31. fejezet - Szerelem és barátság

Nem tudom miért, de rossz érzés fogott el. Hiszen ha nálunk fél 11 van, akkor nála Vancouverben fél 3. Miért hív ilyenkor??? Csak valami baj lehet!
- Szia drágám! Valami baj van? – szóltam bele izgatottan a telefonba. Tudom, nem valami szívélyes üdvözlet, de egyszerűen nem tudtam jó dolgokra gondolni jelen pillanatban. Tiszta paranoia…
- Szia édes! Nem semmi, mi baj lenne? Vagy már nem is hívhatlak fel?
- Jaj, dehogynem. Ne haragudj, csak nálad még nagyon korán van, és nem szoktál ilyenkor hívni. Ideges lettem, hogy történt valami… - mondtam, és közben dörzsölgettem a homlokom, hogy egy picit megnyugodjak.
- Ne idegeskedj, nincs semmi baj! Csak egyszerűen hallani akartam a hangod! Megnyugtat… - mondta, és belesóhajtott a telefonba.
- Miért? Akkor csak van valami gond!
- Semmi különös, csak a szokásos. Tudod, közeledik a New Moon promó körút, és Stephanie-n keresztül próbál meggyőzni a Summit, hogy az lenne a legjobb, ha minél többet mutatkoznék Kristennel nyilvános helyeken is. Én hallani sem akarok ezekről, de ők csak próbálkoznak. És már lassan mindenki egyetért a stúdióval körülöttem! Kiborít ez az egész! Miért nem tudják megérteni, hogy attól, hogy ismert lettem, van magánéletem. És van egy csodálatos barátnőm, akit még heccből sem akarok megcsalni! – dőlt a szó Robból, egyre ingerültebb hangon.
Szó se róla, nekem sem volt éppen szívem csücske ez a dolog, de valamilyen szinten megértem a stúdiót is, hiszen az állítólagos Robsten románccal tudnák fenntartani a legnagyobb érdeklődést. Gyorsan átgondoltam a dolgokat, és olyan dolgot mondtam Robnak, amire még magam sem számítottam.
- Rob, és mi van akkor, ha igazuk van? Úgy értem, tényleg ezzel érhetnétek el a legnagyobb érdeklődést a filmek iránt, vagyis bele kéne menned! Végülis másról nincs szó, csak hogy együtt jelentek meg partikon, rendezvényeken… Ez nem kötelez semmire, és én tökéletesen megbízom benned szívem!
- Kriszta… ezt ugye te sem gondolod komolyan?! Egyébként nem csak az eddigiekről van szó most már. Vagyis nem csak azt várják el tőlünk, hogy együtt jelenjünk meg, hanem hogy ejtsünk el olyan „darabkákat”, amik arra utalnak, hogy együtt vagyunk, vagy legalábbis többek vagyunk egymásnak, mint barát. Ez azt jelenti, hogy együtt utazzunk ide-oda, szabadidőnkben menjünk el bulizni, vacsorázni, természetesen kettesben, illetve… - tartott egy kis szünetet Rob, ami igencsak felkeltette az érdeklődésemet. De aztán folytatta:… illetve hogy Kristen utazzon velem haza karácsonyra. Londonba!
- Tessék? – kérdeztem vissza teljesen ledöbbenve. Na ez azért már nálam is kiverte egy picit a biztosítékot. Töltsék együtt a karácsonyt? Te jó ég!
- Na igen, pontosan ezért nem megyek bele a stúdió kis játékába! Végre lehetne egy kis szabadidőm, amit kettesben akarok tölteni veled, erre jönne Kristen is. Nem azért, mert barátok vagyunk, nem lenne ezzel semmi gáz, de vele kellene lennem egész ünnepek alatt, hogy fotók készülhessenek rólunk, meg ilyesmi.
