18. fejezet - Egy szerelmes éjszaka

Annyira jól aludtam, hogy mikor Rob puszilgatni kezdte a vállam, azt hittem, csak álmodom. De aztán tudatosult bennem, hogy keltegetnek, így egy nyöszörgéssel kinyitottam a szemem. Amivel először szembetaláltam magam, az a sötétítő mellett beszűrődő hatalmas fényáradat volt. Aztán megint puszikat éreztem a vállamon, majd lassan haladva a nyakamon felfelé. Robnak háttal voltam, ő pedig szorosan mögöttem, a jobb kezével a takarón keresztül a csípőmet simogatta.
- Ébresztő, álomszuszék! – súgta a fülembe. Elengedtem egy halk sóhajt, és behunytam a szemeimet. Aztán egy könnyed mozdulattal megfordultam, és szembe találtam magam a férfivel, akit mindennél jobban szeretek.
Rob mélyen a szemembe nézett, majd elmosolyodott, és megsimogatta az arcomat. Az ártatlannak induló arcsimogatásnak egy szenvedélyes „reggeli” csók lett a vége.
- Jó reggelt! – mondtam, miután befejeztük a csókot, és nyújtóztam egyet.
- Öhm… azt hiszem a délután 4 óra már szűken sem nevezhető reggelnek! – válaszolta mosolyogva, miután megnézte az ágy melletti kis szekrényen heverő iPhone-ját.
- Tessék? 4 óra? Te jó ég! Vissza kell mennem a szállodába, le kell zuhanyoznom, át kell öltöznöm, meg minden… - kezdtem el pörögni. Meg hát őszintén szólva, megfordult az is a fejemben, hogy alhatnék itt Robnál ma este is, így le is mondhatnám a szállodai szobámat Santa Monicaban.
Éppen másztam ki az ágyból, természetesen magam köré csavarva a takarót, amikor Rob hirtelen megfogta a takarót, és visszahúzta. Így engem is visszapördített magával szembe. Hirtelen meg is lepődtem, mert az ágyon térdelt, körülbelül 10 centire tőlem, teljesen meztelenül, hiszen a takaró nálam – pontosabban rajtam – volt. Akarva akaratlanul is végignéztem rajta, zavaromban pedig elmosolyogtam, és összekócolódott hajam egy tincsét a fülem mögé simítottam.
- Csak nem készül valahová hölgyem? – kérdezte, miközben a kezei a csípőmre vándoroltak, és gyengéden közelebb húzott magához, megszüntetve a közöttünk levő, amúgy sem nagy távolságot.
- Azt hiszem, vennem kellene egy forró fürdőt uram! És hát, kell kerítenem tiszta ruhát is! – mondtam az első mondatot neki, a másodikat pedig már inkább csak magamnak.
- Tökéletesen… egyetértek!... Mehetünk! – mondta puszilgatás közben, és ezzel egyidejűleg elkezdte lehámozni rólam a takarót.
- Édes, azt hiszem, félreértettél. Vissza kell mennem Santa Monicába, lezuhanyozom, átöltözöm, és visszajövök. Ígérem! – mondtam, majd nyomtam egy hatalmas puszit a szájára. Neki ez azonban nem volt elég. Hogy is hihettem, hogy simán elenged…
Ahogy fordultam volna el, hogy megkeressem a ruháimat, hirtelen visszahúzott magához, a jobb karját a derekam köré csavarta, a bal kezét pedig a tarkóm mögé csúsztatta, és határozottan odahúzta a fejem magához. A szája szenvedélyesen, tüzesen vette birtokba az enyémet. Én még mindig az ágy mellett álltam, ő pedig előttem térdelt rajta. A csókunk egyre tüzesebb és tüzesebb lett, így már én sem bírtam ki, hogy ne érjek Robhoz. Így elengedtem a takarót, és mindkét kezemmel beletúrtam a hajába.
Aztán egyszer csak lehúzott az ágyra, pontosabban magára. A takaró – még jó, hogy az egyik csücskét betűrtem – nem esett le rólam. Ő viszont nem volt kibékülve azzal a vékony kis anyaggal sem, ami a közénk állt, így mindenáron le akarta húzni rólam. Mikor nem sikerült neki, a hátamra fordított, és úgy próbálta leszedni. Én viszont felnevettem, és kibújva Rob alól felálltam, és a fürdő felé vettem az irányt. Ő pedig mélyeket lélegezve a hátára feküdt az ágyon.
- Áh, értem. Szóval mindenáron el akarsz menni… - kérdezte, miközben magára húzta az ágy dísztakaróját, és feljebb ült.
- Nem Rob, dehogy akarok elmenni. Csak zuhanyozni szeretnék! Így olyan… kellemetlenül érzem magam!
- Jaj, szívem! – mondta, és felkelt az ágyról, maga köré csavarta a törölköző-méretű selyem-anyagot, és odajött hozzám. – Azért nem kell hazamenned. Zuhanyozz itt! Úgysem engedlek el, soha többé! – mondta, miközben mosolygott, és a pont a mondata végén egy hosszú, édes, és felettébb meggyőző csók volt.
- Na jó, de egyedül! – válaszoltam kicsit pimaszul, mert természetesen arra számítottam, hogy Rob rácáfol az „egyedül”-re.
- Rendben! – vágta rá a legnagyobb meglepetésemre. Erre csak kikerekedett szemekkel néztem rá, majd – mert semmi más, értelmes dolog nem jutott eszembe – megkérdeztem:
- Kaphatok egy pulcsit, inget, vagy valamit?
- Oh, persze. – odalépett a szekrényéhez, kinyitotta, és kivett belőle egy kék-piros kockás inget. Odahozta nekem. – Tessék! – nyújtotta át, és én egy gyors szájra puszival, majd egy kimondott „Köszi!”-vel megköszöntem. Gyorsan felkaptam a bugyimat, amit épp akkor vettem észre az ágy mellett, és ezzel be is vonultam a fürdőbe, majd becsuktam az ajtót.
