52. fejezet - Szilveszter

A szilveszteri előkészületeink a lehető legjobban alakultak – azt az „apróságot” leszámítva, hogy Rob kollégái közül csak Kristen tud eljönni…

Kellan, Ashley és Jackson már elígérkeztek egy partira, Nikki – mint ahogy azt Robert korábban már megjósolta – a barátjával kettesben köszöntik az újévet, Taylor a barátaival közösen rendezett házibulin ünnepel, Peter-ék pedig egy családi szilveszterezést terveztek be!
Természetesen mindkettőnket lelombozott, amiért ők nem utaznak ide Londonba, de ugyanakkor kimondhatatlanul örültünk annak, hogy így, az utolsó pillanatban összedobott bulira a barátaink több mint fele mégis csatlakozik.

Ahogy megtudtam pontosan, hogy hányan leszünk, felhívtam újra a Vendome-ot, és bemondtam a létszámot. Mellette leadtam még a rendelésünket is az éjféli pezsgőt, a rágcsálnivalót, illetve a ’welcome drink’-et illetően, majd nem maradt más hátra, mint hogy a Magyarországról érkező barátaim elszállásolásával foglalkozzak.

Időközben megtudtam, hogy Erik és a barátnője, Viki, amúgy is egy londoni szilvesztert terveztek, így ők már lefoglaltak egy hotelszobát… Lizzy pedig közölte, hogy még mindig tartja magát ahhoz, hogy nála van üres hely! Így a három barátnőmet, illetve Zolit és Jason-t beprotezsáltam hozzá. Legszívesebben magamhoz hívtam volna őket, de Stevenage azért kicsit messze van ahhoz, hogy egy átbulizott éjszaka után odataxizzunk… Rob családjához pedig nem vihetem őket, mert…! Szóval náluk Kristen lesz!

Teljesen őszinte leszek… ezer és ezer afféle gondolat lepte el az agyamat, hogy mégis haza kellene mennem, vagy arra a pár napra, amíg itt van, elmegyek egy hotelbe, de igazából mikor Robra gondoltam, csak vettem egy hosszú, mély, megnyugtató lélegzetet, és elkönyveltem magamban, hogy jó kislány leszek!

Kristen szerda délután érkezett, és azért, hogy ne keltsenek túl nagy feltűnést, Victoria és a párja – akivel egyébként még nekem sem volt szerencsém találkozni – mentek ki elé a reptérre. A reptérről egyenesen a Pattinson-család házába hozták, ahol kezdetét is vette a színészkedésem.
Próbáltam jó pofát vágni a dologhoz, így kedvesen mosolyogva üdvözöltem őt, mire tőle csak egy – már megszokott – hideg „Hello!”-t kaptam. Ezzel szemben Robot, a szüleit, illetve Liz-t is öleléssel köszöntötte. Megpróbáltam elfojtani a dühömet, és leplezni a szememből éppen kitörni készül, égető lávafolyamot!

***

Végre elérkezett a 31-e késő délután!
Előzőleg megbeszéltük mindenkivel, hogy 9-kor a klub előtt találkozunk, és ott együtt megyünk majd be. A címet mindenki tudta, így ebből kifolyólag már nem kellett semmi másra figyelnem, csak Robert-ra és magamra.
- Mit veszel fel szívem? – kérdezte Rob, miközben ő az ágyon feküdt, én pedig éppen a legmegfelelőbb darabot próbáltam kiválasztani az estére.
A kérdése nagyon meglepett, így megszakítva a keresgélést, hátrafordultam, és ránéztem:
- Te most komolyan a ruhámról érdeklődsz? – kérdeztem mosolyogva.
- Csak kíváncsi vagyok, naa… - mosolyodott el ő is.
- Fogalmam sincs! Gondoltam már a fekete rövid ruhára, amiben a díjátadón voltam, tudod… viszont van egy lila ruha is, ami esetlegesen számításba jöhet! Várj, megmutatom! – mondtam, és gyorsan kikutattam. Aztán felálltam, szembe fordultam Robbal, és magamhoz tettem. – Mit gondolsz? – kérdeztem, és kérdő szemekkel nézve, vártam a válaszát.
- Hát.. jó embert kérdezel a divatról, minden esetre! – nevette el magát, de aztán komolyra fordította a szót: - Viszont férfi szemmel nézve: tökéletes leszel ebben! Csak azt nem értem, miért gondolkodtál ezen ennyit?
- Mert… mert csak! – nyilvánultam meg értelmesen. Majd elmosolyodtam, és odasietve hozzá, nyomtam egy nagy cuppanós puszit a szájára. – Köszönöm a segítséget!