Válaszra nyitottam a szám, de egy árva hang sem jött ki a torkomon. Sóhajtottam egyet, és próbáltam reálisan nézni a dolgokat. Tulajdonképpen megbízom Robban, így féltékenységre abszolút nem lenne okom… Viszont Kristentől azért tartok egy kicsit. A vak is láthatja, hogy nem közömbösek az érzései Rob iránt, illetve a helyes kifejezés az, hogy bejön neki Rob. És elég agyafúrt csajnak tűnik, vagyis el tudom képzelni, hogy a szó legszorosabb értelmében mindenre képes azért, hogy valami történjen köztük. De igazából, ha jobban belegondolok, még mindig ott van, hogy bízom Robban, és abban, hogy jobban szeret annál, mint hogy megcsaljon, és pont Kristennel.
A második dolog pedig, ami még jobban aggaszt ebben a dologban az, hogy teljesen át akarják verni a rajongókat. Így is rengetegen reménykednek abban, hogy Rob és Kristen között valóban alakulóban van valami – illetve van, aki már biztosra veszi ezt –, és még jobban mélyíteni akarják bennük ezeket az elgondolásokat. Ez szemétség! És önzőség! Csak azért teszik ezt, hogy nagyobb legyen a bevételük! Mással is fenn lehetne tartani az érdeklődést, nem csak ezzel…
- Halló! Itt vagy még kicsim? – zökkentett ki hirtelen Rob hangja a gondolatmenetemből.
- Jaj, persze, itt. Csak kicsit elgondolkodtam. Ne haragudj!
- Semmi baj… de akkor valószínű azt sem hallottad, amit mondtam.
- Hát… nem! – mondtam mosolyogva. – Miért, mit mondtál? Most már figyelek!
- Csak annyit, hogy a rajongóim miatt sem akarom elvállalni. Nem akarom átverni őket!
- Ha hiszed, ha nem, én is pont erre gondoltam! – mosolyodtam el.
- Hát igen! Látod kicsim, még ilyen távolságból is egyformán jár az agyunk. Ez csak jelenthet valamit… - hallottam a hangján, hogy ő is elmosolyodik. Annyira szerettem volna most vele lenni, és hozzábújni. Szinte mardosott a hiányérzet, és az, hogy nincs most mellettem, nem érinthetem meg…
- Jaj Rob, annyira hiányzol! – mondtam sóhajtva, és hátradőltem az ülésben.
- Te is nekem édesem! Nagyon-nagyon!
- Tényleg nem tudsz eljönni valamikor még a forgatás alatt? Mert ha utána nem jöttök a promó alatt Londonba, akkor még nagyon sok idő, mire találkozunk! – mondtam bánatosan.
- Nem hiszem, hogy el tudok szabadulni szívem. Még Peter sem tudok elmenni… Nagyon nagy a hajtás, forgatunk szinte minden éjjel, nappal pedig próbálunk, vagy éppen pihenünk. Mindenki ki van merülve teljesen… A csajok is hiányolnak már egyébként, Ash és Nikki állandóan a nyakamon lógnak, hogy mi van veled, és hogy mikor jössz végre Vancouverbe. Bryce is érdeklődött felőled, illetve a srácok is szeretnének már kicsit kikapcsolódni, de természetesen úgy, hogy te is ott vagy. Peter mondta, hogy Jennie-nek, illetve Eve-nek is hiányzol már nagyon. Jennie már fel akart hívni, csak nem akart zavarni, mert tudja, hogy suliba jársz, meg dolgozol, így biztos nagyon ki lehetsz merülve…
- Jaj, most komolyan ezért nem hívott? Na de nem baj, majd ma felhívom őket munka után!
- És amúgy tényleg hogy vagy? Hogy bírod a munkát?
- Na ezt úgy kérdezted, mintha annyira beleszakadnék! Egyébként élvezem. Josh rendes és nagyon profi, mindenben segít, amiben csak tud…
- Hát igen, Josh, a fiatal ügyvédfőnököd. Milyen rendes tőle, hogy a szárnyai alá vett… De remélem, azért nem szeretné, ha még a jogászbálokra is te kísérnéd el!
- Te jó ég Rob! Jól hallom, hogy féltékeny vagy? – nevettem bele a telefonba.
