33. fejezet - A bál

Abban a pillanatban megfordultam, és szembenéztem a váratlan vendéggel.
- Szia Josh! Hát te hogy kerülsz ide? – köszöntöttem őt nem éppen illendően, mégis egy apró mosollyal próbáltam leplezni a zavartságomat és meglepettségemet.
- Angie elhívott, én pedig eljöttem. De persze nem miatta… - válaszolta, és ő is mosolygott. Figyelmen kívül hagytam azt, hogy mégis ki miatt is jöhetett ide, és tovább kérdezősködtem.
- De hogy-hogy eljöttél? Azt mondtad, hogy semmiképpen sem szeretnéd, ha Angie bármit is félreértene. Akkor miért kísérted el?
- Hát… igazából azért, hogy én is kikapcsolódjak egy kicsit. Illetve hogy megkérdezzem, táncolnál-e velem? – vigyorgott újra. Még szerencse, hogy nem lassú szám ment, és még igazából nem is voltak sokan a táncparketten, így miután körbenézett, lemondott a táncról. Legalábbis egy időre…
Sohasem gondoltam volna, hogy valaha – ha csak gondolatban is, de – köszöntet fogok mondani Angie-nek, de most muszáj volt megtennem. De szigorúan csak magamban! Ugyanis épp közelebb lépett volna hozzám Josh, amikor Angie a semmiből előtűnt, és belekarolt. Hasonló ruhában volt, mint amilyen az enyém, csak bézs színben. Be kell vallanom, hogy nagyon jól áll neki. Josh fekete öltönye és inge mellett pedig különösen…
- Josh, tessék. Hoztam neked is! Remélem, szereted… - nyomott a kezébe egy poharat mosolyogva, amiben pirosas-narancsos koktél volt. Meg mernék esküdni rá, hogy ’Sex on the beach’. Angie nem kispályázott… mondjuk köztudott, hogy teljesen oda van Josh-ért! Miután Josh elvette a koktélt, Angie rám nézett:
- Szia Kriszti! Nem is tudtam, hogy suliba jársz… vagy egy barátnőddel jöttél? – kérdezte olyan hangon, mintha csak kötelességből szólt volna hozzám.
- Nem Angie, Kriszti ide jár, a jogi karra. Ezért dolgozik joggyakornokként nálunk. – előzött meg a válaszadásban a főnököm.
- Áh értem! Akkor lehet össze fogunk futni a suliban. Én gazdálkodás és menedzsment szakon vagyok. Most kezdtem az utolsó évem, de imádom az egyetemi bálokat, illetve bulikat, ezért vagyok itt. És Josh volt olyan kedves, hogy elkísért. – mondta, és bújt oda az említetthez. Aztán folytatta: - De most ha megbocsátasz, mennünk kell. Még sok ember van, akinek be kell mutatnom Josh-t. További jó szórakozást! – mondta nyájasan, majd megfogva Josh kezét elindult.
- Jó szórakozást Honey! Még találkozunk az este folyamán… - mondta mosolyogva, majd elveszett az egyre sűrűsödő tömegben.
Utáltam, ha Honey-nak hív. Még valahogy szeptember végén - október elején aggatta rám ezt a nevet, amikor egyik nap munkába mentem. Amíg be nem álltam a cég parkolójába, épphogy csak esett az eső, de amint kiszálltam, szakadni kezdett. Mintha szánt szándékkal történt volna! Így az alatt a kb. 15 másodperc alatt, amíg beértem az épületbe, bőrig áztam. A hajam pedig, mint mindig, akkor is behullámosodott, de nem is ez a lényeg. Hanem ahogy beértem, kicsit megtörölgettem, és úgy mentem be Josh irodájába. Még nem volt ott, így hálát adtam az égnek: hátha megszárad, mire beér. De sajnos nem így történt! Amikor Josh belépett az irodájába, elmosolyodott, és azt mondta:
- Méz!
- Tessék? – kérdeztem vissza, hisz nem értettem, mire gondol.
- A hajad… olyan színe van, mint a méznek! Honey!
- Ja igen, eláztam reggel, és most szárad. De olyan lenne, mint a méz? Én nem hiszem… - nézegettem meg egy, a vállamra hulló tincset.