Az elkövetkezendő minimum 2 óra hosszát a fürdő, a szoba és a konyha között rohangálva töltöttem. Rob csak szótlanul nézte végig az ide-oda szaladgálásomat, illetve a köztes időkben – amikor éppen a ház valamelyik helyiségében tevékenykedtem – Kristennel beszélgetett.

Kristen természetesen most sem vitte túlzásba a kiöltözést. Magára kapott egy farmert, egy tornacipőt, egy pólót, egy pulcsit, és egy kabátot, majd közölte – nem mellesleg kizárólag Robbal! –, hogy elkészült, így startra kész!
Rob sem túlságosan hazudtolta meg önmagát – bár kétséget kizáróan a fekete farmerben, sötétkék ingben, és sötétszürke zakóban, valamint természetesen az elmaradhatatlan, kócosra belőtt hajával ugyanolyan jól nézett ki, mintha tetőtől talpig elegánsban lenne! Az egyetlen dolog, ami egy picurkát zavart, az volt, hogy egyáltalán nem öltöztünk össze…
Persze ez nem létfontosság, és sokszor sokan már túlzásba is viszik az összetartozásuk kimutatását, de azért nem lett volna rossz, ha csak egy cérnaszállal is, de legalább passzolunk egymáshoz. Minden esetre hamar túltettem magam a dolgon, és miután feldobtam egy hasonló sminket, mint az elő szilveszteri bulinak hitt randinkra, és beszárítottam a hajam, elköszöntünk Clare-éktől. Az újévet ők is a barátaikkal köszöntik majd, pár házzal arrébb.
Végül belebújtam a cipőmbe, és a kabátomba, aztán felkaptam a táskám, és elindultunk a klubba.

Rob – mostanában felvett szokásához méltón – már hívott taxit, így az már a ház előtt várt minket. Igazi gentleman révén kinyitotta nekünk az ajtót, mire Kristen be is pattant, majd mikor Rob rám nézett, jobbnak látta inkább, ha ő száll be. Igazából attól függetlenül, hogy nem vagyok kibékülve Kristen-nel, illetve a stílusával, nincs vele semmi egyéb problémám, így mindenféle kellemetlen érzés nélkül beültem volna mellé, de azt hiszem ennek ő nem igazán örült volna. Ezért, elkerülve az esetleges vitát, inkább előreengedtem Robertet.

Szerencsére az út nem tartott sokáig, és mire odaértünk a klubhoz, a csapat nagy része már ott várt. Csak Erikék, és Tom nem érkezett még meg.
Ezt kihasználva azonban köszönthettem a magyar, illetve angol barátnőimet, illetve párjaikat, valamint Rob barátait is. Ezt követően pedig megismerkedhettem Bobby és Marcus barátnőjével, végül pedig Victoria is bemutatta a vőlegényét.
Időközben megérkezett Erik és Viki, valamint Tom is. Köszöntöttük egymást, mindenki gyorsan bemutatkozott mindenkinek, majd előrementem, és szóltam, hogy megérkeztünk.

