51. fejezet - Másnap...

Sziasztok!

Örömmel jelentem, hogy Rob hazautazásával minden visszaáll a régi kerékvágásba, vagyis szerdán és vasárnap várhatjátok az új részeket! :)

Valamint lenne itt még valami! :)
Megmondom őszintén, borzasztóan jól esett, hogy az elmúlt két hétben folyamatosan "nyaggattatok" (persze csak és kizárólag jó értelemben), hogy mikor lesz már új rész, ugyanis így tudatosult bennem, hogy valóban érdekel titeket a történet, és ha nem is olyan nagyon, és nem is mindenkinek, de azért az életetek részévé vált! :)
KÖSZÖNÖM mindenkinek! De tényleg!! :)

Pussz,
Sabyna

***

Másnap valahogy jócskán dél után keltünk fel. A nap sugarai világítottak be a sötétítőfüggöny két fele találkozásának aprócska résén, amelyek arra késztettek, hogy kinyissam a szemeimet. Nyújtóztam egyet, majd oldalra fordítottam a fejem, hogy megnézzem, Rob felébredt-e már, és akkor hirtelen… azzal a gyönyörű, kékesszürke szempárral találtam szembe magam.
- Jó reggelt kicsim! – köszönt édesen mosolyogva, miközben az oldalára fordulva, a fejét a könyöklő kezére hajtva, engem nézett.
- Mmmm… neked is! – morogtam álmosan, még lustálkodva, majd nagy nehezen odavonszoltam magam hozzá. A mellkasához bújtam, és adtam rá egy puszit.
- Hogy aludtál? – kérdezte, miközben elkezdte a szokásos kósza hajtincseimmel való játszadozását.
- Fantasztikusan! – mosolyodtam el, mert azonnal eszembe jutott az igencsak hosszúra nyúlt éjszakánk.

- Mit szólnál hozzá, ha a mai nap hátralevő részét az ágyban töltenénk? – kérdezte egy pár pillanat csend után, majd a válaszomat meg sem várva, óvatosan az állam alá nyúlt, majd felemelte azt, és lágyan megcsókolt.
Az óvatos, picike csókja egyre többre és többre ösztönzött, ezért a bal kezemet automatikusan a nyaka köré fontam, a jobbal pedig a tarkójától beletúrtam a hajába.
Ennek hatására fölém gördült, és úgy csókolt tovább. Először csak a számat vette birtokba követelőzően, majd a nyakamat, és a vállamat is kényeztetni kezdte. Apró, halk, ám vággyal teli nyögések hagyták el a számat.

Szinte félelmetes volt, hogy minden apró rezdülésemre képes volt odafigyelni, és mindig azt adta, amire éppen szükségem volt. Ám kezdtem rosszul érezni magam, hogy én ennyire élvezem a helyzetet, ő pedig nem kap semmit, ezért megfogtam a két karját, és miközben csábítóan birtokba vettem a száját, átgördítettem őt a hátára.
Szerencsére engedelmeskedett, így nem volt nehéz dolgom. Miután már a hátán feküdt, és vágyakozóan mérte fel minden egyes porcikámat, én a csípőjére ültem, és anélkül, hogy egybe olvadtunk volna, aprócska, érzéki mozdulatokat tettem.
Ahogy fészkelődtem, lecsúszott rólam a könnyed selyemtakaró is, így ha esetlegesen takart is volna valamit eddig, most már biztosan nem…

Egyre nagyobb elégedettséggel töltött el, ahogy éreztem, hogy az ágyéka egyre jobban nekem feszül. Ám nem akartam elrontani a pillanatot, így tovább téptem mindkettőnk idegszálait!
Fölé hajoltam, és először a szája mellé, majd a nyakára, végül pedig a mellkasára adtam pici, lágy puszikat. Hallottam, hogy egyre gyorsabban veszi a levegőt, ám az összeszorított ajkain nem adott ki hangokat. A szíve azonban mindent elárult… a mellkasom alatt éreztem, hogy egyre jobban és jobban ver!
Ahogy egyre jobban belelendültem a puszis kis akciómba, oldalra fordította a fejét, és a két erős karjával a teste mellett belemarkolt a takaróba.