Még mindig teljesen a hatása alatt voltam annak, hogy csak egyszerűen elengedett fürdeni, egyedül!!! Az inget felakasztottam a fogasra, aztán megengedtem a vizet. Nem szerettem fürdeni, ezért csak annyi vizet engedek a kádba, hogy ne a jég hideg aljára kelljen állnom. Megengedtem a csapokat, és éppen a takarót kezdtem el lehámozni magamról, amikor két kéz tekeredett a derekam köré hátulról. Egy pillanatra a hideg is kirázott, mert egyáltalán nem számítottam rá. Valószínű a víz csobogása miatt nem hallottam, hogy Rob bejött.
Meg akartam fordulni, hogy szembe kerülhessek vele, de nem engedte. Még mindig háttal álltam neki, ő hátulról teljesen hozzám simult. A leheletét éreztem a vállamon, amihez lehajolt, és egy gyengéd csókot nyomott rá. Közben pedig a takarót egy könnyed mozdulattal meglazította rajtam, ami a gravitáció hatására azonnal a földre hullott.
Szépen lassan csókolgatott végig a nyakam tövétől kezdve a kézfejemig, én pedig annyira élveztem, és annyira kívántam őt, hogy szaporább szívverés, és hangosabb szuszogások közepette hátrahajtottam a fejem a mellkasára. Szinte kézzel foghatóan érezni lehetett, hogy most ő akar irányítani mindent, és nem tűr ellenkezést. Határozott volt, mégis gyengéd, és a végtelenségig romantikus.
Mikor elérte a csókjaival a kézfejemet, felemelte a karomat, és beforgatott alatta magával szembe. Hirtelen kaptam a szája után, mert már nem bírtam magammal, most viszont rajta volt a sor, hogy „kínozzon” egy kicsit. Igen, visszakapom a reggeli, illetve délelőtti akciómat… Ő ugyanis kitért a csókol elől, és csak puszilgatott mindenhol, ahol csak ért. A nyakam, a mellem, a hasam…
Ó, jézusom! Ezt érezhette ő is reggel? Ez emberkínzás! Nem bírom… nem bírom tovább! – mondtam magamban, és már éreztem, hogy pici remegések futnak át az egész testemen. Úgy éreztem, most azonnal az övé kell lennem! Soha nem éreztem még ilyet, senki nem váltott ki belőlem ilyen reakciót! Rob viszont igen! És ez jelent valamit…
Ekkor mintha Robnak is elszakadt volna az a bizonyos cérna, és ő sem bírta tovább. Két keze közé vette az arcom, és megcsókolt. Először gyengéden, majd egyre határozottabban. Mivel egész testéve hozzám simult, már szó szerint éreztem, hogy ő is kíván engem. Egyre sűrűbb sóhajai miatt többször szakította meg a csókunkat egy-egy másodpercre, amíg levegőt vett, én viszont annyiszor kaptam az ajkai után, és közben türelmetlenül túrtam a haját.
Hirtelen eszembe jutott a víz. Megfogtam a kezét, és megszakítva a csókunkat, odahúztam a kádhoz, és bemásztam. Ő is követett. Elzárta a csapot, majd visszafordult hozzám. Először csak a szemembe nézett, aztán végignézett rajtam, és egy apró, épphogy észrevehető, de annál elégedettebb mosoly jelent meg az arcán. Én pedig elkaptam a kezét, és magamra húztam őt.
A szeretkezésünk most nem volt olyan erőteljes, mint az első, sokkal inkább gyengéd, és érzéki. Azt hittem, az első együttlétünknél semmi sem lehet jobb. Hát ez határozottan az volt!
A kis fürdőszobai „jelenetünk” után gyorsan lezuhanyoztunk – most már tényleg – és felöltöztünk. Rob visszavette a ruháját, amit délelőtt sikeresen leszedtem róla, én pedig felvettem az ingét.
- Kriszti, mi lenne, ha elmennék veled Santa Monicába, és az estét ott töltenénk? Elmehetnénk vacsorázni, aztán sétálni a partra! Mit gondolsz? – kérdezte mögém lopakodva, és belecsókolva a nyakamba, miközben én éppen a melltartómat, a ruhámat, és a szandálomat kerestem.
- Jó ötlet! Benne vagyok! – válaszoltam, és keresgéltem tovább. Ekkor megfogta a karom, és maga felé fordított, majd a szemembe nézett:
- Megbántad? – kérdezte teljesen komolyan, a kezét pedig végigcsúsztatva a karomon, megfogta a kezem.
- Mi? Óh, dehogyis! Nem bántam meg, hogy kérdezhetsz ilyet? – kérdeztem vissza zavarodottan, majd lehajtottam a fejem.
- Tudom, nem ismerjük egymást olyan régóta, de látom, hogy valami nem stimmel. Nem mondasz semmit, és menekülsz tőlem. Mi a baj édesem? – nyúlt az állam alá az egyik mutatóujjával, és emelte vissza a fejem, hogy a szemébe nézhessek újra.
- Nem menekülök, csak… olyan gyorsan történt minden! Nem bántam meg semmit, ne érts félre kérlek, csak én… én nem ilyen vagyok! És olyan viselkedést hozol ki belőlem, amit eddig soha senki! És hát… ez egy kicsit megrémiszt. Ennyi az egész! De majd elmúlik! – válaszoltam mosolyogva, majd végigsimítottam az arcán, és megcsókoltam. Ő azonban nem csókolt vissza. Így elhúztam a fejem tőle, és ránéztem.
- Szóval gyorsan történt minden. Értem! – mondta halkan, a semmibe meredve. Elengedte a kezem.
- Ne Rob, kérlek! Ne érts félre, én… én…
- Nem Kriszti, értelek! És magamat sem értem, miért, de egyetértek veled. Nem is ismerjük még egymást.