Azonnal be is engedtek minket, leadtuk a kabátokat a ruhatárban, és már el is foglaltuk a VIP részleget. Úgy nagyjából negyed órával később megérkeztek a ’welcome drink’-jeink is, és ezzel ténylegesen is kezdetét vehette a már jól megérdemelt, aktív pihenésünk!

Az első egy órában mindenki csak oldódni próbált, iszogatott, és beszélgetett. Minél több pohár fogyott ki, annál jobb lett a hangulatunk is. Szilvi természetesen alkoholmentes koktélokat kapott.
Érdekes volt egyébként, hogy míg én a barátnőimmel, barátaimmal voltam elfoglalva, addig Rob is a barátaival beszélgetett… a csapat mégsem szakadt kétfelé. Egyedül Kristen lógott ki egy kicsit a sorból, ugyanis ő nem beszélgetett, csak iszogatta az italát, és figyelte az eszmecseréket. Itt-ott halványan elmosolyogta magát, de semmi több!

Úgy negyed 11 felé igencsak elkezdett pörögni a buli… ekkorra ugyanis már mindenkiben volt annyi, hogy levetkőzze a gátlásait, és az is felálljon táncolni, akinek ez a fajta stílusú zene nem éppen a szíve csücske. Így – szinte egyszerre – indult meg a csapat a táncparkett felé.
Dan és Angi láthatóan újra elkezdték felmelegíteni a londoni nyaralásunk alatt kibontakozó románcukat, így ők együtt mentek a tánctérre. Tom Lizzy-t kapta el, Audrey Jamie-vel kezdett el táncolni, csak egyedül szegény Lisa ült még a kanapén – jó messzire Kristen-től és a vele nagyban beszélgető páromtól.
- Mi a baj csajszi? – pattantam le mellé.
- Semmi, csak nekem most nincs kedvem táncolni… - válaszolta, és rám nézve eleresztett egy halvány mosolyt.
- Most ugye nem azért ülsz itt egyedül, mert téged nem kért fel senki?!
- Nem-nem! Audrey hívott táncolni, és Jamie is, de most tényleg nincs kedvem!
- Figyelj! Ez az év utolsó napja, sőt… már az utolsó másfél órája! Ilyenkor félre kell tenni mindent: munkát, fáradtságot, nyűgöt, idegességet! Itt most csak a barátok vannak, és az öröm, hogy végre magunk mögött tudhatunk egy újabb évet! Rendben? – szónokoltam neki, ő pedig érdeklődve nézett rám. Hát igen… valószínű a pia, és a spicc mondathatta velem ezt a rengeteg okos dolgot.
- Rendben! – mondta, és most már sokkal őszintébb mosoly jelent meg az arcán.
- Na azért! – nevettem el magam, majd elkaptam egy poharat az asztalról, és a kezébe nyomtam.
- Egészségedre! – emeltem fel a poharam.
- Egészségedre! – mondta ő is, és összekoccintotta az övét az enyémmel. Aztán pedig mindketten kortyoltunk belőle egyet.

Pár perccel később Audrey visszajött Lisa-ért, és elkapva a kezét, berángatta a tánctér közepére, ahol Jamie és ők együtt kezdtek táncolni. Látszott Lisa-n, hogy jól érzi magát, de azért még igencsak gátlásosan viselkedik. Minden esetre boldog voltam, hogy végre együtt van a nagy csapat – ha kicsit hiányosan is!

Ekkor eszembe jutott, hogy talán nem is lehetne alkalmasabb az idő arra, hogy rendezzem a számlát a klubbal, így odapillantottam Robra, és mosolyogva konstatáltam, hogy nem figyel.
Éppen ezért letettem az italom, és felkapva a táskám, elosontam a pulthoz. Ott szóltam az egyik pultos srácnak, hogy mit szeretnék, így kihívta a klub vezetőjét, aki bekísért az irodájába. Rendeztük a számlát, majd elindultam visszafelé.