Úgy éreztem, már nem húzhatom sokáig az időt, így inkább léptem…
Az eddig a derekán pihentetett két tenyerem közé vettem az arcát, és lágyan magam felé fordítottam azt. A tekintetünk azonnal egymásba gabalyodott, és abban a pillanatban úgy éreztem, a világ legeslegboldogabb nője vagyok.
Legszívesebben erőszakosan, és követelőzően csókoltam volna meg… ám ezzel szemben puhán, érzékien és szinte fájdalmas lassúsággal vettem birtokba az ajkait. Eközben a kezeimet lassan végigcsúsztattam a két karján, majd a végén mindkét kezem ujjait összefontam az övéivel.
Az elkövetkezendő jó pár percben pedig életem legcsodálatosabb – ha nem is reggeli, de – ébredés utáni szeretkezésében volt részem.

- Szeretlek! – szólalt meg Rob, miután már megnyugodva, ismét egymás karjaiban feküdtünk.
- Én is szeretlek! – válaszoltam, és még szorosabban hozzá bújtam. – Amúgy meddig is adta oda a lakását Liz? – tettem fel utána az éppen eszembe jutott kérdésemet.
- Hát… igazából erről konkrétan nem beszéltünk. De szerintem ma estig.
- Áh, értem! Akkor még össze is kell takarítani, aztán visszarendezni a nappaliját… - kezdtem bele, de Rob félbeszakított.
- Ccccs! Ne foglalkozz ilyenekkel szívem! Ez az én dolgom lesz! – mondta, majd nyomott a fejem búbjára egy puszit.
- De én…
- Tényleg ne foglalkozz vele! Én már mindent elrendeztem! Nem vagy éhes egyébként? –terelte el a szót… megmondom őszintén, profi módon!
- Most hogy mondod, egy kicsit az vagyok…
- Azonnal hozok valamit! – mondta, és már ki is bújt az ölelésemből. Felkapta a nadrágját, és már el is tűnt.
Én pedig elkaptam a párnáját, átöleltem azt, és lehunytam a szemeimet.

- Ez nem ér! Míg én finom reggelit csinálok neki, ő elalszik?! Nahát-nahát! És még a párnámat is kisajátítja… – hallottam meg szerelmem búgó – ál szemrehányó – hangját pár perc múlva. Valóban félálomban voltam már, de ahogy megszólalt, azonnal kipattantak a szemeim, és ránéztem.
Ott állt az ágy előtt egy szál nadrágban, kezében egy viszonylag nagy tálcával, rajta pedig mindenféle – valóban finomnak tűnő – jóval. Elmosolyogtam magam…
- Elég bizarr látvány… - mondtam, és visszaengedtem a fejem a még mindig karjaimba zárt, hatalmas párnára.
- Hm… miért is?
- Beálltál konyhatündérnek, és ráadásul egy szál nadrágban hozod fel nekem a reggelit… hm! – nevetettem el magam.
- Igeeen? Bizarr látvány??? – kérdezte mosolyogva, miközben letette a tálcát a földre.
Aztán már csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik másodpercben hatalmas erővel veti az ágyra magát, a következőben pedig már a hátamon fekszek. Egész pontosan alatta…

- Ne! Neee!! Meg ne próbáld Robert Pattinson! Most felejtsd el, hogy csiklandozni fogsz, különben…
- Különben?
- Különben… nem állok jót magamért! De komolyan!!!
- És mit is fogsz tenni? – kérdezte vigyorogva. És igen! Ez volt a vég! Ugyanis ha nem bizonytalanodom el, akkor talán megúsztam volna az elkövetkezendő jó 5 percet eszeveszett csikizés nélkül!

- Jójójó!! Neeee! Feladom! Kérlek! – kérleltem Robot, miközben már alig kaptam levegőt a rengeteg nevetéstől, és vonaglástól, annak a játszadozásnak hatására, amit a művészi – ám ugyanakkor nagyon játékos - ujjai műveltek velem.
- Még mindig bizarrnak találod az előbbit?
- Nem-nem! Egyenesen… szexinek találom! – mosolyodtam el.
- Na azért ám! – mondta.