- De érezzük azt, amit érzünk, és ez nem hanyagolható el! Az a lényeg! Most, hogy itt vagyok, elengednél…? – kérdeztem komolyan, de szomorúsággal a hangomban.
Rob erre a kérdésre felemelte a fejét, és olyan arccal nézett rám, mintha valami eget rengetőt kérdeztem volna tőle. Odalépett hozzám, és megfogta mindkét kezem, majd egyenesen a szemembe nézett:
- Te tényleg… tényleg az gondolod, hogy most, amikor végre tudom, hogy az enyém vagy, elengednélek? Mikor tudom, hogy úgy érzel, mint én, hagynám, hogy elmenj? Te kis butus! Én kis butusom! – húzott oda magához, szorosan átölelt, majd egy puszit nyomott a fejem tetejére. Én szintén átöleltem őt, a mellkasára hajtottam a fejem, és lehunyt szemekkel hallgattam a szíve dobogását. Azt az egyenletes dobogást, ami mintha minden egyes dobbanásával azt küldené felém, hogy „Szeretlek!”.
Jó pár percig így álltunk, egymást ölelve, amikor Rob szakította meg a meghitt pillanatot:
- Öhm, azt hiszem, most lemegyek a recepcióra, és telefonálok egyet. Te addig nyugodtan öltözz fel, lent találkozunk! – mondta majd egy gyors puszit nyomott az arcomra. Én éppen kaptam volna utána, hiszen ebben a pillanatban semmire sem vágytam jobban, minthogy visszahúzzam magamhoz, és megcsókoljam – igazolva azt, hogy mit érzek iránta –, amikor hirtelen elindult az ajtó felé, felkapta a pénztárcáját, az iPhone-ját és egy fekete bőrkabátot, majd kiment az ajtón anélkül, hogy rám nézett volna.
Borzalmasan éreztem magam! Tudtam, hogy most nagyon megbántottam őt, pedig igazából semmit sem tettem! Talán ez is a baj… Én egyszerűen nem tudom még kimondani, hogy szeretem. Fogalmam nincs, miért! Pedig érzem, mindennél jobban szeretem őt, de egyszerűen nem tudom még a szemébe mondani. Ő viszont kimondta, és biztos vagyok benne, hogy ezt várja tőlem ő is. Remélem, hogy a mai este folyamán minden megoldódik. Egyet viszont biztosra tudok… ma este én fogom kényeztetni őt! Ha nem is tudom kimondani, de meg kell mutatnom neki, hogy igenis szeretem őt!
Mosolyogva mentem be a fürdőszobába. A fürdőszobai szekrénybe talált – valószínű még új – fogkefével megmostam a fogam, megmosakodtam, majd gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Ezután megfésülködtem, aztán visszamentem a hálóba, és felvettem a szandálomat.
Ezek után felkaptam a kabátomat és a táskámat, majd az ajtó melletti kis szekrényen levő kulccsal bezárva az ajtót, elindultam lefelé.
Ahogy leértem, sehol sem találtam Robot. Odamentem a recepciónál álló középkorú hölgyhöz, és odaadtam neki a kulcsot, majd elindultam kifelé a szálloda elé. Mikor kiértem, ledermedtem. Ami ott fogadott, az… hát… nem volt semmi! Körülbelül tátott szájjal meredtem a hotel bejárata előtt álló gyönyörű, ezüstszínű Audira, de ami még inkább felkeltette az érdeklődésemet, az az utas oldali ajtónak háttal nekidőlt, felém néző, kezeit a mellkasa előtt keresztbe font álompasi volt, fekete farmerben, fekete pólóban, fekete Nike cipőben, és egy szintén fekete napszemüvegben.
Ahogy kiértem, Rob elmosolyodott, és ellökte magát a kocsitól. Én pedig úgy éreztem, nem bírom ki, ha most azonnal nem érhetek hozzá.
- Az autó készen á… - kezdett bele a mondandójába, és éppen kinyitottam nekem az ajtót, mint ahogy az úriemberektől illik, én viszont nem hagytam neki időt, hogy befejezze a mondatot. Gyors léptekkel odasiettem hozzá, és a kezemet a tarkójára csúsztatva közelebb húztam magamhoz, majd megcsókoltam. A csók nem tartott sokáig, de annál élvezhetőbb, és annál érzékibb volt. Mikor már úgy éreztem, hogy ha ennél tovább csókolom, csúnya dolgok történnének, lassan eltávolodtam az arcától. Rob arca viszont, ahogy az enyém távolodott, az övé úgy követte…
- Wow! Kriszti!! – mondta lágy hangon, de mégis úgy éreztem, neki sem lenne ellenére a folytatás. Aztán édesen elmosolyodott, és folytatta: - Teljesen kikészítesz! Egyszer nem engeded, hogy közeledjek feléd, aztán pedig egyszerűen megcsókolsz. Ráadásul úgy, hogy most azonnal visszavinnélek a szobába, és letépném rólad az összes ruhát! Mondd, direkt csinálod ezt velem? – kérdezte, a végén már nevetve.
- Nem, csak tudod… Imádom, ha egy férfi fekete ruhában van. Na és persze ha még ráadásként te vagy az a férfi… Hmmm! – válaszoltam mosolyogva a szemébe – illetve a napszemüvegébe – nézve, közben pedig a mutatóujjammal vakargattam a hasát.
Erre ő csak egy édes mosollyal válaszolt, és kinyitotta nekem az ajtót. Beültem. Ő pedig intett a londinernek, elölről megkerülte a kocsit, és bepattant mellém. Aztán már csak azt vettem észre, hogy a hotel kapuján fordulunk ki a főútra.
A forgalom nem volt túl zsúfolt, ezért szépen nyugodtan haladtunk a nyugodt, fényes Santa Monica felé. Az út alatt én végig Robot néztem, ő pedig oda-oda pillantgatott felém, egy-egy ellenállhatatlan mosollyal megspékelve azt. Mikor már úgy fél órája lehettünk úton, kicsit kezdett zavarni a csend, illetve az, hogy csak a rádió szól halkan.