- Szerintem meg igen! Pontosan olyan… Honey! Ezentúl így foglak hívni! Honey…
Nos, ez az én hőn szeretett becenevem története.
Minden esetre nem volt túl sok időm puffogni azon, hogy így hív, vagy hogy egyáltalán itt van a bálomon, mert megjelentek a barátaim: Audrey, Jess, és Charlie is a barátaival. Így végre kezdetét vehette a szórakozás.
Kerestünk egy asztalt, és leültünk mindannyian. Még szerencse, hogy ilyen nagyok az asztalok, így csak pár széket kellett még pluszban hozni, de ezt leszámítva mindenki elfért. Beszélgettünk és hülyéskedtünk. A srácok egy kis idő után megunták, hogy csak csevegünk, így három vagy négy srác felállt – köztük Jamie és Charlie is –, és elvonultak. Először fogalmam nem volt, hogy mégis hova mentek, de mikor megláttam őket, hogy hatalmas tálcákkal közelednek, már megértettem. Jamie és Charlie két tálca szendvicset tett le elénk, a másik két srác pedig szintén két tálcát, de azok italokkal voltak tele. A rövidektől kezdve a koktélokig minden. Mint ahogy arra számítani lehetett, senki nem a szendvicsekért nyúlt, hanem egy-egy poharat vett magához. El is nevettük magunkat ezen.
Aztán folytattuk az eszmecseréket. Sokszor hangosan felnevetett a banda, így a körülöttünk levők néha elég érdekesen néztek ránk. Ez azonban egyikünket sem zavarta!
Audrey, Jess és én lassan kortyolgattuk a koktéljainkat – ugyanis mi maradtunk a kicsit lebutítottabb verziónál –, míg a srácok egymás után, körökben húzták fel a tequila-t, vodkát, és whiskyt. Szinte már attól berúgtam, ahogy néztem őket! De azért megmosolyogtatóak voltak! Hát igen, nem hoznak szégyent az angol vérre…
Mondjuk, hogy őszinte legyek, kicsit elcsodálkoztam, hogy a teremben levő emberek kb. 95%-a addig még felállni sem mert szinte, amíg legalább egy kört le nem húzott. Egyszerűen nem tudtak, vagy nem mernek bulizni, amíg nem ittak valamit. Így a buli csak olyan 11 körül indult be, amikor már mindenkiben volt egy kicsi. Akkor viszont nagyon!
Bár még mindig hiányoltam a pezsgést, vagy a tüzet… nem is tudom, hogy fejezhetném ki magam a legjobban. Nálunk, Magyarországon valahogy sokkal jobb hangulatúak a bulik, sokkal inkább szívből buliznak az emberek. Itt viszont aki tényleg bulizott, csak a pia „beszélt” belőle, aki viszont alig ivott, csak ült a helyén, vagy egyet jobbra – egyet balra lépkedett a tánctéren. Nagyon hiányzott az a bizonyos magyar vircsaft, amit mi Szilvivel, Angival és Nellivel igencsak kiadunk magunkból minden buli alkalmával.
Annak ellenére viszont, hogy nem volt olyan pörgős a buli, nekem egyre jobban benne volt a bugi a lábamban. Már dúdolgattam az ismerősebb zenéket, illetve topogott a lábam az asztal alatt. A fiúk azonban csak beszéltek, beszéltek és beszéltek. Úgy látszik belőlük az alkohol a csevegési kényszert váltja ki!
Audrey, Jess és én viszont már szinte látványosan szenvedtünk, valamint unatkoztunk, így amikor rápillantottam a csajokra, azonnal tudtam, hogy itt sürgősen tenni kell valamit:
- Csajok! Jöttök táncolni? – kérdeztem feléjük fordulva, de kicsit hangosabban, hogy a srácok is felfigyeljenek rá.
- Persze, menjünk. – válaszolt azonnal Audrey.
- Mehetünk! – mondta Jess is, és ezzel szinte egyszerre fel is pattantunk az asztaltól. A táskákat nem akartuk otthagyni a srácoknál, mert ki tudja, merre kóborolnak el, miközben mi táncolunk, így felesleges – és persze zavaró – tartozékként cipeltük magunkkal.