- Nem, nem vagyok féltékeny, csak egyszerűen nem szeretném, ha túlságosan rád mászna!
- Hm, pedig pont most akartam elújságolni neked, hogy péntek este jogászbál lesz, és elhívott. Én pedig igent mondtam. Ma megyek, veszek egy vadítóan dögös, rövid, piros ruhát, és abban fogok végigvonulni vele a rendezvényen… - mondtam komolyságot erőltetve a hangomba, ami talán túl komolyra is sikeredett, mert Rob egy szót sem szólt a vonal másik végén. Így gyorsan hozzátettem, hogy csak viccelek. Erre hallottam egy sóhajtást.
- Rob, hahó… itt vagy? Csak vicceltem. Egyértelmű, hogy nem megyek vele semmilyen bálba! Nem vagyok kirakati baba, hogy mutogasson. Ugye nem vettél komolyan?
- Mondtam már édesem, hogy túl jó színésznő lennél. Egyébként meg nem vettem komolyan…
- Hiszi a piszi… Amúgy meg el sem tudom hinni, hogy ezeken ennyire fel tudsz akadni. Tényleg ilyen könnyűvérűnek tartasz? – kérdeztem.
- Jaj, dehogy. Csak… nem látok semmi jót ebben a fazonban. Úgy érzem, hogy többet szeretne tőled, mint barátság. Láttam a képeket rólatok, amikor együtt ebédeltek egy-egy üzleti vacsorán, és… nem is tudom. Ahogy ránézek a fejére, egyszerűen elönt az ideg, és abban a pillanatban szét tudnék robbanni, hogy nem vagyok melletted!
- Bízz bennem édes! Én csak téged szeretlek!
- Persze, ez nem is kérdés! Bízom benned, de az ügyvéd hapiban nem! – mondta. Micsoda véletlen, nekem is ugyanez a véleményem a Kristennel való kapcsolatáról!
- Erre szokták azt mondani nálunk Magyarországon, hogy kettőn áll a vásár! Vagyis ahhoz, hogy bármi történjen, mindkettőnkre szükség van… Én pedig csak és kizárólag érted vagyok oda, úgyhogy… ezen nincs mit rágódni! – mosolyodtam el. – Viszont nekem most mennem kell szívem, mert még mindig Cambridge-ben vagyok, délre viszont a munkahelyemen kell lennem. Jó pihenést, és nyugodj meg! Valamit biztos kitalál a Summit!
- Valamit biztos! Na, de vigyázz magadra édesem, és hamarosan beszélünk! Nagyon-nagyon-nagyon szeretlek! És jó tanulást és jó munkát! Szia Kriszta!
- Szia – és belecuppantottam a telefonba. Ő is küldött nekem egy puszit, amin elmosolyodtam. Majd letettük. Én pedig gyorsan elindultam Londonba.
A 4 óra hossza szinte pontosan ugyanúgy telt, mint eddig. Aktákat nézegettem, válogattam, leveleket gépeltem, meg ilyesmi. Josh el akart hívni kávézni, arra hivatkozva, hogy mostantól kezdve, hogy elkezdődött a suli is, nem fogunk tudni együtt ebédelni, így be kell majd iktatnunk közös kávészüneteket. De folyamatosan csak Rob szavai csengtek a fülemben, ezért nem fogadtam el a meghívását.
Amíg Josh egyedül – vagy ki tudja kivel – kávézott, én az irodájában ültem, és gépeltem a leveleket. Közben viszont a gondolataim valahol Vancouverben jártak. Folyamatosan azon járt az agyam, hogy mégis mit kellene mondanom Robnak ezzel a „játsszuk el Kristennel, hogy egy pár vagyunk” dologgal kapcsolatban. Mint ahogy már a beszélgetésünk alatt is gondolkodtam rajta, most is az ugrott be rögtön, hogy biztos nem hiába kéri ezt a Summit Robtól, lehet veszélyt éreznek arra, hogy megcsappan az érdeklődés a filmek iránt, ha nem keltik fel ilyesfajta pletykákkal a rajongók figyelmét. Valamilyen szinten persze megértem a stúdiót is, mert „szolgálni akarnak” valamivel a rajongóknak, de viszont ha belemegyek ebbe a dologba, a mi hátrányunkra teszek, mert nem fogunk tudni találkozni. És ezzel lehet, hogy a boldogságunkat is tönkreteszem…
Pár perc múlva arra eszméltem, hogy csak magam elé bámulok, és úgy gondolkodom. így gyorsan eldöntöttem, hogy félreteszem a dolgot, és megcsinálom a munkám. Majd otthon lesz időm elmélkedni ezen.