- Fantasztikus ez az autó. De ez a tiéd? Vagy hogy került hozzád?
- Hát, a hotel garázsában állt. Mikor LA-be értem, Steph, tudod a menedzserem bérelte nekem, hogy ha már ismert ember vagyok, nehogy már taxival közlekedjek. Viszont az a helyzet, hogy nem szeretek vezetni. Mert hát… igazából eddig nem is vezettem sokat. Tudod, nem sokkal a Twilight forgatása előtt kaptam meg a jogsimat, és azóta csak utazom egyik országból, illetve kontinensről a másikra. Így nem volt lehetőségem gyakorolni sem. Na meg a jobb oldalas közlekedés merőben más a baloldalitól…
- Áh, értem! És hogy-hogy most vezetsz?
- Hát, gondoltam, ha már kibérelte Steph az autót, legalább egyszer használni is kéne. És azt sem akartam, hogy taxiban görnyedj. Többet érdemelsz! Másrészt a paparazzikat sem tudják értesíteni, ha „privátban” jövünk… – válaszolta.
- Értem! Ha már az értesítés szóba került, fel kellene hívnom anyut. – vettem ki a táskámból a telefonomat.
- Hát, talán nem lenne túl jó ötlet! 20:00 van, ami azt jelenti, hogy Magyarországon most hajnali 5! Anyukádék talán még alszanak… - mondta Rob.
- Oh, igazad van. Nem is tudom, mi lenne velem nélküled! – válaszoltam mosolyogva. Kikapcsoltam a biztonsági övet, majd áthajolva a váltó felett egy csókot nyomtam a szájára.
- Cica, ezt ne nagyon csináld, mert lehet, nem jutunk el Santa Monicáig! – válaszolta ő is mosolyogva, és megsimogatta a combomat.
- Rendben, rendben! – válaszoltam feltartva a kezeimet, majd visszacsatoltam az övemet.
Negyed órával később megérkeztünk a hotel elé. Kiszálltam a hotel előtt, míg Rob hátravitte a kocsit a parkolóba. Nem volt kedvem egyedül bemenni, ezért megvártam őt a bejárat előtt.
Ahogy álldogáltam, odajött hozzám egy férfi. Valószínűleg vendég volt.
- Helló kislány! Szép az este, nem igaz?
- De igen! – válaszoltam kurtán, és fél szemmel rá sandítottam. Úgy láttam, hogy nem volt éppen józan a fickó, de nem akartam kötekedni. Csak azért imádkoztam, hogy Rob ne legyen sokáig!
- Meghívhatlak valamire? – kérdezte, közelebb lépve hozzám.
- Nem köszönöm! Várok valakit!
- Áh, értem. És ki az a bolond, aki egy ilyen gyönyörű lányt egy hotel előtt egyedül hagy akár egy percre is? – lépett még közelebb a férfi, aki már velem szemben állt, és csak pár centi választotta el attól, hogy hozzám tudjon érni.
Kicsit hátrébb húzódtam, és éppen válaszra nyitottam volna a számat, amikor megéreztem Rob illatát. Két másodpercre rá már a hangja is társult hozzá, balról:
- Jó estét! Valami probléma van? – kérdezte a férfit, aki már hátrébb lépett tőlem, és Robra nézett.
- Nem, semmi. Csak köszöntem a hölgynek, és meg akartam hívni egy italra. De elutasította.
- Értem! Akkor, további szép estét kívánok! – ezzel belecsúsztatta a jobb kezét a tenyerembe, és összekulcsolta az ujjait az enyémekkel. Én önkéntelenül elmosolyodtam, és lenéztem az összefonódott ujjainkra. Mérhetetlen elégedettség töltött el.
A férfi szép lassan elindult a part irányába, mi pedig megfordultunk, és bementünk a hotelbe. A recepcióhoz mentünk, és kikértem a kulcsomat. Aztán szép lassan felsétáltunk.
Ahogy beléptünk, Rob körbenézett, én pedig becsuktam az ajtót.
- Tudom, nem egy Chateau Marmont, de azért otthonos. Helyezd kényelembe magad, én pedig gyorsan átöltözöm! – mondtam, közben lerúgtam a szandáljaimat, letettem a táskámat a kis asztalra, a kabátomat pedig a fogasra akasztottam.
Odamentem a szekrényhez, és pár perces válogatás után elővettem egy kék, térdig érő, spagetti pántos ruhát. Nem volt kint hideg, ezért nem is nagyon akartam beöltözni. Bementem a fürdőbe, és gyorsan magamra kaptam először tiszta bugyit és melltartót, utána pedig a ruhát. A hajam viszont sehogy sem akart állni, így egy kisebb csattal összefogtam belőle egy kicsit hátul, most már talán nem fognak nagyon őrültnek nézni. Felvettem egy ezüstszínű nyakláncot, és fülbevalót, majd feldobtam egy laza sminket. A készülődésem nem tartott tovább 10 percnél.
Kivágtattam a fürdőből, kivettem a fekete lábujjközi papucsomat a szekrényből, belebújtam, és már indulásra készen is voltam. Rob éppen az erkélyen állt, és nézett a part felé.
Lassan mögé osontam, és hátulról becsúsztattam a kezeimet a mellkasára. Nem ijedt meg, legalábbis nem éreztem, hogy megrándult volna bármelyik porcikája is. Megfogta a kezeimet, és lehajtva a fejét, egy-egy puszit nyomott mindkét kézfejemre. Aztán megfordult, nekitámaszkodott a terasz korlátjának, és végignézett rajtam. Majd odahúzott magához, és egy lágy csókot nyomott a homlokomra.