Utat törve magunknak, bementünk a táncoló diákok tömegének közepébe, és mi is táncolni kezdtünk. Voltak régebbi és újabb, illetve ismert, és általam ismeretlen zenék is, de minden esetre jó volt a dj, mert mindegyikre felhőtlenül buliztunk. Vagyis igazából Audrey és én, mert Jess még mindig nagyon gátlásos volt. Illetve egy kis csalódottságot is látni véltem a szemében: talán azért szomorú, mert Charlie szinte észre sem vette?!
A következő percben azonban hatalmas meglepetés ért mindhármunkat. Ugyanis egyik percről a másikra megjelentek körülöttünk a srácok is… de még többen, mint ahányan eddig voltak. Ugyanis Audrey ismerőse, Jay, és az ő barátai is csatlakoztak a már amúgy is népes társaságunkhoz. Jay célirányosan Audreyhoz ment, és hátulról hozzá simulva, kezét a dereka köré fonva üdvözölte őt. Audrey Jay összefonódott karjára tette a kezét, majd oldalra fordította a fejét, és úgy pillantott hátra. Amint meglátta, hogy ki is az, elmosolyodott. Jay erre úgy válaszolt, hogy a fejét Audrey vállára hajtotta, majd egy nagyon apró puszit nyomott a vállára. Ha nem tudtam volna, hogy Audrey szingli, azt mondtam volna, hogy Jay a barátja. De nem… vagyis ezek után már úgy mondom, hogy eddig nem tudtam róla! Minden esetre nagyon boldognak tűntek együtt!
Jess-hez pedig egy-két perc teketóriázás után, de végre odament Charlie! Olyan aranyosak voltak, kis félősek… Charlie látszólag azon vacillált, hogy vajon Jess hogy fog reagálni, Jess meg attól rettegett, hogy mégis hogy fog elsülni a dolog. Végül Charlie maradt a jól bevált, angol úriember viselkedésnél, és megkérdezte Jess-től, hogy táncolna-e vele. Jess pedig bólintott. Vééégre!!! – kiabáltam fel magamban, az arcomon pedig megjelent egy halvány mosoly. Igaz, hogy én így egyedül maradtam, és csak úgy táncikáltam, de mégis boldog voltam, mert ha ugyan Audrey-ról és Jay-ről nem is tudom, mit gondoljak, de Jess és Charlie határozottan a cél felé halad! Én pedig maradok a zenedúdolásnál, egyedül táncolásnál, és Robra gondolásnál. Nem tudom miért, de ez a bál valahogy, ha lehet, még jobban kitágította bennem a Rob hiánya által keletkezett űrt. Úgy érzem, hogy lassan már elnyel az a bizonyos fekete lyuk! Ez szörnyű…
Tudom, hogy szánalmas, hogy mindig rá gondolok, és egyszerűen nincs olyan dolog amit anélkül tudnék végigcsinálni, hogy ne gondolnék rá valamilyen úton-módon! De sajnos ez van! Már számolom a másodperceket decemberig, amikor is elvileg hazajön Londonba.
A gondolataimat hirtelen egy hang szakította félbe. Ahogy végre visszatértem a Földre, akkor láttam csak meg Jamie-t, aki épp rám nézett, és mosolygott.
- Táncolunk? – kérdezte, és már nyújtotta is felém a kezét.
- Persze! – válaszoltam, és megfogtam a kezét. Ekkor hallottam csak meg, hogy egy kicsit felturbózott, latinos szám megy. Így Jamie sem a szokásos módon, tartva a távolságot kezdett el táncolni velem, hanem szorosan magához húzott, és egyik kezével a kezemet, másikkal pedig a derekamat fogva kezdte ringatni a csípőjét jobbra-balra. Nem mondom, hogy rosszul táncol, sőt… és azt sem mondom, hogy nem élveztem a táncot, de mégis alig vártam, hogy a dj lekeverje a latint egy kevésbé simulós zenére. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam egy olyan férfi karjaiban, aki nem Robert! Rob viszont nem szeret – és a saját állítása szerint nem is tud – táncolni, így sajnos vele ilyen pillanatot nem biztos, hogy át fogok élni valaha is. Maximum akkor, ha majd összeházasodunk… az viszont még egy kicsit odébb lesz! Ha lesz…
Ahogy véget ért a következő dal is, egy újabb srác jött oda hozzánk, és megkérdezte, hogy táncolnék-e vele. Neki is igent mondtam. A nevére nem emlékeztem, az viszont határozottan rémlett, hogy ő is Jamie és Charlie közös barátja.