Arra számítottam, hogy lemászik rólam, és hozza a reggelinek nevezett ebédünket, de nem… a tekintetünk újra összeakadt, és úgy látszott, nem akar – vagy nem tud – szabadulni egymástól.
- Annyira szeretlek! – mondta.
- Igen, én is téged, de miért is mondogatod ennyiszer? Csak nem valami rossz fát tettél a tűzre? – kérdeztem vissza mosolygósan.
- Miért? Nem mondhatom a barátnőmnek annyiszor, ahányszor csak akarom, hogy szeretem?! – kérdezett vissza, és legördült rólam. Ám ő korántsem mosolygott a kérdésén.
- Robert! Valami baj van??? – néztem rá, most már én is komolyan.
- Semmi! Az égvilágon semmi…
- De…
- Inkább együnk! – mondta, és lehajolt a földön levő tálcáért, majd az ágyra tette azt.

Én pedig – mint egy bolond – ültem az ágyon, magamra húztam a takarót, és azon kezdtem morfondírozni, hogy mi történhetett, amitől Rob kedve egyik percről a másikra ennyire megváltozott??!!

A hirtelen hangulatváltozásnak az okára azonban a reggeli alatt, és utána sem jöttem rá, így inkább megpróbáltam oldani a feszültséget.
- Szerinted Ashley-ék hajlandóak lennének átutazni a fél világot egy londoni szilveszterért? – kérdeztem, miközben kortyolgatni kezdtem a frissen facsart narancslevemet.
- Hát… ahogy ismerem Ash-t, már vagy egy hónapja elígérkezett valahova. Kellan szintén. Nikki valószínűleg a barátjával ünnepel valami egzotikus szigeten. A többieket nem tudom…
- Oh, ez nagy kár! – mondtam kicsit elszontyolodva.
- De igazából nem biztos! Minden esetre itt a telefonom, hívd fel őket! – vette el az éjjeli szekrényről, és adta a kezembe az iPhone-ját.
- Még túl korai lenne! Amerikában még hajnal van… majd olyan 5-6 óra körül felhívok mindenkit!
- Rendben! – válaszolta.

Miután megkajáltunk, talán Rob ramaty hangulata rám való átragadásának „köszönhetően” nem bírtam tovább ágyban maradni, így kikeltem az ágyból, összeszedtem a ruháimat, és bevonultam a fürdőszobába.
Nem mondom, hogy nem lettem ideges Robra, amiért nem mondja el, hogy mi baja van, de amennyire tőlem telhető volt, eltitkoltam az érzéseimet. Ám attól függetlenül, hogy még nincs is fél éve, hogy együtt vagyunk, meglepően jól kiismert…

- Most haragszol rám? – kérdezte, miután belopakodott a fürdőszobába, hátulról átkarolta a derekam, és a vállamnak támasztava az állát, a tükör segítségével a szemembe nézett.
- Hazudnék, ha azt mondám, hogy nem! – válaszoltam neki megkerülve a valódi érzéseimet. Valahogy túl nyersnek éreztem volna, ha egyszerűen azt mondom, hogy igen!
- Ne haragudj rám, csak… nagyon mérges vagyok! – nyögte ki végre azt, amit eddig is láttam rajta. Elengedte a derekam, hátat fordítva nekem tett egy lépést, és idegesen beletúrt az amúgy is a szélrózsa összes irányába álló hajába.
- De miért? Mi a baj?? – léptem oda hozzá, és most rajtam volt a sor, hogy átöleljem. Átkaroltam a derekát, és a hátára hajtottam a fejem. Ő megfogta a kezem, majd a következő pillanatban maga elé fordított.
- Tudod, mondtam, hogy… jaj, annyira gáz! Rám fogsz haragudni, és elrontom a kedvedet, pedig nem is az én ötletem volt! Ez a hülye stúdió, meg a még hülyébb promóciós terveik…
- Áh, most már értem! Kristen, igaz?
- Igen! Az elmúlt pár nap teljesen elfeledtette velem, hogy szilveszterkor Londonba utazik. Amikor viszont szedtem össze a kaját a konyhában, valahogy eszembe jutott… Nem akarom, hogy haragban köszöntsük az Új Évet!
- Én sem édesem! És nem is fogjuk! Majd… uralkodok magamon! Rendben?
- Köszönöm kicsim! – mondta, és szorosan megölelt.
- Ez csak természetes! De… egyet nem értek! Mégis hogy gondolta a Summit, hogy elhiszik az emberek, hogy te és Kristen, amikor én is veled leszek?!
- Igazából ők azt akarták, hogy mi ne szilveszterezzünk együtt! De megmondtam Steph-nek, hogy ezt nem vállalom! Nem írtam alá erről szerződést, éppen ezért nem fogják tönkretenni a magánéletemet holmi idióta, pénzhajhász marketingfogás miatt! Ha Kristen idejön, akkor idejön… de mi ketten együtt leszünk aznap, ez száz százalék! Hacsak te nem mondod azt, hogy ne!
- Az estét mindenképpen együtt kell, hogy töltsük! Az első közös szilveszterünk lesz! De azért ugye nem fogsz megharagudni, hogy ha az itt tartózkodása alatt a városnéző túrákat inkább kihagyom? Azt hiszem, se ő, se én nem tudnánk megállni szó nélkül azt a pár napot!
- Persze! Valahogy én is így gondoltam… - mosolyodott el Rob.
- Akkor okés! És emiatt nekem ne legyél többet ideges vagy mérges! Minden rendben lesz!
- Imádlak kicsim!
- Wooow, már nem csak szeretsz?? Már imádsz??? Haladás… - nevettem el magam.
- Nanana!!! Vigyázz, mert megint elkaplak!
- Nem-nem! Nem szabad! Most már csinálnunk is kellene valamit, nem csak lustálkodni!
- Miért ne? Mi is lustizhatunk egy teljes napot, nem?
- Igen, csak az a baj, hogy elő kell készítenünk a csütörtököt! Azt se tudom még, hogy hova menjünk…
- Mit szólnál ahhoz a klubhoz, ahol még először voltunk? Nem igazán az én műfajom, de a többségnek szerintem tetszene!
- A Vendome Mayfair-re gondolsz? Igazad lehet… biztos lesz valamilyen szilveszteri bulijuk!