Útközben kaptam egy két italmeghívást, illetve egy srác minden előzetes jel nélkül elém pattant, elkapta a derekam, és behúzott magával a táncoló tömegbe.
Igazából nem ellenkeztem, mert nem volt tolakodó, és nem csinált semmi olyat, amitől tiltakoznom kellene, de amikor már közelebb húzott magához, és elkezdett fogdosni, levettem magamról a kezeit, megmondtam neki, hogy barátom van, és ezzel fel is szívódtam.

Ahogy visszaértem a VIP részre, láttam, hogy teljesen üres. Így megálltam, és pásztázni kezdtem a táncolókat… hátha felfedezek valaki ismerőst. Ekkor azonban megéreztem – már az illatából tudtam, hogy Rob – kezeit a derekam körül.
- Merre jártál? – kérdezte a fülem mellett, majd belecsókolt a nyakamba.
- Csak… a pultnál voltam. Kértem egy pohár vizet! – füllentettem gyorsan és kíméletesen azt, ami legeslegelőször az eszembe jutott. Hiszen ha elmondom, hogy saját zsebből fizettem ki az estét, teljesen elrontottam volna a kedvét! Elég, ha holnap megtudja!
- Értem! Táncolunk? – kérdezte, amitől nekem rögtön elkerekedett a szemem. Megfordultam a karjaiban, és azonnal a homlokára tettem a tenyerem.
- Te lázas vagy? – kérdeztem, és még mindig nem hittem a fülemnek.
- Miért lennék az?
- Te és a tánc szívem? Mióta együtt vagyunk, egyszer sem kértél fel táncolni!
- Hát… igazából ténylegesen nem kértelek fel, de utaltam már rá nem is egyszer! És táncoltunk is!
- Jó-jó! Igen, igazad van! Mehetünk! – mosolyodtam el, és ráhagytam a dolgot.

Így összekulcsolta az ujjainkat, és úgy húzott be maga után a tömegbe. Ott pedig annak ellenére, hogy nem éppen lassú zene szólt, átkarolta a derekam, és lágyan ringatózni kezdtünk. Annak ellenére, hogy egy klub kellős közepén voltunk, annyira megnyugtató és harmonikus volt a pillanat, hogy azt szavakkal el sem lehet mondani! Nagyon régen vágytam már ezekre a nyugisan, boldogan eltöltött napokra… ekkor még nem gondoltam, hogy bármi is elronthatja ezt a tökéletes érzést!

- Szívem, ne haragudj, de ki kell mennem a mosdóba! Nagyon sietek, ígérem! – mondtam, és nyomtam egy gyors puszit a szájára. Meg sem vártam, mit válaszol, csak kisiklottam a karjaiból, és azonnal el is vesztem a táncolók között.

Ahogy benyitottam a mosdó ajtaján, azonnal megláttam a csapoknál Kristen-t. Nem lehet igaz, hogy éppen akkor van itt, mikor én is kijövök! – mondtam magamban.
Mikor ő is észrevett engem, rám mosolygott. Nem tudtam mire vélni ezt a fajta, eddig az irányomba még egyáltalán nem használt gesztusát, de minden esetre én is visszamosolyogtam rá, majd besiettem az egyik szabad fülkébe.

Mikor kinyitottam az ajtót, és elindultam volna kezet mosni, nem kis ledöbbenésemre, Kristen még mindig a helyiségben volt, ráadásul nagyon is úgy tűnt, hogy rám vár – a csapnak nekidőlve, keresztbe tett kézzel!