Vele jó sokáig táncoltunk együtt, közben pedig alkalmanként direkt olyan mozdulatokat csinált – gondolom a sok ital hatására –, amin hangosan nevettünk. Nagyon aranyos, és vicces srác! Jókat lehetett vele bolondozni!
A soron követező szám a mai este folyamán az első lassú volt. Kicsit meg is lepődtem, mert a fények is megváltoztak. Eddig mindenféle színekben játszott a terem, most viszont a plafonról lelógó fényfüzérek arany színe, illetve egy kis kék „hangulatvilágítás” dominált. Alex – mert így hívják a srácot – rám nézett, és a megfogva a kezem éppen felém lépett, amikor Josh előtűnt a semmiből.
- Bocs! Lekérhetem? – kérdezte Josh Alexet, és meg sem várva a választ, megfogta a derekam, majd közelebb húzott magához. Alex hátrébb lépett egy lépést, és bólintott, de láttam rajta, hogy nem tetszik neki a dolog. Azt nem hiszem, hogy azért kapta volna fel a vizet, mert nem lassúzhat velem, hanem inkább Josh kicsit „alpári” stílusa verte ki nála a biztosítékot.
Ezzel egyidőben azonban Josh határozottan maga elé fordított, és megfogta a kezem, majd közelebb lépett. Még mindig az a megszokott, önelégült vigyor terült el az arcán, és egyenesen a szemembe nézett. Zavarba ejtően kékek a szemei, ennek ellenére tartottam a szemkontaktust.
- Nem gondolod, hogy kicsit túlságosan is határozott és rámenős voltál? – kérdeztem, miközben lassan táncolni kezdtünk.
- Miért? Ha nem vagyok ilyen határozott, lehet, nemet mondott volna. Így volt jó, ahogy volt! – válaszolta még mindig mosolyogva.
- És nem gondolod, hogy talán nekem is beleszólásom van a dolgok alakulásába? Mármint hogy kivel szeretnék táncolni, és kivel nem?
- Hm… nem hiszem, hogy kihagytad volna a lassút velem. Észveszejtően jól táncolok!
- Egoista vagy! És mellékesen részeg is!
- Igen, egoista vagyok, ezért is értem el annyi mindent… részeg viszont határozottan nem vagyok! Csak két whiskyt ittam! Ja, és valami vörös löttyöt, amit Angie hozott.
- Tényleg, és hol hagytad a párod?
- Párom?? Hülyéskedsz?! Angie meghívását csak és kizárólag azért fogadtam el, hogy veled lehessek! Sohasem bocsátottam volna meg magamnak, ha ma nem jövök el. Egész idáig téged figyeltelek, és meg kell, hogy mondjam, nagyon jól táncolsz! Túlzottan is jól…
- Ezt meg hogy érted? – kérdeztem, és picit elhúzódtam tőle. Rosszat sejtek… még jó, hogy nincsenek paparazzik a közelben!
Josh pár percig gondolkodott, hogy mit is válaszoljon, de aztán elkapta a tekintetét a szememről, és úgy válaszolt:
- Nem érdekes!
- De igen! Engem érdekel! Kérlek! – mondtam.
- Na jó… az a helyzet Kriszti, hogy nem itt akartam, és egyáltalán nem így, de muszáj tudnod! … Tetszel! Nagyon is! És tudom, hogy barátod van, és komoly a kapcsolatotok, de engem ez egyáltalán nem érdekel! Tudom… érzem, hogy te is többet érzel irántam, mint puszta barátság! Azt is tudom, hogy mivel a főnököd vagyok, elméletileg nem lehetne köztünk semmi, illetve nem lenne etikus, de kész vagyok arra, hogy titokba tartsuk! – mondta. Először azt hittem, hogy csak viccel, de miután pár másodpercig figyeltem az arcát, ami teljesen rezzenéstelen volt, rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Halálosan komolyan gondolt minden szót, amit kimondott!