Így egy gyors puszi után otthagyva Robot a fürdőben, berohantam a szobába. Elkaptam a telefonját, leültem az ágyra, és felléptem gyorsan a netre, hogy megnézzem a klub telefonszámát.
Ahogy megtaláltam, rögtön be is pötyögtem a számot a mobilomba, és már hívtam is…

Győzeleeem!!!!! Valóban lesz szilveszteri partijuk, és meg is beszéltem, hogy olyan 20-25 fővel kellene számolniuk az este. Lefoglaltam a VIP részleget, és végül abban egyeztünk meg a telefon másik oldalán levő, hangjából ítélve tőlem talán egy-két évvel idősebb sráccal, hogy amint meglesz a pontos létszám, újra csörgök.
Mikor letettem a telefont, csak akkor vettem észre igazából, hogy Rob már mellettem ül az ágyon.
- VIP részleg?? Hajjajj… nagy bulinak ígérkezik! – mondta vigyorogva.
- Hát persze! Együtt lesz mindenki… vagyis remélem mindenki! Nekünk pedig az első közös szilveszterünk! Mindenképpen robbannia kell! – mosolyogtam el magam, majd nyomtam a szájára egy picike puszit.

Felpattantam, és odasiettem Liz íróasztalához. Nem szeretek mások holmijában turkálni, de mindenképpen szükségem volt egy papírra és egy tollra! Szerencsére gyorsan meg is találtam, így lecsüccsentem, és elkezdtem felírogatni a neveket a lapra…
Kellan, Ashley, Nikki, Jackson, Taylor, Peter, Bobby, Marcus, Tom, Phil, Dan, Lizzy, Victoria, Szilvi, Nelli, Angi, Erik, Lisa, Jess, Audrey, Jamie! Igazából gondolkodtam azon is, hogy Josh-t is felhívom, de egyrészt nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni se Robot, se Josh-t! Másrészt pedig úgyis azt mondta, hogy az ünnepeket nyaralással tölti… így gyorsan el is felejtettem felírni a nevét a listára.
Az amerikai barátokat még nem szándékoztam felhívni az időeltolódás miatt, ám az angolokat, és a magyarokat nem kíméltem!

Az arcomra egyre nagyobb mosoly ült ki, ahogy mindenki neve mellé egy pipát, és volt, akihez még a kísérője nevét is odaírhattam! Így összesen – Robbal és velem együtt – 26 ember gyűlt össze! Ez… fantasztikus!