- Mi a baj? Nem élvezed a társaságot? – kérdeztem, miközben odaléptem a mellette levő csaphoz, és mosni kezdtem a kezem.
- Hát… szó mi szó, volt már jobb is! – válaszolt, érdekes éllel a hangjában.
Nem tudom, miért, de úgy éreztem, hogy abban a pillanatban, hogy kinyögte ezt a válaszát, valami felfordult bennem. Tudtam, hogy ha nem mondom ki azonnal azt, amit gondolok, felrobbanok:
- Hát, tudod… akkor egyszerűen nem kellett volna rábólintanod a Summit kérésére, és nem lennél itt!
- Summit kérésére? Te meg miről beszélsz?! – kérdezett vissza rám nézve. Annak ellenére, hogy tudom, színésznővel van dolgom, felkeltette az érdeklődésem ez a fajta reakciója. Így felnéztem a szemébe, miközben már töröltem a kezem:
- Igen! Megkértek titeket, hogy a ’Robsten’ mizéria iránti érdeklődés fenntartása érdekében töltsétek együtt a szilvesztert! Lehetőleg nélkülem, de ez nem jött össze…
- Ez nem semmi! – mosolyogta el magát cinikusan. – Rob tényleg ezt mondta neked?!
A ledöbbenéstől csak egy apró bólintásra futotta tőlem. Azt sem tudtam, mi a jó francot érzek abban a pillanatban… de valószínű a méreg és a szégyenérzet vetekedett egymással valahol legbelül!
- Hát, akkor el kell, hogy szomorítsalak! Ugyanis Rob hívott meg, még akkor, amikor novemberben csináltunk egy közös fotósorozatot, te pedig Dubaiban „dolgoztál”! – hangsúlyozta ki túlságosan is a „dolgoztál” szót. Most próbáltam figyelmen kívül hagyni az iróniáját.
- Ez most teljesen komoly??!! – kérdeztem vissza, de nem dühösen, hanem inkább elkeseredetten és csalódottan. Egyenesen, és mélyen a szemébe néztem, próbálva ezáltal kiolvasni belőle az igazságot – vagyis pontosabban azt, hogy most csak hazudik! De a legnagyobb elkeseredésemre semmi ilyesmit nem láttam a szemében!
Tudtam, hogy nem is olyan rossz színésznő, és igazából nagyon is tetszik neki Rob… így egy szerelmes nő bármire képes! Mégis… valahogy éreztem, hogy igazat mond!
- De még mennyire, hogy az! Viszont akkor… ezek szerint mást sem mondott el neked, vagy ha el is mondta, nem volt túl őszinte!
- Miről beszélsz? – kérdeztem vissza, teljesen megsemmisülten. Eszembe jutott, hogy abban az időszakban pont elég zötyögős úton haladt a kapcsoltunk, így az első gondolatommal meg is adtam magamnak a választ a kérdésemre…
- Hát… erről talán őt kellene megkérdezned! – mondta, majd ellökte magát a csaptól, és egyszerűen kiment az ajtón.

Teljesen lefagyva álltam a mosdó kellős közepén, és szinte éreztem, hogy egyre jobban süllyedek le az önsajnálat, az önvád, és a mérhetetlen csalódottság mocsarában.
Csak akkor tértem magamhoz, amikor egy lány belépett az ajtón. Kidobtam a kezemben már szinte cafatokra ázott papírtörlőt, és kiléptem a mosdóból. Vettem egy mély levegőt, és ezzel megpróbáltam – ha csak ma éjjelre is, de – palástolni a felkavarodott érzéseimet, majd látszólag ugyanolyan töretlenül jó hangulatban indultam vissza a többiekhez, mint amilyenben nagyjából 10 perccel ezelőtt voltam.

Ahogy visszaértem a kanapéinkhoz, láttam, hogy Bobby, Marcus, Tom és Rob nagyban beszélgetnek valamiről, így én gyorsan be is vetettem magam a táncolók közé, hogy megkeressem a lányokat. Rájuk is akadtam gyorsan, így, mint akivel az előző pár percben semmi különös nem történt volna, mosolyogva kezdtem táncikálni velük.