- Te teljesen megőrültél?! – kérdeztem dühösen, és hátráltam egy lépést. Azt sem tudtam, mi tévő legyek abban a pillanatban. Elmenjek, vagy beolvassak neki, vagy… fogalmam nincs! A tétovázásom azonban neki bátorításként hatott.
Így utánam lépett, átkarolta a derekam, és megcsókolt. Erőszakos csók volt, és egyáltalán nem szenvedélyes, vagy érzéki. Ráadásul bűzlött a piától! Így rátettem a két kezem a karjaira, majd határozottan eltoltam őt magamtól. Ezt követően pedig megfordultam, és meg sem álltam a női mosdóig.
Pár perc múlva, már a mosdóban, megjelent mögöttem Audrey és Jess, totális értetlenséggel az arcukon.
- Mi volt ez? – kérdezte Audrey számon kérően. Bár abban sem vagyok igazán biztos, hogy valóban olyan stílusban kérdezte-e, mert igazából ebben a pillanatban nem tudtam semmit sem értelmesen megfigyelni.
- Én… én nem tudom! Azt mondta, hogy nagyon tetszem neki, és hogy nem érdekli, hogy barátom van. Aztán mikor megkérdeztem, hogy normális-e, egyszerűen lekapott. Én nem… higgyétek el, nem akartam! És okot sem adtam erre! Úr isten! Ez borzalmas! – mondtam, és elkezdtek potyogni a könnyeim.
Nem azért, mert bármilyen gyengéd szál fűzne Josh-hoz, vagy ilyesmi, de egyrészt a főnököm, másrészt pedig mostanában egyre sűrűbben fordul elő ilyen velem. Először Erik, aztán Phil, most pedig Josh. De még ha bármiféle jelét is adtam volna annak, hogy bejönnek nekem, mint férfi, akkor elismerem, hogy ez történik. De így??? És pont most, amikor itt van nekem Rob? Egyszerűen nem hiszem el, hogy ez mindig pont velem történik!!!
- Jól van csajszi! Semmi baj nem történt, nyugodj meg! – jött oda hozzám Audrey, és megölelt. – Nem történt semmi! Előfordul az ilyesmi! Nyugi!
- Így van! Rob sem fogja megtudni, hacsak te el nem mondod neki. Ha pedig meg is tudja… te nem akartad ezt a csókot, és ahogy elnéztem, nem is csókoltál vissza! Úgyhogy nincs min agyalni! Megtörtént, megtörtént! Kész… - nyugtatgatott Jess is.
- De miért velem kell ennek mindig megtörténnie? Miért mindig engem talál meg mindenki? Nem hiszem el! – mondtam szipogva.
- Miért, miért… hiszen gyönyörű, okos, értelmes lány vagy! Csodálkozol rajta, hogy egy gazdag, jólmenő ügyvéd, aki mellesleg helyes is, rád pattan? Én nem csodálkozom ezen… De igazad van! Nem is értem, miért rád pattan az ilyen pasi… miért nem inkább rám?! – mosolyodott el Audrey, mire én is elmosolyogtam, majd pedig elnevettem magam. Jess is mosolygott.
- Jó, rendben! Igazatok van! Elvégre nem történt semmi extra, és szerencsére nem is nyílt helyen voltunk, így Robnak sem kell tudnia róla. Bár valószínű el fogom mondani neki, de még egy kicsit rá kell készülnöm! Most pedig azt hiszem, én hazamegyek. Vagyis hozzád Jess! Nem gond?
- Nem persze! De mi is megyünk! – mondta Jess, és Audrey-ra nézett.
- Persze, így van! Nem hagyunk egyedül! – bólogatott bőszen a másik barátnőm is.
- Nem-nem! Tökéletesen el leszek egyedül. Odatalálok a lakásodra egyedül is Jess, és amúgy is csak átöltözöm, és ledőlök aludni. Talán a két igencsak sűrű hónap utáni kimerültség miatt is akadtam ki ennyire. Ne haragudjatok csajok! De az estéteket végképp nem akarom elszúrni! Úgyhogy maradjatok, és bulizzatok nyugodtan!