- Gyönyörű vagy! – mondta, és most az arcomra adott egy puszit. Lassan becsúsztatta a jobb kezét a tarkóm mögé, beletúrva az ujjait a hajamba, és közelebb húzott magához. Már csak körülbelül két centi választotta el a száját az enyémtől, amikor megszólalt:
- Szeretlek! – majd megcsókolt. Jó pár percig kényeztették egymást ajkaink és nyelveink, amikor is elváltak egymástól.
- Talán indulnunk kéne! – mondtam.
- Igen, menjünk! – válaszolta. Megfogtam a kezét, és magammal húztam az ajtó felé. Felvettem a táskámat, ő pedig a kabátját.
- Kabát szerintem nem fog kelleni! Nagyon meleg van kint… - mondtam, ránézve az említett ruhadarabra, ami a kezében lógott.
- Gondoltam bedobom a kocsiba, mielőtt elindulunk vacsizni!
- Áh, szóval sietsz valahová! Értem! – mondtam, és léptem volna ki az ajtón, mikor visszahúzott.
- Szívem! Kérdezhetek valamit?
- Persze! – mondtam meglepetten.
- Megjátszod ezt a bizonytalanságot, vagy tényleg az vagy?
- Ezt meg hogy érted?
- Hát, egyszer elhúzódsz tőlem, aztán olyan szenvedéllyel csókolsz meg, hogy alig bírok magammal. Most pedig szerelmet vallok neked, te ismét elhúzódsz, majd meglepődsz azon, hogy nem terveztem, hogy itt alszok nálad. Most hogy van ez?
- Hát, én… - kezdtem bele, és elengedtem a kezét. Elléptem tőle egy lépést, és hátat fordítva neki, megpróbáltam összeszedni a gondolataimat: -… én veled akarok lenni. Hidd el nekem! Már egy percet sem bírok ki nélküled! De még nem tudom kimondani, amit érzek. Pedig érzem, és ez nagyon hülyén hangzik, de nem tudom kimondani, Egyszerűen nem találom a megfelelő pillanatot. És azt akarom, hogy úgy mondjam ki, hogy nem is terveztem, csak a szívemből jöjjön. Megérted ezt Rob? – mondtam, a végén már felé fordulva.
- Jaj, persze kicsim! Természetes, és nem is azt várom tőled, hogy bármit is mondj, vagy csinálj, csak tudod… minden percben rád gondolok, és minden másodpercben veled akarok lenni, viszont néha úgy érzem, te nem ugyanezt szeretnéd! – jött oda hozzám, és megölelt. Majd egy kicsit eltolt magétól, és a szemembe nézett. – De tudod mit? Játszunk egy kicsit! Mivel nem ismerjük egymást annyira, randizzunk! Ismerjük meg egymást! Rendben? Mint két normális ember, lesifotósok, rajongók, és mindenféle sztár-dolog nélkül. Benne vagy?
Hogy randizzunk???? És ismerjük meg egymást????? Te jó ég! Én nem ezt akartam! Istenem! Kellett nekem tétováznom! Esküszöm, néha még magamat sem értem! Itt van egy álompasi, egy minden tekintetben tökéletes férfi, és én habozok. Na jó Krisztina! Ma este mindent, szó szerint mindent el fogsz követni annak érdekében, hogy bebizonyítsd, ő az igazi! Hogy ő, és csakis ő kell neked!
- Rendben! – válaszoltam, és magamban mosolyogtam. Ha tudnád Robert Pattinson, hogy mit tartogat még számodra a mai este…
Egymásra mosolyogtunk, ő visszadobta a kis asztalkára a kabátját, és kiléptünk az ajtón. Gyorsan bezártam, és lesétáltunk. Visszaadtam a recepción a kulcsot, majd kéz a kézben kisétáltunk a forró santa monica-i éjszakába.
A belváros felé vettük az irányt, és közben szerelmesen andalogtunk a nem túl népes főút járdáján. Ahogy beérünk Santa Monica szívébe, Rob minden áron a Loews Hotel éttermébe akart vinni. Én viszont a kedvenc – vagyis inkább egyetlen általam ismert – étterembe, a Spumoni-ba csaltam őt azzal az indokkal, hogy spagettit akarok enni. Végül adtunk az élvezeteknek, és pizzát rendeltünk. Én körülbelül a 24 cm-es pizzának a felét tudtam megenni, de Rob magára vállalta a „konyhamalac” szerepét, és megette az én maradékomat is. Úgy 10 óra letett – vagy talán már el is múlt –, mikor úgy éreztük, hogy eléggé lement a kaja annyira, hogy fel tudjunk állni. Fizettünk, vagyis Rob fizetett, majd nevetgélve indultunk vissza a part felé.
Mikor odaértünk, csodálatos látvány fogadott. Nem messze a hoteltől ugyanis volt egy állandó kis-vidámpark, pontosan a tenger mellett. Egy hatalmas stégre volt építve. Elég volt csak egymásra néznünk, és egy apró mosollyal jeleztük egymásnak, hogy bizony egyre gondolunk, így el is indultunk az a bizonyos óriási stég felé.
Mivel végig homokban mentünk, levettem a papucsom, és a jobb kezemben lóbálva cipeltem magammal. A bal természetesen most is Rob kezében volt. Ujjaink úgy fonódtak össze, mintha soha sem akarnák elengedni egymást. Szótlanul lépdeltünk a célunk felé, csak élveztük egymás közelségét.
Ahogy odaértünk, felvettem a papucsomat. Rob eközben pedig, megelőzve engem, kifizette a belépőket, így már mentünk is be.
Mivel még mindig tele volt a hasunk, nem mertünk igazából semmire sem felülni, csak sétálgattunk, és beszélgettünk. Néha pedig megmosolyogtunk egy-egy embert, vagy párt.