Körülbelül háromnegyed óra múlva letelt a munkaidőm, így elköszöntem Josh-tól, és elindultam hazafelé. Ahogy beértem Stevenage-be, beugrottam a boltba venni valami vacsit, majd hazamentem.
Lezuhanyoztam, megvacsoráztam, és eldöntöttem, hogy átnézem a mai órai anyaghoz tartozó tankönyvi fejezeteket. Nem tartom magam strébernek, de nem akarok mindent az utolsó percre hagyni vizsgánál, így inkább fokozatosan tanulok, a végén pedig ismételni kell majd csak. Idővel pedig kiderül, hogy mennyire fogom tudni betartani ezt a menetrendet.
Aztán eszembe jutott, hogy fel kellene hívnom Jennie-t! Így felkaptam a telefonom, hasra feküdtem az ágyon, és kikeresve Jennie nevét a névjegyzékből, már hívtam is.
- Szijjja Krisztina! – szólt bele a telefonba pár csengés után Jennie.
- Szia Jennie! Remélem nem hívlak rosszkor!
- Nem dehogy, te sohasem hívsz rosszkor. Épp ebédet csinálok a lányoknak. Mi újság? Már hívni akartalak, csak soha nem tudtam, mikor dolgozol, mikor tanulsz, és mikor pihensz éppen.
- Nyugodtan hívhatsz, bármikor. Egyébként jól vagyok. Ma volt az első napom az egyetemen, a munka is jó, tökéletesen jól érzem magam Londonban, úgyhogy minden rendben van! – mondtam, és magamra erőltettem egy mosolyt.
- Annyira hiányzol nekünk Kriszti. Bár nem volt időnk hosszabb időt együtt tölteni, mégis nagyon jó lenne, ha itt lennél. Eve is nagyon hiányol. Állandóan rólad mesél a nővéreinek, és mikor egyedül van, mindig odajön hozzám, és kérdezi, hogy mikor jössz el hozzánk. Így muszáj feltennem a kérdést. Mikor jössz LA-be?
- Oh, hát fogalmam nincs. Egyelőre azt sem tudom, mi lesz holnap. Úgyhogy nem tudom sajnos. Rob is fűzi a fejem, hogy menjek Vancouverbe, de nem mehetek. Most kezdődött a suli, mellette ott az iroda, úgyhogy nem fog menni.
- Pedig Rob már nagyon hiányol. Peter mesélte, hogy szinte napról-napra egyre látványosabban ideges. Amikor pedig meglátja rólad a képeket az újságban, hogy éppen a főnököddel vacsorázol, vagy az egyetem előtt beszélgetsz a csoporttársaiddal, teljesen kiakad, és akkor egész nap morcos, illetve ingerült. Fogalmad sincs, milyen féltékeny! De egyem meg a szívét, olyan édes olyankor! – nevetett Jennie a telefonba.
- Komolyan? Nekem egész nyugodtan tűnik a telefonban. Szinte minden nap beszélünk, és ilyeneket nem szoktam észrevenni rajta…
- Persze, hogy nem. Hiszen nem akarja mutatni neked. De hidd el, Peter mesélte, hogy mikor először meglátta rólad a képeket az újságban, hogy találkoztál egy férfivel – akiről később kiderült, hogy a főnököd –, majdnem Londonba repült. Peter beszélte le, hogy ne tegye! Na de ilyenekről te elméletileg nem is tudsz, jó? Nem beteges ez nála, ne értsd félre, csak nincs hozzászokva, hogy ő is az újságokból figyeli az életedet, mint ahogy te teszed az ő életével… És hát, nincs még hozzászokva a távkapcsolathoz sem.