- De ne…
- Semmi de! – szakítottam félbe a lányokat. – Tényleg minden okés! Hívok egy taxit, és ennyi! Nem fognak elrabolni, sem megerőszakolni! Minden tökéletesen rendben lesz! – nyugtatgattam őket.
- Jó… ha tényleg így akarod! Tessék, itt a kulcs. Tedd majd a lábtörlő alá a pótkulcsot, ami az ajtó mellett lóg egy madzagon, az előszobában. Rendben? – mondta Jess, mikor már kint álltunk a ruhatárnál.
- Persze, természetesen. További jó szórakozást lányok, és köszönök mindent! Holnap pedig majd még beszélünk!
- Okés! Akkor… jó pihenést Kriszti! Szia! – köszönt el Audrey, és megölelt.
- Szia és jó éjt! – köszönt el Jess is, és ő is megölelt.
- Sziasztok! – köszöntem el végül én, és odasétáltam a ruhatár pultjához. Kikértem a kabátom, majd odaköszöntem még egyszer a lányoknak, és miután belebújtam a kabátomba, elindultam Jess lakása felé.
Mikor kiértem a hátsó udvarra, elővettem a telefonom, hívtam egy taxit, és elindultam a kijárat felé. Érdekes, hogy most láthattam, illetve gyönyörködhettem volna a hátsó udvar szépségében naplemente után, de mégsem érdekelt. Így egyetlen oldalra pillantás nélkül szeltem át a hátsó udvar keskeny kis ösvényét.
Ahogy kiértem, már várt rám a taxi. Biztosan a közelben lehetett… vagy alapból várta a haza indulókat. Beültem, bemondtam Jess lakásának a címét, és elindultunk.
Ahogy idefelé, most is nagyjából 10 perc volt az út. Fizettem, és már mentem is befelé.
Ahogy beértem, a villany felkapcsolása nélkül kitapogattam a pótkulcsot, és gyorsan becsúsztattam a lábtörlő alá. Majd becsuktam az ajtót, bezártam, és csak ezután kapcsoltam fel a villanyt.
Levettem a kabátom és a cipőm, majd bevonultam a szobába. Kivettem a pizsinek hozott nadrágomat, és óriási pólómat, majd bevonultam a fürdőszobába. Zuhanyozni nem sok kedvem volt, így csak lemostam a sminkemet, kivettem a csatot a hajamból, levettem a nyakláncot és a fülbevalókat, majd visszamentem a szobába. Jessnek egy franciaágya volt, és egy kanapéja. Eredetileg úgy egyeztünk meg, hogy Jess alszik a kanapén, és Audrey meg én az ágyon, de én mégis a kanapéra vittem az egyik kikészített párnát és takarót. Megágyaztam magamnak, majd bebújtam, és nyakig húztam a takarót.
Ugyanolyan rosszul éreztem magam, mint azután, miután Erik legelőször megcsókolt… ha nem még rosszabbul! Minden hülyeség felmerült, és kavargott bennem, fogalmam nem volt, mit is gondoljak valójában! Lehet, hogy valóban így érez Josh, de az is lehet, hogy ezt csak a pia mondatta vele! Az a mondás viszont igaznak bizonyult több esetben is, hogy a részeg ember mindig igazat mond! Most akkor mégis mit gondoljak? Tudom, hogy egoista, tudom, hogy határozott, és azt is, hogy céltudatos, de azt azért nem tudom elhinni, hogy ennyire erőszakos is lenne! Hiszen tisztán és világosan elmondtam neki még akkor, amikor nem is tudta, hogy valójában az asszisztense leszek, hogy komoly kapcsolatom van! Akkor???
Nem tudom végülis, hogy meddig járhatott ezen az agyam, de azt tudom, hogy egy idő után kimerült az agyam az effajta elméletekben, és azzal nyugtattam magam, hogy Robra gondoltam. A boldog, közösen töltött perceinkre, napjainkra, illetve arra az elkövetkezendő gyönyörű, és tökéletes egy-két hétre, amit majd karácsony és szilveszter között fogunk együtt tölteni!
Végül, valamikor hajnalban, a gondolataimban szereplő szerelmem ringatott álomba…

***
Így képzelem Jay-t:

1. Angie a bálon
2. Josh (ruhája) a bálon