Úgy fél órája sétálgathattunk, amikor Rob hirtelen odafordult hozzám, és egy „Maradj itt, mindjárt jövök!” mondattal magamra hagyott a vidámpark kellős közepén. Én pedig csak álltam ott, és néztem körbe. Észrevettem egy férfit, aki éppen az egyik kis sátornál labdákat dobált. Nem volt túl szerencsés, mert nem sok dobás talált neki, de azért vigaszdíjként kapott egy hófehér kis plüssmackót, amit egy szájra puszi kíséretében odaadott a mellette álló lánynak. Majd kézen fogva pont mellettem sétáltak el.
Pont elkezdtem pásztázni a környéken, hogy mivel, illetve kinek vagy kiknek a nézésével foglalhatnám le magam, mikor egy kéz – mellétársulva az ismerős és egyben csodálatos illattal – hátulról becsúszott a hasamhoz, majd a vállamon éreztem egy gyengéd puszit. Kicsit megrándultam, a hirtelen „hátbatámadásra”, de aztán rátettem a bal kezem a hasamon pihenő kézre, és vártam a második kezet a jobb oldalról. Az viszont csak nem érkezett. Ehelyett kaptam még egy puszit, de azt már a nyakamra.
Ekkor megjelent előttem egy csodálatosan szép vörös rózsaszál egy, a fülembe suttogott „Meglepetés!” szóval. A torkomon akadt a szó, de még a levegő is! Erre aztán végképp nem számítottam!
Megfogtam a rózsát, és megfordultam. Rob rettentően édesen mosolygott, én pedig csak néztem a szemébe.
- Köszönöm! – mondtam, majd megcsókoltam. Először gyengéden, majd egyre vágyakozóbban, szenvedélyesebben. Ő is csókolt, közben a kezei a csípőmön és a derekamon vándoroltak. Mikor már úgy éreztem, nem bírom tovább, beletúrtam a hajába. Ez viszont úgy hatott Robra, mintha túlléptem volna egy bizonyos határt. A szája azonnal elengedte az enyémet, és picit elhúzódott tőlem. A szemembe nézett, aztán elmosolyodott, és átkarolva a derekamat, elindultunk. Éppen beleszagoltam a rózsába – csodálatos illata volt –, mikor Rob megtörte a köztünk levő csendet:
- Van kedved játszani egyet?
- Mire gondolsz? – kérdeztem vissza. Ekkor ránéztem, és követtem a tekintetét. Ő is a dobálós kis sátrat nézte ki magának. Elmosolyodtam és „Igen”-t mondtam.
Odamentünk, és Rob odaadott pár dollárt a férfinek, majd dobott. Nem tudom, hogyan, de az első két találatával csak egy-egy poharat, az utolsóval viszont vagy 4-et sikerült lelöknie. A főnyereményt azonban ő sem kapta meg, de helyette egy gyönyörű fehér macit kapott, aminek nagy piros szív volt az ölében „Valaki különlegesnek” felirattal…
Mint ahogy az előbbi párnál is láttam, ő is odafordult hozzám, és odaadta a macit egy édes mosoly kíséretében. El sem tudom mondani, mennyire örültem neki. Egy hosszú csókkal köszöntem meg Robnak. Egyébként a lány – akinek a barátja szintén dobott – hasonló macit kapott vigaszdíjként, de az teljesen fehér volt, és nem volt szív az ölében.
Miután megegyeztünk, hogy mára elég volt a vidámparkból és a játékokból, visszasétáltunk a partra. Rob karja átkarolta a derekam, én pedig szorosan hozzásimultam. Séta közben hallgattuk, ahogy a nyugodt, meleg éjszakában a tenger hullámai nyaldossák a partot. Szagolgattam a rózsámat, és közben mosolyogtam. Nem is gondoltam volna, hogy van még ennyire romantikus férfi a világon. Ekkor eszembe jutott valami, aminek rögtön hangot is adtam:
- Rob, szerinted nem furcsa, hogy ma este még egyetlen rajongóddal vagy lesifotóssal sem találkoztunk? – kérdeztem ránézve, de nem álltunk meg.
- Most hogy mondod, igazad van! Ez valóban érdekes! Jó hatással vagy erre az egész őrültek házára! – válaszolta mosolyogva.
- Vagy csak nem kíváncsiak rám, mert úgyis csak egy rövid kalandként emlegetnek az újságok… Számukra a te nagy szerelmed Kristen! – mondtam még én is meglepődve azon, milyen nyugodtan.
- Na igen! Ott a lényeg, hogy számukra! Mert az én számomra nagyon nem! – válaszolta. – Egyébként, ha már itt tartunk, elég furcsa dolog történt a TCA-n. Akartam is mondani neked, csak aztán nem volt rá megfelelő alkalom.
- Miért, mi történt? – kérdeztem aggodalommal a hangomban, amit Rob is észrevett.
- Ne gondolj semmi rosszra! Csak összefutottam Hugh Jackman-nel, gratulált a díjhoz, meg váltottunk egy-két szót a leendő filmünkről, amit valószínű együtt forgatunk majd, és akkor odalépett mellé egy nő. Már fogalmam nincs, hogy hívják, pedig bemutatkozott. Viszont nem is ez a lényeg, hanem hogy ismert téged! Megkérdezte, hogy merre vagy, és hogy jól vagy-e? Én pedig válaszoltam neki természetesen, de teljesen ledöbbentem. Aztán mindketten gratuláltak nekünk, majd elköszöntek, és elmentek. Ki volt az a nő?
- Ja igen. Ő Stefanie Küster, egy német modell. LA-be jövet, de a repülőgépen ismerkedtünk meg. Elmesélte, hogy Hugh és ő jó barátok, és Hugh megkérte őt, hogy kísérje el a TCA-ra. Aztán gondoltam, úgyis össze fogunk futni a díjátadón, másrészt legalább nem leszek egyedül, így megemlítettelek neki. Aztán beszélgettünk…
- Most már értem! Egyébként ő és Hugh…?