- Persze, megértem. És hallgatok, mint a sír! – mosolyogtam.
- Rendben, köszi! Viszont most ha nem haragszol, mennem kell, mert soha nem leszek kész az ebéddel. Amint van időd, hívj nyugodtan, és ígérem, ezentúl én is hívlak!
- Okés! Ha valamilyen oknál fogva nem venném fel, akkor biztos órán vagyok, de amint tudlak, visszahívlak majd. Puszi neked, és a kiscsajoknak is! Na meg persze Petert is üdvözlöm!
- Átadom mindenkinek! Puszi, szia! – köszönt el Jennie is.
Mielőbb leültem volna tanulni egy kicsit, odaültem az asztalhoz, és bekapcsoltam a laptopot. Írtam e-mailt a csajoknak, illetve elolvastam azokat, amiket én kaptam. Most szerencsére csak a lányok e-mailjei voltak a fiókomban, illetve pár spam.
Miután végeztem az levélírásokkal, nem volt már kedvem netezni, így kikapcsoltam a gépet, és a könyvekkel a kezemben bedőltem az ágyba. Végigolvastam a fejezeteket, amikről szó volt a mai órán jogtöriből, illetve alkotmányjogból, aztán úgy 8 óra körül bekapcsoltam a tv-t. Ment benne egy film, amit végignéztem, de fogalmam nincs, mi volt a címe. Romantikus volt, és most ez valahogy hiányzott az életemből…
Aztán mikor vége lett a filmnek, minden zokszó nélkül elaludtam.

*

Szeptember, illetve az október első 3 és fél hete kicsit monoton volt. Minden napom ugyanúgy kezdődött és végződött. Felkeltem, elvégeztem a reggeli teendőimet, majd bementem suliba. Onnan dolgozni rohantam. Legtöbbször 4-kor már eljöttem, de voltak olyan kivételek, amikor Josh megkért, hogy bent tudnék-e maradni még egy óra hosszát, hogy segítsek neki. Természetesen bent maradtam. Mikor hazaértem, lezuhanyoztam, tanultam, kicsit neteztem, aztán vagy rögtön elaludtam, vagy egy-két óra tv nézés után dőltem ki.
Ez idő alatt viszont voltak azért apróbb változások, vagy éppen újdonságok is. Robbal természetesen minden nap beszéltem, újra és újra kínozva saját magamat. Bár néha próbáltuk inkább viccesebbre, mint lírikusabbra vagy romantikusabbra venni a telefonbeszélgetéseinket. Így talán nem sanyargatjuk magunkat annyira. A legborzasztóbb az egészben az volt, hogy 31-én befejeződik a forgatása, mégsem jöhet haza, mert még az utómunkálatokban is részt vesz. Aztán pedig november 3.-ával kezdődik a promó körút, vagyis utazik Japánba, egész pontosan Tokióba. És hiába fűztem őt, hogy beszéljen a Summittal, hogy jöjjenek Londonba is, hiába… A stúdió már döntött, London kimarad. Szörnyű… mintha direkt akarnának kínozni minket! A Robsten dologgal kapcsolatban pedig még szeptemberben úgy döntöttük, hogy jegeljük, és októberben visszatérünk rá. Addig mindketten átgondoljuk a dolgokat.