Szórakoztunk, röhögcséltünk, egészen addig, amíg el nem érkezett az utolsó 10 perc a 2009-es évből! Visszamentünk a srácokhoz, és körbeültük az asztalt. Kihozták a pezsgőket is, így mindenki elvett magának egy pohárral, majd úgy beszélgettünk tovább.
A visszaszámlálás kezdetekor mindenki felpattant, és az ünneplő tömeggel együtt kiabáltuk a számokat! Alapjáraton biztosan zavart volna, hogy nem Rob mellett állok, de most valahogy örültem neki… olyannyira, hogy igazából nem is néztem felé. Inkább Lisa-val, Audrey-val és Jamie-vel foglalkoztam! Csúnya dolog, tudom, de… azt hiszem valamilyen szinten érthető is!

- Öt… négy… három… kettő… egy! Boldog Új Éveeeet! – kiáltotta el magát végül mindenki, és először magasba emeltük a poharunkat, majd belekortyoltunk. Aztán következett az, ami ilyenkor elengedhetetlen! Rob ugyanis csapot-papot otthagyva, átmászott az asztalon, és magához húzva megcsókolt. Édes, szerelmes csók volt… pontosabban az lett volna, ha nem tudom meg azt, amit megtudtam! Így számomra csak egy egyszerű újévet köszöntő csók volt, ami szinte már erősen vetekedett azzal a fajtával, amit egy idegentől kapsz a szilveszteri buli kellős közepén. Mert bizony így van! Robot abban a pillanatban teljesen idegennek éreztem…!

Miután elváltak ajkaink, elengedtem egy halvány mosolyt, majd kibújva az öleléséből elléptem tőle, és mindenkinek adva két puszit, Boldog Új Évet kívántam!

Ezzel – már egy teljesen újév kezdetével – folytatódott is a buli, és az ünneplés! Fel akartam hívni anyuékat, hogy köszöntsem őket, de aztán rájöttem, hogy ott még csak 11 óra múlt pár perccel. Így csak a főnökömnek küldtem egy gyors sms-t!

Miután elküldtem az üzenetet, és eltettem a telefonom, Jamie elkapta a kezem, és maga után húzva táncolni vitt. Fantasztikusan szórakoztam vele, ám a gondolataim állandóan a Kristen szájából elhangzottak körül forogtak. Így elnézést kértem tőle, és otthagyva őt a pulthoz mentem.
Nagyon durva, de rendeltem egy whisky-t tisztán, kevés jéggel, és majdhogynem húzóra meg is ittam az egészet. Aztán rendeltem még egyet, de azt már csak lassacskán iszogatni kezdtem. Visszamenni azonban nem volt kedvem, így leültem a pulthoz, és ott üldögéltem.

Nem egy, se két, helyesebbnél helyesebb pasi jött oda hozzám, de én mindet elküldtem. Végül odaült mellém egy, és beszélgetni kezdtünk. Szépen lassan arra lettem figyelmes, hogy már a harmadik poharam is kiürült, valamint egyre gyakrabban nevetgélek a srác mondatain, viccein. Aztán beadtam neki a derekam, és elmentem vele táncolni.

Talán a sors avatkozott bele az életembe újra, vagy nem is tudom, de ahogy kiértünk a parkettre, abban a pillanatban egy lassú szám csendült fel. Még magamat is meglepve, mindenféle gátlás nélkül belesimultam a srác karjaiba, és teljes összhangban kezdtünk mozogni a zenére.
Valószínű az őrült féltékenység és harag tombolt a tudatalattimban – mert abban a pillanatban konkrétan már nem gondoltam a hallottakra –, de úgy éreztem, sokkal jobban érzem magam ezzel az ismeretlennel, mint Robbal. Egyszerűen nem tudtam volna elviselni, ha most Ő hozzám érne!