- Neeem! Hugh-nak felesége és gyereke van, másrészt a felesége nem tudott eljönni, és nem is szeret díjátadókra járni. Ezért hívta el Stefet, amiről mellesleg tudott Hugh felesége.
- Pedig nagyon úgy tűnt, hogy együtt vannak! Mikor elköszöntek, és elindultak, Hugh megfogta a derekát, meg ilyesmi… Egyébként nagyon csinos lány!
- Te is megfogtad Megan Fox derekát, mégsem vagytok együtt! Legalábbis remélem… És szóval Stef csinos! Ühüm… - próbáltam komolyan mondani, de már ott bujkált a mosoly a szám szélén.
- Csak nem féltékeny valaki? – kérdezte mosolyogva.
- Dehogy, nincs rá semmi okom. Elvileg még csak randizunk! Lehet nem is lesz ebből a kapcsolatból semmit! – válaszoltam komolyan, de megint csak poénból. Még hogy nem lesz semmi? Valamilyen szinten igaz, mert már nem lesz, hanem van!
Rob hirtelen megtorpant, én pedig ránéztem. Mosolyogtam, de ezt a sötét tengerparton valószínű nem látta.
- Biztos vagy te ebben?
- Mármint miben?
- Hogy nem lesz a kapcsolatunkból semmi?
- Igen! Biztos vagyok benne… – válaszoltam, és elindultam. Ekkor azonban Rob megfogta a karom, visszahúzott magához, átkarolta a derekamat, és megcsókolt. Ez a csók kísértetiesen hasonlított az első csókunkra. Mintha tényleg csak randiztunk volna, és most csattant volna el az első csókunk. Teljesen lázba hozott. Mikor épp jobban belemelegedtem volna, éreztem, hogy Rob elmosolyodik, és elhúzza az arcát.
- Még mindig ennyire biztos vagy? – kérdezte. Mikor egy magabiztos „Igen”-nel válaszoltam, elkezdte puszilgatni az arcom, a fülem, a nyakam, és a vállam végig, egészen a ruhám pántjáig. Majd az orrával óvatosan letolta azt, és a helyére ismét apró puszikat lehelt.
- Na és most?
- Ez nem ér! Tisztességtelenül játszol! – leheltem a fülébe, mert már normális hangot nem tudtam kinyögni, annyira feltüzelt.
- Azt hiszem, már megingott a védelem, ügyvédnő! – mondta mosollyal a hangjában, és már a másik vállamat puszilgatta, lassan haladva a ruhám másik pántja felé.
- Én is azt hiszem! – válaszoltam, és leejtve magam mellé a rózsát – vigyázva, hogy el ne törjön – és a macit, az arcát a két tenyerem közé vettem, és a szája után kaptam. Először lágyan, romantikusan csókoltuk egymást, de aztán egyre hevesebb tempóra váltottunk. Rob keze a derekamról a fenekemre vándorolt, és benyúlva alá, maga felé húzott. Az én kezeim pedig az arcáról a mellkasára, majd szépen lassan a hasára csúsztak. Megkerestem a pólója szélét, és kezeim óvatosan bevándoroltak alá, megtalálva ezzel az övcsatját.
Elkezdtem volna kicsatolni, de megfogta a kezeimet, és feltette a nyakába. Úgy éreztem, most rajtam a sor, hogy kényeztessem őt egy picit. Ha már többet nem enged…
A szenvedélyes csókokból átváltottam a felső, majd az alsó ajkának kóstolgatására. Aztán az arcát puszilgattam, idegtépő lassúsággal haladva a füle felé. Mikor odaértem, elkezdtem puszilgatni a füle tövét, és úgy az egész környékét. A kéjes, vággyal teli, halk nyögései biztosítottak arról, hogy élvezi a dolgot, és folytathatom. Ekkor megszólaltam:
- Szeretlek Robert Pattinson! – suttogtam a fülébe halkan, majd tovább puszilgattam. – Nagyon szeretlek! – súgtam ismét.
Rob felemelte a fejét, a szemembe nézett, majd leguggolt, felkapta a rózsát és a macit, és elkapva a kezem ennyit mondott:
- Gyere velem! – és már el is indultunk a hotel felé. Szerencsére nem volt messze, így nem kellett sokat gyalogolnunk, de időközben többször is magához húzott, és megcsókolt. Épp eléggé felizgattuk egymást ahhoz, hogy gyorsabbra vegyük a tempót, és minél előbb felérjünk a szobába. Amikor viszont odaértünk a hotel elé, mindkettőnk arcára ráfagyott a mosoly, és csak ledöbbenten álltunk, egymás kezét fogva, és az időközben visszakapott rózsámat szorongatva a másik kezemben. A maci még mindig Rob kezében volt.
A szálloda előtt ugyanis 3-4 paparazzi, és vagy 10 főből álló rajongói csoport állt. Rob elengedett mellettem egy nyomdafestéket nem tűrő megjegyzést, majd megkérdezte:
- Van másik bejárat?
- Hát, őszinte leszek! Nem tudom… Nem voltam itt elég időt ahhoz, hogy megtudjam! – válaszoltam.
Erre mondott még valamit, amit nem értettem, és egy gyors körbepillantás után elkezdett az egyik mellékutca felé húzni, de ekkor észrevettek a paparazzik.
Rögtön odarohantak hozzánk, és már kattogtatták is a fényképezőgépeiket, közben pedig kérdésekkel bombázták Robot, és – meglepő módon – engem is:
- „Rob, miatta szakítottál Kristennel, vagy már előtte sem voltatok együtt?”
- „Kriszti, mit szól ehhez a kapcsolathoz a barátod?”
- „Krisztina, két vasat tart a tűzben? LA-ben Robbal, Magyarországon meg a pincér sráccal csókolózik?”
Az utolsó kérdésre megtorpantam. Rob viszont húzott volna magával a hotelbe, és viszont odafordultam hozzá:
- Mi lenne, ha most az egyszer nyilatkoznánk a sajtónak? Talán végre valami igazat is írnának rólunk?