Minden héten – sőt, volt, hogy két-háromnaponta – beszéltem Ashleyvel és Nikkivel is, akik annak ellenére, hogy próbáltam semmi jelét sem mutatni annak, hogy mennyire ki vagyok készülve Rob hiányától, tartották bennem a lelket. Nikki hasonló cipőben jár az ő párjával, Paris Latsis-szal. Így tökéletesen megértette a helyzetemet, én mégsem panaszkodtam. Nem akartam, hogy elszakadjon az a bizonyos cérna…
Az viszont hatalmas segítségemre volt, hogy a mentorom, Audrey és köztem egyre jobban alakult a viszony. Egyre jobban megbíztunk egymásban, és sokszor a sulin kívül is találkoztunk hétvégenként. Párszor Jess is csatlakozott hozzánk, így csaptunk néha egy-két görbébb estét. Persze ezt nem klubokkal, vagy pubokkal kell elképzelni, hanem Audrey, Jess vagy az én lakásomba mentünk, és leültünk iszogatni, nassolgatni, dvd-zni, vagy éppen kicsit pletyizni a pasikról. Jess egyik este kicsit többet ivott a kelleténél, és végre nyíltan kimondta nekünk, hogy nagyon bejön neki Charlie. Nem mondtam meg, hogy szerintem ez fordítva is igaz, de tartottam benne a lelket – Audrey-val együtt –, és megígértettük vele, hogy ezentúl aktívabb lesz, amikor a srácok társaságában vagyunk.
Ha már a srácokról van szó, velük is egyre jobban összebarátkoztunk. Jamie kifejezetten jó fej volt, akárhányszor fáradtan vagy rosszabb hangulatban mentem suliba, ő mindig jó kedvre derített. A többi barátjával még mindig nem ismerkedtem meg jobban, de poénokban és jókedv-csinálásban ők is a topon voltak.
Az irodában Josh-sal ugyanolyan viszonyban voltunk, mint eddig. Minden nap felajánlotta a kávészünetet, én pedig néha elfogadtam a meghívást, néha pedig nem. Nem akartam, hogy többet gondoljon, mint főnök-beosztott, vagy esetleg baráti viszony. Viszont összeveszni sem akartam vele, és alkalmanként kifejezetten jól jött a társasága. Bár a Robbal való kapcsolatomról soha nem beszéltünk. Leginkább az eddigi életemről beszélgettünk. Illetve egyre többször maradtam bent egy vagy másfél óra hosszával tovább az irodában.
Angie megtudta, hogy én is a Cambridge-ben tanulok, így ha lehet, még mérgesebben nézett rám, főleg miután megtudta, hogy Jamie-vel is jóban vagyok… Mondjuk nem mintha annyira érdekelt volna.
Lisa-val pedig végre kibékültünk. Josh egyik üggyel kapcsolatban „összezárt” minket, így több órán keresztül együtt kellett dolgoznunk. Kicsit feszengtem a munka közben, de láttam Lisa-n, hogy ő is, így próbáltam oldani a hangulatot azzal, hogy csevegést kezdeményeztem. Ő is kapó volt rá, és végül kibújt a szög a zsákból, és elnézést kért.
- Nagyon hülye voltam, ne haragudj! Természetesen nem gondollak pénzéhesnek, sőt, nagyon jól tudom, hogy nem azért vagy Robbal, mert sztár, és azt is tudom, hogy nem akarsz Josh-sal összejönni. Josh a legtöbb nővel kikezd az irodából, így nem meglepő, hogy nálad is bepróbálkozott, de… szóval látom, hogy te Robot szereted, és tudom, hogy soha nem csalnád meg. Főleg nem Josh-sal, és főleg nem úgy, hogy… szóval, hogy… most már tudod, hogy nekem tetszik! És amúgy sem éri meg feladni a barátságunkat egy pasiért sem! Meg tudsz nekem bocsátani?
Én természetesen megbocsátottam, hiszen úgy igazán nem is voltam mérges Lisa-ra. Megöleltem, és ezzel szent is lett a béke köztünk. Ezek után már ő is csatlakozott alkalmanként a csajos délutánjainkhoz-hétvégéinkhez.
Illetve hatalmas lelkesedéssel készültünk arra a bizonyos első partira a szemeszterben, sőt… az iskolakezdés óta, amire igazából már mindenki várt. Hiszen ez azt is jelenti, hogy most indul csak igazán az igazi egyetemi élet, vagyis kezdetét veszi a bulimaraton. Az esemény pedig, amire készültünk, nem más, mint a minden egyetemre jellemző, az újdonsült diákok számára tartandó gólyabál.