A lassú után egy kicsit gyorsan, salsára nagyon hajazó szám következett, amit szintén együtt táncoltuk végig. Hát… őszinte leszek! Ha nem lenne Rob, nem vagyok biztos abban, hogy a megfontolt és női büszkeséggel túltelített viselkedésem ellenére nem léptem volna tovább vele! De az agyamban azért még mindig ott bujkált, hogy foglalt vagyok! Bár a ma – pontosabban már tegnap – történtek után ki tudja, meddig…

A harmadik szám kezdete után nem sokra meghallottam Szilvi hangját a fülem – illetve amennyire össze voltunk bújva, a pontosabb kifejezés a fülünk – mellett.
- Ne haragudj, de elrabolhatnám egy kicsit? – kérdezte Szilvi mosolyogva az ismeretlen ismerőst. A srác csak bólintott, és elengedett. Szilvi pedig elkapta a karom, és határozottan maga után húzva, szinte kirángatott a tánctérről.
Végül megállt a pult mellett, szembe fordított magával, és majdhogynem látványosan is szikrákat szóró szemekkel nézett rám. Mintha fogalmam sem lenne miért, de kérdő szemekkel néztem vissza rá, mire ő olyan hangosan, hogy közelebb sem kellett hajolnia, hogy megértsem, megkérdezte:
- Te… mi… a… jó… büdös… fenét… csinálsz? – hangsúlyozott ki minden egyes szót.
- Táncolok! – válaszoltam egyszerűen, és elmosolyogtam magam.
- Igen, azt láttam! Ráadásul nem is akárhogyan táncoltál! Csak tudod… egy a bökkenő! Az a srác nem Robert! Vagy talán annyira berúgtál, hogy már azt sem vetted észre??!! – kelt ki magából teljesen.
- Ne szólj bele olyanba, amiről fogalmad sincs! – vágtam vissza, és el akartam menni, de elkapta a karom.
- Miért? Miről nincs fogalmam? Mondd el, és akkor lesz!!
- Ne haragudj, de ezt Robnak és nekem kell megbeszélnünk… majd! Most pedig bocsi, de várnak rám! – mondtam, majd kihúztam a karom a kezéből, és visszaslisszoltam a sráchoz.

Úgy nagyjából 20 percet táncolhattunk még együtt, amikor bizony már igencsak melegedni kezdett a helyzet! A srác a kezeit a derekam köré, én az enyémeket pedig a nyaka köré fontam. Nem kellett volna sok ahhoz, hogy elcsattanjon egy csók, de akkor – ismét csak a sors számlájára tudnám írni – megjelent Rob mellettünk, és lekért.

- Mit csinálsz? – kérdezte nyugodt hangon, de a szeme – mint ahogy Szilvinek is – szinte villámokat szórt.
- Táncolok! – válaszoltam ugyanazt, amit a barátnőmnek. Robra azonban nem tudtam rámosolyogni.
- És miért ezzel a sráccal, ha szabad kérdeznem?!
- Mert elhívott táncolni!
- Ha nem tűntél volna el éjfél után, én is elhívtalak volna! Nem kell rögtön más karjaiba rohanni…
- Ezt azt hiszem, mondhatnám én is! – vágtam vissza, mire teljesen lefagyott, és úgy nézett rám. Én azonban nem tudtam a szemébe nézni, így inkább elnéztem a feje mellett.
- Ezzel mit akarsz mondani?! – kérdezte. Ekkor újra úgy éreztem, hogy elpattant az agyamban valami, és egyenesen a szemébe néztem.
- Hát, tudod… még véletlenül sem akartam megzavarni az idillikus hangulatot Kristen és közted! Legalább azokat a perceket nyugalomban tudjátok tölteni, amikor nem vesz körül titeket a világsajtó, és nem csak tettetnetek kell, hogy van köztetek valami! – mondtam cinikusan, szinte már kiabálva, majd lelöktem magamról a kezeit, és sírással küszködve kiszaladtam. Először csak a parkettről, majd a klubból is…

***

+ Kriszti ruhája, cipője és sminkje
+ Rob