- Teljesen felesleges! Bármit mondasz, akkor sem az igazat hozzák le, hanem kiszínezik. Kiforgatják a szavaidat! Gyere, menjünk!
- Ne-ne! Kérlek, Rob! Most az egyszer… És itt vannak a rajongóid is, akik kitudja, mióta várnak rád. Ahogy elnézem, nem a rosszabbik fajtából valók, így talán beszélhetnél velük, és adhatnál nekik autogramot. Kérlek! – győzködtem a szemébe nézve, és nyomtam egy puszit a szájára, amit a lesifotósok természetesen vagy 10 kattanással örökítettek meg.
- Rendben! De két dolgot meg kell ígérned! Az első, hogy amint beszéltem mindenkivel, és kiosztottam az autogramokat, azonnal felmegyünk a szobádba.
- Oké! És a második?
- Maradj előttem! Túlságosan felizgatták ahhoz, hogy pár pillanat alatt le tudjak nyugodni. – mondta mosolyogva.
- Áh, értem! – mondtam, és a füléhez hajoltam: - Ígérem, mindent bepótolunk! – súgtam a fülébe, és adtam az arcára egy puszit. Aztán odahúztam – szigorúan magam mögött – a paparazzikhoz, és a rajongóihoz. A fotósok elé úgy álltunk be, hogy Rob előtt álltam, ő pedig hátulról átkarolta a derekam, és a fejét a vállamra hajtotta. Mikor már jó pár képet készítettek rólunk. Odafordultunk a rajongókhoz, amit a paparazzik természetesen végig követtek…
Rob mindegyikőjüknek adott autogramot, fotózkodott velük, és a bátrabbakkal még pár szót is váltott. Szerencsére már teljesen lenyugodott, így nem kellett mögöttem állnia. Tőlem is kértek autogramokat, és volt 2 lány, aki mindkettőnkkel fényképezkedett. Nagyszerű érzés volt, hogy éreztem, engem is elfogadtak, mint Rob barátnőjét. Az autogram-kérésektől azonban még mindig meglepődtem, hiszen én nem vagyok sztár. De azért adtam mindenkinek, aki kért.
Mikor éppen köszöntünk volna el mindenkitől, odalépett elém egy riporter diktafonnal a kezében, és újra feltette a kérdését.
- Krisztina, két vasat tart a tűzben? LA-ben Robbal, Magyarországon meg a pincér sráccal csókolózik? Hogy van ez? – mondta a diktafonba, majd felém tartotta azt.
- Az a csók, ami a magyar „pincér srác” és köztem történt, egy tévedés volt. Túl sokat ittam aznap este, és egyszerűen csak megtörtént. Ez azonban semmit sem jelentett, másnap megbeszéltük a dolgokat, és továbbra is nagyon jó barátok maradunk. Én csak Robot szeretem, és ez akkor is így lesz, ha most kiforgatja a szavaimat, és teljesen mást fog írni az újságban, a honlapon, vagy bárhol! – mondtam, az ujjaimmal mutatva az idézőjeleket a pincér srácnál…
- Értem! Köszönöm, hogy nyilatkozott! – mondta nekem a körülbelül velem egyidős lány, és kikapcsolta a diktafont. Majd odalépett hozzám egy névjegykártyával a kezében: - Angela Taylor vagyok, a Star Life internetes magazin riportere, és ha szeretne bármivel kapcsolatban nyilatkozni, vagy tiszta vizet önteni a pohárba bármilyen cikkel kapcsolatban, kérem, jelentkezzen. A mi oldalunk nem a pletykákat hozza le, hanem az igazat! Tudom, ritka az ilyen, de ezért is kerestem fel. Szerintem Rob és ön tökéletesen összeillenek, és nem érdemlik meg, hogy szétszedje önöket a sajtó! Hívjon, bármikor! – ezzel átnyújtotta a névjegykártyát, és elment. Én pedig csak álltam a kártyával a kezemben, és néztem utána. Még ilyenről sem hallottam… Egy internetes magazin, ami a tényeket közli, és nem a pletykákat! Woow!
Ekkor Rob odalépett hozzám, és átkarolva a derekam, magával húzott a hotelbe.
Felvettem a kulcsot, és felmentünk a szobába. Ahogy beértünk, Rob becsukta az ajtót, elfordította benne a kulcsot, és azonnal nekem esett.
Eldobta a macit, kivette a rózsát a kezemből, ledobta a kis asztalon heverő kabátjára, és a fenekem alá nyúlva hirtelen felkapott. A lábaim a dereka, a kezeim pedig a nyaka köré tekeredtek, és úgy csókolóztunk.
- Óh, Istenem! Azt hittem már soha nem jön el ez a pillanat! Annyira kívántalak a parton! – mondta ismét vággyal teli hangon.
- Megígértem, hogy bepótoljuk, ami elmaradt a rajongók is paparazzik miatt! – mondtam nyugodtan. Még mindig Angela kérdése kavargott a fejemben. Mi van, ha ezt Rob megtudja? Igazából nem voltunk együtt, mikor ez az eset történt Erikkel, de akkor is... Ha Angela tudomást szerzett róla, bármelyik másik lap vagy internetes oldal is szerezhet, és ki tudja, milyen körítéssel hozza nyilvánosságra.
- Bíztam benne, hogy betartod a szavad! – mondta mosolyogva, és elindult az ágy felé. Mikor odaértünk, óvatosan lefektetett, lekapta a pólóját, és fölém támaszkodva tovább csókolt.
Úgy vettem észre, most nem tud annyit várni, és nem is akar, ezért most csak simán elkezdte lehúzni rólam a ruhát. Én azonban a mellkasára téve a kezeimet megszakítottam a csókunkat, kicsit eltoltam magamtól, és komoly hangon, a szemébe nézve, megszólaltam:
- Várj! Beszélnünk kell…