- Ez fantasztikus! – mondtam örömittasan Rob felé fordulva, most már hangosan is.
- És hol fognak aludni? – kérdezett vissza.
- Hát… Liz felajánlotta a lakását pár embernek. De mivel a legtöbben itt laknak a közelben, ebből nem lesz probléma. És mivel én hívtam össze a bandát, természetesen én fizetem a taxijukat is majd!
- Mi…
- Tessék? – kérdeztem vissza hirtelen, mert a gondolataim már egészen máshol jártak.
- Te hívtad össze a bandát, de természetesen mi fizetjük a taxijukat! – mondta, gondosan kihangsúlyozva a „mi”-t. Majd felállt az ágyról, megfogta a kezem, és maga után húzott.

- Most hova viszel? – kérdeztem, de nem válaszolt. Lementünk az előszobába, és a lépcső aljában elengedte a kezem. Odasétált a kabátjához, majd kivette a tárcáját a zsebéből.
- Na nem! Robert! Nem fogod kifizetni az én hülyeségemet! Te egy csodálatos ajándékkal akartál meglepni, és én visszamondtam! Ezek után már végképp nem viselném el, ha még ki is fizetnéd a hóbortjaimat! Nem, nem és nem!!! – fakadtam ki, és besiettem a nappaliba.

Most vettem csak észre, hogy éjjel teljesen elfeledkeztünk a gyertyákról, amik mostanra már teljesen leégtek. Még jó, hogy nem égettük le Liz lakását!!! Odasétáltam az egyik gyertyához, és mintha nagyon fontos dolgom lenne vele, elkezdtem rendezgetni.
A következő pillanatban újra megéreztem Rob kezét a derekamon, ami szépen lassan a hasamra csúszott. A másik kezével azonban elém nyújtotta a fekete-bordó szín-összeállítású bankkártyáját…
- Ki másra költhetném a pénzem, ha nem rád, kicsim? – mondta halkan, közvetlenül a fülem mellett.
- Nem tudom… de értsd meg kérlek, hogy én nem akarom, hogy te fizess mindent! Nem azért szerettem beléd, mert híres vagy, és nem is azért, mert sok pénzed van! Éppen ezért azt sem akarom, hogy te tarts el! – mondtam, most már nyugodtabb hangon, és a mellkasának dőlve rátettem a kezem a hasamon pihenő kezére.
- De ez nem eltartás szívem! Egyszerűen csak fizetem a szilveszterünket! De ha ennyire kellemetlen neked, akkor egyezzünk meg abban, hogy ezt kifizetem, és aztán a következő partit te állod! Rendben lesz így? – kérdezte. Elgondolkodtam a dolgon, és végülis igazat adtam neki! Most az egyszer elnézem ezt, de később ilyen biztosan nem fog előfordulni…
- Rendben! – egyeztem bele. Ám a kezéből nem vettem ki a kártyát, hanem megfordultam és két tenyerem közé véve az arcát, megcsókoltam.

- Hm… ezt miért kaptam? – kérdezte mosolyogva, miután elengedtem őt.
- Hát… csak mert nagyon szeretlek! – válaszoltam én is mosolyogva.
- Én is nagyon szeretlek! – mondta, újra megcsillogtatva egyre tisztább és helyesebb magyar tudását. Aztán még arra sem hagyva időt, hogy jól kimosolyoghassam magam rajta, szorosan magához húzott, és megcsókolt.

Miután abbahagytuk a könnyed, édes játékunkat, úgy döntöttünk, hogy most már tényleg ideje lenne rendezkedni, és újra használható állapotba állítani a lakást. Én összeszedtem a gyertyákat, míg Rob normálisan felöltözött, majd lesietett a lépcsőn, és elkerekedett szemekkel állt meg előttem.
- Mi a baj? – kérdeztem, kezembe vagy négy gyertyával.
- Most komolyan azt hiszed, hogy mi fogunk takarítani? Már rég elrendeztem mindent… gyere, menjünk!
- Jó, de a gye… - kérdeztem volna, hogy mi lesz a sorsuk a kezemben fekvő, leégett viaszhalmoknak, amikor kikapta a kezemből, és letette az asztalra. Felkapta a csokromat, aztán visszalépett hozzám, megfogta a kezem, és magával húzott. Az előszobában – igazi úriemberhez méltón – rám adta a kabátomat, átadta a rózsáimat, majd egy gyors puszit váltva, kéz a kézben léptünk ki a házból.

A járda mellett már ott várt minket egy taxi. Teljesen le voltam nyűgözve, hogy milyen ügyesen meg tudja szervezni a dolgokat anélkül, hogy bármire is rájönnék!

