul az "RPattz Magyarországon forgat" mizéria, tervezem, hogy írok egy hosszabb, velősebb, minden apró részletre kitérő beszámolót Rob itt tartózkodásáról, az élményeimről, az érzéseimről! Magyarul: hogy ÉN hogy éltem meg ezt a rövidke időt!

És most a lényeg: Az új fejezetet - ha minden igaz - ma be tudom fejezni, így valószínű még ma feldobom! De semmit sem tudok ígérni!
Viszont ha ma nem kerül fel, akkor pénteknél előbb sajnos nem tudom feltenni, ugyanis jövőhéten újra Rob-nézőben leszek! :)

Mindenkinek sok pusssz & természetesen sok szerencsét a Robbal való találkozáshoz!
Üdv,
Sabyna

ui.: Bővebb információt Rob Budapesten tartózkodásáról a Robert Pattinson Daily rajongói oldalon találsz!

3 megjegyzés:

  1. Ohh,Neked Is Hasonlókat.Légyszi légyszi legyen ma friss.Nagyon hiányzik már.Függőséget csak új fejivel lehet kezelni.Orsi

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Csatlakozom az előttem szóló Orsihoz. Jó lenne már frisset olvasni, mert már elvonási tüneteim vannak. :) Jó, hogy közelről megcsodálhattad a mi kedvencünket. Én sajnos nem láthatom, de lélekben veletek vagyok, s szurkolok, hogy szerencsével járjatok, kicsit többet kapjatok. Örömmel olvasnám, hogy te hogy élted meg. :) Puszi

    VálaszTörlés
  3. Ne tedd ezt velünk kérlek.Kibírhatatlan a történet hiánya.Pláne egy ilyen résznél.Légyszi,légyszi legyen már friss. Anett

    VálaszTörlés