Bepattantunk a taxiba, Rob bemondta a címüket, és már indultunk is.
Ahogy „hazaértünk”, Richard, Clare és Liz fogadott minket. Cseppet sem próbálták leplezni, hogy mennyire örülnek nekünk, és ettől én zavarban éreztem magam. Ugyanis eléggé valószínű, hogy megfordult már a fejükben, hogy mégis milyen volt az éjszakánk… ez pedig számomra elég kínos!
- Felmegyek zuhanyozni! – mondtam, és elindultam volna, de Rob visszahúzott magához, és adott egy puszit a számra. Elmosolyogtam magam, és egy hosszú pillanatig a szemébe néztem, majd tényleg elindultam.

Gyorsan beszaladtam a szobába, előkotortam a táskámból egy kényelmes nadrágot, és felsőt, valamint tiszta fehérneműt, és birtokba vettem a fürdőt.
Úgy nagyjából 20 perccel később teljesen felfrissülve, illatosan nyitottam ki az ajtót… ott pedig egyenesen Lizzel találtam szembe magam.
- Jaj, de megijesztettél! – mondtam, mikor visszatántorodtam egy kicsit. Nem számítottam senkire az ajtó előtt!
- Oh, ne haragudj! Nem akartam… csak beszélni szerettem volna veled! – mondta mosolyogva.
- Rendben! – mondtam, és becsuktam magam után az ajtót. Ezek után pedig beültünk Liz – egykori – szobájába.

- Milyen volt az éjszaka? – kérdezte kaján vigyorral a szája sarkában – ami kísértetiesen hasonlított Robéra.
- Ha azt mondom, hogy fantasztikus és csodálatos, akkor azt hiszem, nagyon gyenge választ adtam a kérdésedre! – nevettem el magam.
- Wooow… öcsi teljesített rendesen, ahogy elnézem!
- Naaaa! Lizzy! – szóltam rá, de azért mindkettőnk szája mosolyra húzódott.
- Na jó, nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni! Egyébként ne haragudj, hogy becsaptalak a bulival kapcsolatban, de… Rob is megölt volna, és valószínű én is saját magamat, ha idő előtt elkottyintok valamit! Tényleg bocsáss meg!
- Hülyéskedsz velem? Akkora meglepetés volt, hogy kb. 5 percig csak a nappalidba vezető boltív alatt álltam tátott szájjal. Hatalmas ajándék volt! Köszönöm neked! – mondtam, és megöleltem.
- Öcsi tervezett el mindent! De tényleg… még a virágodat is ő rendelte! Csodálom, hogy még nem jelent meg róla egyetlen kép sem, amint egy csodaszép, hófehér rózsákból álló csokorral flangál London utcáin! – nevette el magát, majd mikor én is elképzeltem őt az imént említett helyzetben, csatlakoztam a kacagó Lizhez.

- Látom, jól érzitek magatokat! Remélem rólam beszéltetek! – szólalt meg hirtelen a már jól ismert, és általam imádott hang. Hátrafordultam, és akkor láttam, hogy az ajtóban áll, már átöltözve.
- Történetesen igen! Egyébként figyelj csak öcsi… remélem a lakás azért egyben maradt! – kacsintott rám Liz alig észrevehetően, majd felállt az ágyról, és elindult Rob felé.
- Hááát… igazából hatalmas rumlit hagytunk, de azért vannak még javítható tárgyak a házban! – mondta, és nővérére vigyorgott. Én is elmosolyodtam, majd lehajtottam a fejem.

- Fiúk, lányok! Gyertek enni! – kiabált fel Clare a konyhából.
- Megyünk anyu! – szólt vissza Liz, aki már a folyosón sétált.

Én is szó nélkül felálltam az ágyról, és Robhoz érve – egy csókot követően – összebújtunk, és úgy indultunk le a konyhába.

Evés közben mindenki csendben volt, így én is mélyen a gondolataimba temetkeztem. Milyen gyorsan elszaladt ez a pár hónap…? Lassan fél évesek leszünk Robbal!
Igaz, hogy nem volt teljesen zökkenőmentes az elmúlt időszak, de még mindig itt vagyunk, és szeretjük egymást!
Most pedig a pár nap múlva esedékes, első együtt töltött szilveszterünkre készülünk…